Erdélyi Bábszínház

Egy vándorbábszínház letelepedési kísérlete a Rottenbiller utcában. (Vázlat a korabeli sajtó tükrében)

„Bábszínházban voltam. A szép Erdélyországból jött ide s a Petőfi Sándor sugárúton ütött tanyát. A sugarút elején, egy tánciskola udvari helyiségében ácsolták össze a mesék világát jelentő deszkákat, gyermekálmok színes kulisszáit, amelyek között most 30 napon át életre kelnek az örökké friss és halhatatlan történetek főszereplői; Hófehérke és a 7 törpe, Aladdin, a csodalámpa hőse, Csipkerózsika, Piroska és a farkas, a Békakirályfi s ki tudná mind felsorolni a gyermekszíveinek oly kedves mesealakokat?” – szólt a Délmagyar beszámolója Szegedről 1941 júniusában.[1]

A magát Erdélyi Bábszínház néven hirdető vállalkozás tulajdonosai Meyerbüchler Vilmos úr és neje „a mesemondó Adél néni”, Farkas Adél voltak. A feltehetően kétfős társulat Nagyváradról indult útnak (a sajtóban a Nagyváradi Bábszínház elnevezéssel is találkozunk) a második bécsi döntés, Észak-Erdély visszacsatolása után, hogy játékukkal meghódítsák a tiranoni Magyarországot, Kárpátalját és a Felvidéket is.

Meyerbüchler Vilmosról semmit sem tudunk, Farkas Adél életútja is ismeretlen egyelőre. Talán azonos a Schöpflin Aladár féle Magyar Színművészeti Lexikonban szereplő, 1880-ban, Szatmárt született színésznővel, aki 1898-ban lépett először színpadra, egy újsághír szerint kardalosként. A századfordulón egy Farkas Adél budapesti kávéházakban és mulatókban énekelt. 1904-ben egy sepsiszentgyörgyi színházi előadás kapcsán a következő kritika látott napvilágot: „Farkas Adélnak kénytelenek vagyunk azt ajánlani, hogy valamiképp hangot s modort cseréljen, vagy ha ez nem lehetséges, úgy pályát.”[2] 1911-ben egy budapesti akrobata Farkas Adél szerelmi bánatában elkövetett öngyilkossági kísérleteiről számolt be a sajtó. Nehéz bármelyiküket a mesemondó Adél nénivel azonosítanunk, bár negyvenes éveire megváltozhatott, a II. Világháború után pedig idős hölgyként emlékeznek rá.

Farkas Adél 1940 februárjában már bemutatkozott Budapesten, a Depaul Szent Vince szeretett leányai (irgalmas nővérek) vezetése alatt álló Szent Lujza Intézetben lépett fel, „Kolozsvár levegőjével teli bábszínházas előadást tartott” a növendékeknek.[3] Ugyanabban az évben egy félmondat alapján Miskolcon is szerepelhettek, majd a sajtó tanúsága szerint 1941 márciusától járták Magyarországot, a helyi lapokban hirdetve bábszínházukat.  A „reklám” alapján „150 baba játszik naponkint változó műsoron”. A rövid híreknek köszönhetően rekonstruálható a turné útvonala. Először Sátoraljaújhely, Kassa, Ungvár, Munkács, Miskolc, június közepétől Szeged (ahol végül nem töltöttek el egy hónapot…), júliusban Makó és Hódmezővásárhely, Orosháza, Szentes következett. A következő állomások, amelyekről beszámoltak a helyi lapok, Szekszárd és Kaposvár volt, októberben. 1942 májusában Egerből értesülünk az Erdélyi Bábszínház vendégjátékáról, hogy azt követően Komárom, Pápa, Zalaegerszeg gyermekközönsége élvezhesse előadásaikat. 1943 márciusában Nagyszőlősön, májusban Nyíregyházán, majd újra Kassán és Miskolcon léptek fel.[4] Elképzelhető, hogy olyan kistelepüléseken is jártak, ahol nem volt újság, ami megörökítse vendégeskedésüket. Emlékeik szerint megfordultak Beregszászon és Debrecenben is.

Történetükről a fent idézett riportból tudunk meg a legtöbbet, eszerint Nagyváradon állandó bábszínházuk volt, de húsz esztendő alatt bejárták Erdélyt, szerepeltek Kolozsváron, Aradon, Temesváron, Brassóban, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön is. Farkas Adél a darabjairól így nyilatkozott: „Régi székely meséket dolgozok fel, azután meg Grimm és Andersen kedvelt meséit. De bármilyen eredetű is legyen, minden mesejátékom magyar szívet fejteget. S valamennyi mesém tanulságot, pedagógiai értéket takargat…” A magyar szívre maga az újságíró is látott példát, az Aladdin és a csodalámpa kapcsán. „Ejnye, ki hitte volna, hogy Aladdin, a sejtelmes keleti mese hőse – magyar szabadságos katona, s a szultán büszke lánya íme: tűzrőlpattant székely menyecske .. . És milyen zamatos, ízes székely nyelven beszélnek egymással! (…) Nagy sikere van Trézsi néninek, a vasorrú vén boszorkánynak is, ő sem hagyja magát, hamisítatlan székely nyanyó kiejtéssel házsártoskodik a szabadságos katonával”[5] – fogalmazta meg élményeit a kassai származású Csányi Piroska (1909-1981) író, újságíró. Az előadás végén Paprika Jancsi búcsúzott el a gyerekektől.

