Játszótér

Titokban egyenesen a betlehemi történet sejlik át ennek az eredendően is mitikus Kipling-mesének a finom szövetén. Színpadra írta, rendezte: Veres András. Megint jó volt ott lenni – hallgatni, figyelni, várni – a szombathelyi Mesebolt Bábszínház bemutatóján.

A magányosan sétáló macska-előadás úgy nagyon mai, hogy az idők mélyére, az eredetmítoszok forrásához visz. Azokba az időkbe, amikor „vad volt a kutya, vad a ló, a tehén, a juh – vadabb már nem is lehetett –, s ott járkáltak a ringó-rengő rengetegben a maguk vad csapásain. De minden vadállatok legvadabbika a macska volt”. Szinte a (még nem látható)  macska lépteit halljuk a nyitányban – zeneszerző: Takács Dániel, zenei közreműködő Kiss Dávid –, és a zene végig megmarad korszerűen archaikus hangzású, fülbemászó dramaturgiai sorvezetőnek (meg az esetleg megdöccenő ritmust kordában tartó erőnek). 

 

 

 

 

 

 

Trifusz Péter tervezőként (megint) zseniális munkát végzett. A pasztell színekben is pompázó díszlet úgy „realisztikus” barlang, hogy közben szellemes építőkockaként is működik. A csodálatos állatok – az étellel baráttá szelídített kutya, szolgává szelídített ló, tejet adó tehén – voltaképpen „teljes életnagyságban” jelennek meg a színen. Mint „újrahasznosított”, kecsesen bumfordi, különös, összecsuklani kész, folyton lábra álló, húzni-vonni való, időről időre kerekekre állított, úgy guruló plüssök, kézibáb-marionettek; nyakuk-törzsük fölfűzött korongokból áll össze, lábuk merev; úgy működnek, mint azok a gombnyomásra (talpnyomásra) összecsukló-fölpattanó kis játékszerek. Vagy varázsütésre életre kelő múzeumi állatok. Mindenestül játszótéren vagyunk – az egyedfejlődés megismétli a törzsfejlődést. A gyerekek pont úgy tanulják, tapasztalják a világot (hogy például a tűz forró, nem tanácsos odakapni), ahogyan a mesebeli (vad)emberpár. A múlt és a jelen egymásra kopírozódik.

 

 

 

 

 

 

Rudyard Kipling meséje eredendően olyan, mint egy  hullámzó, ébren tartó és elringató, hosszú vers; Jékely Zoltán elbűvölő fordításában. Nemcsak azokba az időkbe visz, amikor még vad volt a kutya, vad a ló, a tehén, a juh, hanem – egyúttal – azokba az időkbe is (ezek azok az idők), amikor a művészet a mindennapi élet része volt, nem adódott különbség; a művészeti ágak között sem. Az egyes szám első személyű szerző-elbeszélő az első mondatban megteremti a mesemondás eleven szituációját - ”Hallgass, várj és figyelj (…)” -, ez a nyitány egybeesik a színházi kívánalmakkal, változtatni se kellett rajta. A színpadra állítás bravúrja, hogy a “fabulára” a maga eszközeivel nagyon szépen építi rá a sokrétű, sokjelentésű, gazdag – és természetesen a szövegben rejlő, abból kibomló, a szövegnek nem ellentmondó -  “szüzsét” (hogy az irodalomból kölcsönözzünk kicsi terminológiát). Szó, zene, látvány, mozgás egységben, egymást erősítve, gazdagítva működik – szakadatlanul mélyül, elmozdul, sokszorozódik a jelentés.

 

 

 

 

 

“(…) tüzes kövön sütött vadjuhot ettek, és vadfokhagymával, vadborssal ízesítették; aztán vadrizzsel, vadmajorannával és vadkoroanderrel töltött vadrucát, később vadökör velőscsontját, vadcseresznyét és vadgránátalmát.” A szavaknak teste, íze, illata  - és hangzása van. A narrátorok (és a megszelídítendő állatsereglet) szerepében két megnyugtató, biztonságos hang és személyiség: Kolozsi Angéláé és Lukács Gáboré. Nézhetnénk őket akár egy másik mítoszból érkező párosnak: Máriának és Józsefnek. A barlang stimmel, az állatsereglet stimmel, a születés stimmel. A szelídítés is stimmel. Sőt: a szövetségkötés is. Születik épp az ember – ember születik. Az első (vad)emberpár szerepében a férfiember: Kőmíves Csongor (a bumfordi) és az asszony: Varga Bori (a kecses – és okos). Külön szép, hogy a kisdedet nem látjuk, csak a hangját halljuk – de tudjuk, hogy ott van. Csak a magányosan sétáló macska (akinek-amelynek, ugye, állítólag minden hely egyforma) képes őt megszelídíteni. A „bábság” is eredendően mutatkozik meg: a macska – eleven lény; a macska – faágra dobott rongycsomó. 
Szabadság, rabság, egyén, közösség, barátság, élni akarás, társadalmi szerepek (szemérmes szeretet?) – mint fénylő esőcseppek tűnnek föl ebben a varázslatban. Nem csak az eső esik: varázslatos humorban is jól megfürdik az előadás. Ez a lehetőség is fakadhat a könnyen sztereotípiává merevedő mítoszkeret jellegéből és kiforgatásából – meg a mesében kötelező ismétlésből.

És végül elkészülnek az első barlang-gyerekrajzok - az örökkön-örökkének. Kutyák-macskák régóta jó helyen vannak a Meseboltban. És mi is. 

Rudyard Kipling: A magányosan sétáló macska

Bábszínpadra írta és rendezte: Veres András

Tervező: Trifusz Péter

Zeneszerző: Takács Dániel

Szereplők: Lukács Gábor, Kolozsi Angéla, Kőmíves Csongor,  Varga Bori

Zenei közreműködő: Kiss Dávid

Bemutató: 2024. november 24-én

Fotó: Trifusz Ádám

További képek