Gazdagnak ígérkezik az Ariel Színház új évada

Art Limes | 2024-09-27

Rendkívül eseménydús, ugyanakkor viszontagságos évadot hagyott maga mögött nemrég az Ariel Színház. A sors úgy hozta, hogy a 75 éves intézmény a júniusi évfordulós eseménysorozattal elsősorban a tragikus hirtelenséggel elhunyt igazgatónak, Gabi Cadariunak állított emléket.

Ennek ellenére nyáron sem állt meg az élet az Ariel Színháznál. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel közösen létrehozott ifjúsági előadás, az Árvácska augusztusban sikeresen vendégszerepelt a szegedi Thealter Fesztiválon és a dél-dunántúli Ördögkatlan Fesztiválon. Az Árvácskára újabb utazás vár november végén, amikor a budapesti Jurányi Házban, a mindenGYEREK Fesztiválon vendégszerepel; ugyanakkor a magyarországi eSzínház Fesztivál keretében szeptember 29-ig az előadást online lehet megnézni, sőt, szavazni is lehet rá.

Az új évad kezdetén Szabó Dániel lett az igazgató, aki már 15 éve az Ariel Színház bábszínésze, így szerencsére testközelből is ismeri a bábszínház erősségeit és fejlesztenivalóit. Szeptember folyamán az Ariel Színház gyerekelőadásai sok tapsot arattak a Várban – a Vásárhelyi Forgatagon és az Erdélyi Mesterségek Ünnepén. Bár az előkészületek, a próbák már hetek óta elkezdődtek, az Ariel szeptember 29-én délelőtt 11 órakor nyitotta meg kapuit a nagysikerű Színek című babaelőadással, amellyel ezúttal a magyar népmese napját is köszönti a színház. Javában folynak az évad első bemutatójának énekpróbái is, hiszen november elején kerül először színpadra a VARÁZSFUVOLA című meseopera, Király István rendezésében. Mozart remekművéből maga a rendező válogatta ki a dalokat és írta át a librettót úgy, hogy a 4-5 éves közönség számára befogadható, élvezhető produkció szülessen. Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Szélyes Andrea, a zenei vezető Dull János.
Az Ariel Színház december elején mutatja be a középiskolásoknak szánt Atya, fiú... című tantermi előadást, amelyet Gyevi-Bíró Eszter, a budapesti Kolibri Színház színházi nevelési koordinátora rendez. A drámapedagógiai foglalkozásokkal átszőtt produkció a szülő-gyermek konfliktus megértésére tesz kísérletet, illetve az egymás iránt érzett felelősség problematikáját járja körül – a nézők aktív közreműködésével. Rókavári gengszterek lesz a címe az évad harmadik bemutatójának, amelyet áprilisban láthat a gyerekközönség. Az előadásban sok kaland és viszontagság közepette különös barátság szövődik tollas és vörös bundás jószágok között. A rendező Halasi Dániel, akit a Tűzmadár című gyerekelőadás alkotójaként már ismerhet az Ariel Színház közönsége. A Rókavári gengszterek  szövegkönyvét Szabó Attila írja, aki dramaturgként és rendezőként is számtalan sikeres gyerekelőadás alkotója Magyarországon és határon innen. 
Az utóbbi években számos gyümölcsöző együttműködés született a hivatásos magyarországi és hazai gyerekszínházakkal. A pécsi Bóbita Bábszínházra ez kiemelten érvényes, hiszen ezúttal is pályázatot nyújtanak be egy olyan közös produkció létrehozására, amelyat a pécsi Bóbita és az Ariel Színház is bemutatna a 2024-2025-ös évad végén, két külön szereposztással.
A bemutatók mellett felújításra kerülnek, illetve műsoron maradnak az elmúlt évadok  sikeres előadásai is, többek között az egészen kicsiknek ajánlott Színek, az Évszakok és a Kerekerdő közepében; a négy éven felüli korosztályt megszólító előadások – a Fogadó a kíváncsi hörcsöghöz, a Vándor MiskaA varázstükör, vagy a Gabi és a repülő nagypapa.
Az Ariel gyerekelőadásait október 9–20 között a Székelyföld Napok keretében lehet megnézni – ezúttal az Ariel Színház Nyomda utca 4 szám alatti nagytermében. Továbbra is repertoáron marad a felnőtteknek és ifjaknak szánt János vitéz, Barabás Olga rendezésében. Az előadás 2025 márciusában a Békéscsabai Napsugár Bábszínházban vendégszerepel. Az elmúlt évad talán legkülönlegesebb produkcióját, a román és magyar társulatot egyesítő GGworld című táncszínházi előadást is újra láthatják az Ariel Színház 14 év feletti nézői.

Az előadások mellett az Ariel Színház számos izgalmas tervvel vág neki az új évadnak, amelyek remélhetőleg otthonosabbá, meghittebbé teszik a bábszínházat. Többek között ilyen a Mesesarok is, amely otthonos környezetet varázsol a gyerekek számára, miközben kedvenc meséiket hallgathatják a bábszínészek előadásában.