A repertoár igen gazdag volt, Ungvárról ismerjük egy hét előadásainak címeit. „Vasárnap: Biri Bandi; A molnárlányka szerencséje; Piroska és a farkas. Hétfő: A hócsináló asszony; Óh, Béka királyfi! Kedd: Hófehérke; Rózsa Piroska; A láda. Szerda: Aladdin és a csodalámpa; A láda. Csütörtök: A disznópásztor; A törpék kincse. Péntek: Csipke Rózsika, a 100 évig alvó királykisasszony; Piroska és a farkas. Szombat: Jancsi és Juliska; Az édesanya szíve; Az elvarázsolt béka. Vasárnap: Hófehérke és a hét törpe.”[6]

A jól ismert mesék mellett a többiről csak sejtésünk lehet. Biri Bandi „az ördögnek ígért ember” alaptörténetének egy változatát képviseli: ő a királyné kívánságát teljesítő törpe, aki azt kéri a segítségéért, amiről a királyné nem tud, hogy a háznál van. Természetesen az asszony áldott állapotban van, a gyermeket viszont megtarthatja, ha kitalálja a törpe nevét. Egy szolga ki is hallgatja a tűz körül ünneplő kis embert, akinek így csalódnia kell.[7]  Különös, mert A molnárlányka szerencséje mögött az aranyat fonó lány hasonló történetét feltételezhetjük… A hócsináló asszonyban valószínűleg Holle anyó egy névváltozatát tisztelhetjük. A láda talán az Andersen mese feldolgozása volt (bár az tulajdonképpen tárgyjáték lehetett volna a konyhai jelenettel), de tudva, hogy a bábok között Paprika Jancsi is szerepelt, esetleg Vitéz László csodaládájának egy variánsa is lehetett. A Disznópásztor megint Andersentől származhatott, a Törpék kincse cím viszont számtalan történetet takarhat, ahogy Az édesanya szíve is. Ezeket csak megfelelő források alapján lehetne azonosítani. Az Erdélyi Bábszínház naponta két előadást tartott, ezen felül egyes helyeken még egy bohózatot is bemutattak, talán a felnőtt közönségnek.

1943 őszén a bábszínház megpróbált letelepedni Budapesten. „Erdélyi Bábszínház címen új kis színházi vállalkozás nyílik meg a Rottenbiller utca 14. számú házban, e célra átalakított színházhelyiségben. Kizárólag délutáni előadásokat tartanak. Andersen és Grimm meséit játsszák el színpompás feldolgozásban, főként gyermekek számára.”[8] – szólt a Magyar Nemzet beszámolója. A Nemzeti Újság kissé részletesebben és nagyobb rajongással írt a megnyitóról: „Farkas Adél Erdélyi Művészi Bábjátéka a Királyhágón túl már húsz év óta működött, mikor most Budapestre költözve, egyszeriben meghódította a bábjátékok iránt érdeklődők szívét. A művészi keretbe foglalt tündérmese, a hangulatos és pazar öltözetű bábuk elbűvölték nemcsak a kis kedvenceiket, de bizony a papákat és mamákat is kedvükre elszórakoztatják.”[9] A megnyitóra szeptember 30-án került sor, a helyiség az Árpád házi Szent Erzsébet Egyesület díszterme volt.

A lapok szinte naponta közölték a bábszínház műsorát, a többi színház programja között. A megnyitó után az első három hétben a következő műveket játszották: Aranyeső – szurokeső, Az elvarázsolt békakirályfi, Mátyás király és a kolozsvári bíró. Október 23-tól vasárnaponként a Hófehérke és a 7 törpe, a Piroska és a farkas és A láda került műsorra. Az Aranyeső-szurokeső cím megint Holle anyó történetére utalhat.

1943 decemberében premiert tartottak. Erről egyedüliként a Magyar Nemzet számolt be: „A Rottenbiller utca 14. szám alatti színházteremben az évad kezdete óta igen szép sikerrel működik az Erdélyi Bábszínház, kizárólag gyermekek számára. A jóízű kis színház most mutatta be decemberi új műsorát, a Rózsapiroska és a medve című eredeti Grimm-mesét és a Biri-Bandi című székely, színpompás történetet, amely dicséretesen gondos érzékkel veszi figyelembe a pedagógiai szempontok mellett a gyermeklélek fantáziaéhségét és látványosságszomját. Meglepően pazar a kiállítás, bársony, selyem, csillogó üveg és mulatságosan mozognak a drót nélkül, belülről irányított, nagyszerű babák. Tomboló, lelkes sikere volt az új műsornak és bizonyos, hogy karácsony hónapja »táblás házakat« hoz napról-napra az ízes beszédű, erdélyi bábprimadonnáknak.”[10] Láthatjuk, a vidéki körút darabjaiból merítettek, az azonban érdekes, hogy számos produkciójukat nem (vagy esetleg más címen) játszották Budapesten. Az említett siker azonban újságírói túlzásnak tűnik, az év végén megjelent hír fényében: „Az erdélyi bábszínház a Rottenbiller utcai helyiségében egyelőre beszüntette előadásait. A színház igazgatósága most alkalmas helyiséget keres, s később ismét folytatni szándékozik a bábjátékot.”[11] Erre azonban nem került sor, legalábbis a sajtó később már nem számolt be a bábszínház újranyitásáról. Az újságok 1944 január közepéig még közölték a napi műsort, ezt követően az Erdélyi Bábszínház eltűnik a budapesti lapokból.

A vállalkozás nevével 1945 decemberében találkozunk ismét. A nagyváradi Új Élet egyik hirdetése tájékoztat arról, hogy az Erdélyi Bábszínház megkezdi előadásait az Éden kávéházban, az egykori Újságíró Club helyiségében. Előadásokat szerdán, szombaton és vasárnap tartottak, vasárnap délelőtt matinét is. 1946 januárjában már a műsorról is kapunk tájékoztatást: Csipkerózsika, Mariska 50 leje és Füstös Pista kalandjai szórakoztatták a nagyérdeműt, ez utóbbi sorozat lett, különböző kalandokba keveredve a Mikulással vagy Keszeggel és András bácsival. Majd ismét színre került az Aladdin, a Gonosz szakács című darab, a Mátyás király és kolozsvári bíró illetve a Jó kis törpe története. Februárban a Jancsi és Juliskával egészült ki a repertoár, a hirdetéseik azonban a továbbiakban nem jelennek meg a nagyváradi lapban.[12] 1946 decemberétől 1947 január elejéig Temesváron játszottak, a Kultúrpalota termében, hetente változó műsorral. A Hófehérke mellett Mikulás jelenet, majd A láda, Piroska, Biri Bandi, az Aranyeső-szurokeső, Az elvarázsolt béka királyfi, a búcsúelőadásokon az Aladdin és a Mátyás király mese került színre. Ezek az utolsó hírek az Erdélyi Bábszínházról.[13]

Farkas Adél azonban folytatta a bábjátékot, a Nagyváradi Bábszínház egyik alapítója lett, az az általa rendezett Kincses barlang és Szorgalom és lustaság jutalma című darabokkal nyitott meg 1950. február 19-én. Június 1-én újabb rendezéssel jelentkezett, Ligeti Herta Az erdő hangja című művét állította bábszínpadra.[14] 1951 decemberében játszott a G. Landau A nyúl és a kandúr című darabjában.

Adél néni emléke nem merült feledésbe, így őrizte meg a nagyváradi bábszínházi emlékezet: „Volt egyszer, mielőtt bábszínház lett volna, volt egyszer Adél néni, és az ő kézre húzható, maga varrta bábui, meg a lepedőkből eszkábált sátra, ahova befért vagy ötven gyerek, de ha nyolc volt, már az is előadás, sőt siker. Mindenütt csak ilyen vásári bábosok működtek a korabeli népi műélvezetet biztosítandó. Hát ez az Adél néni lett a bábszínház alapja…”[15] Mások óvodai-iskolai fellépéseire emlékeztek a háború utánról: „A réges-régi bábelőadások úgy zajlottak le, hogy az előre rögzített időpontban megjelent Adél néni az osztályteremben, s kopott, ócska bőröndjéből rövid idő alatt odavarázsolta a parányi bábszínházát a katedra mellé. Nem volt már fiatal, nehézkesen mozgott, de mindig lelkesen, csillogó szemmel érkezett. Minden bábot ő mozgatott, ő szólaltatott meg, rekedtes hangján még énekelt is. Elhozta nekünk Piroskát, Hamupipőkét, Hófehérkét meg János vitézt is. Gyermeklelkünk minden alkalommal megtelt csodával. Beleéltük magunkat a mesék világába, kipirultan tapsoltunk, önfeledten kacagtunk.”[16]

Farkas Adél életrajzának megírásával még adós a bábtörténet, talán előkerülnek dokumentumok vándorbábos múltjából is.

További képek