A rend, amit csinálnak: Grandiózus Rejtő Jenő-szkrebli a Weöres Sándor Színházban

A szombathelyi Weöres Sándor Színház Vesztegzár a Grand Hotelben bemutatója úgy ízig-vérig színház, hogy közben mélységes-játékos hódolat a szerzőnek, a szomorú nevettető, szómágus (és pont 120 éve született örökifjú) Rejtő Jenőnek.

Grandiózus össztársulati betűjáték, amely a rendből a totális káoszba, aztán megint a rendbe vezet; ahogyan az egy rendes (zenés, átöltözős) bohózathoz, pláne krimiparódiához illik. Plusz egy kis haláltáncos-életigenlő Carmina Burana. Pontosan működő órajáték.

Halasi Dániel rendező és Mátravölgyi Ákos tervező már megmutatták (Óz, a nagy varázsló) a szombathelyi színházban, hogy a csodálatos „bábszínházi gondolkodás” miképpen teheti mintegy észrevétlenül gazdagabbá, telítettebbé, árnyaltabbá a kőszínházat is. És most megint. A Vesztegzár a Grand Hotelben majdnem üres színpadán a háttérben óriási betűkből (betűszobrokból) van kirakva, hogy „Grand Hotel”. Divat is ez mostanában, lassan nincsen település sem, amely ne nevezné meg magát, lehetőleg frekventált helyen, hasonlóképpen. (Anno a szombathelyi Három lány-előadásban láttunk ilyet, más jelentéssel. Moszkva, Moszkva.) Ráadásul mintha a bábos színtéren is térfoglalásban lennének a betűk, ezerféle jelentésben. És akkor itt van a Grand Hotel, amelynek betűi a színpadi (meg a nemzetközi) helyzet fokozódásával összekeverednek: ahogyan szinte lehetetlen követni, hogy ki kicsoda és kit-mit akar „valójában”, úgy bomlik föl a betűk rendje. De nem egyszerűen fölbomlik: az ide-oda tologatott betűk funkciót váltanak – külön hódolat a táncos-énekes-díszletmunkás bűbájos statisztériának és a koreográfus Hojsza Henriettának –, és hol ablak, hol ajtó, hol szobafal (stb.) szerepében tűnnek föl. Ez a színpadra fordított betűjáték mintha hódolat lenne a szózsonglőr Rejtő Jenő munkásságának (a Vesztegzár-regényt Hamvai Kornél írta színpadra: a bohózat titkának elszánt kutatója). Ahogyan anno a kabbalisták a héber ábécé huszonkét betűjét kombinálták a végtelenségig (például Umberto Eco írt erről jókat), hogy titkok nyitjára bukkanjanak, Rejtő Jenő úgy kombinálja utolérhetetlen munícióval a magyar ábécé negyvennégy betűjét. A zsonglőrködésben méltó párja a dalszövegek szerzője, Varró Dániel; a zeneszerző Darvas Benedek. A nézőnek már csak az a dolga, hogy elhelyezkedjen – és kapkodja a fejét. Naná, hogy szid – banánoxid; aspirál – szempillaspirál; Lagondán – momentán. És ilyenből van – nagyon sok. Csillagszórós este, több szempontból. 

 

 

 

 

 

 

Csillagszórózik a szombathelyi társulat is. Ahogy már nemegyszer láttuk: működik az összjáték, miközben mindenkinek fölismerhető, megjegyezhető arca-karaktere van. Akár egy mozdulat: mondjuk a bokacsattogtatás a párbajparódia alkalmával. Vagy slusszpoénnak Vangold (nyugalmazott szállítmányozó) sokat emlegetett, persze egész másnak képzelt, felejthetetlen felesége. (És pusztán a nevek, a titulusok: bostoni tejkrémgyáros, teozófusnő és aggszűz stb.). És mind énekel; korrepetitor: Falusi Anikó.

De menjünk akkor sorjában. Szerémi Zoltán a kicsit tétova, nagyon szerethető Vangold szerepében mintha végigálmodná a karantént. Kettősük Németh Judittal belülről áraszt valami különös fényt. Félix Van Gullen, valójában Félix Crikley, alias Jáva Réme szerepében Sipos László Márk könnyed, nagyvonalú, elbájoló – illik hozzá. És illik hozzá Léni Jörins naiva és bűnsegéd is – ki más, mint Nagy-Bakonyi Boglárka: ragyog, mint a korona legszebb gyémántja, nála rafináltabban ártatlan naivát hiába is keresnénk. Don Umberto Complimenti – szállodatulajdonos, bukott király és hajófűtő (plusz énekes artista) – szerepében lubickol Kelemen Zoltán. 

 

 

 

 

 

A karantén harmadik párosa Sedlintz egészségügyi tanácsos (az ő vállán nyugszik a történet), vagyis Némedi Árpád a maga nélkülözhetetlenségében – és Ursina Petrova teozófusnő és aggszűz, vagyis Nagy Cili, akinek elhisszük a teozófiát is, de titokban tudjuk, hogy díva, a javából. És akkor itt van a sprőd, határozott belga direktrisz, Herman Flóra – aki az ujja köré csavarja a szerencsétlen Martin pincért – Balogh Jánost; de minek. Aztán van ugye a banánoxid (értékes vegyszer – halálos fegyver), van a feltalálója, a karantént ágyban átvészelő, fölismerhetetlen Decker tanár – Hajdu Péter István –; van a kapucinust és halottat játszó szélhámos – Kuttner Bálint –, és van a titkos küldetésben járó, délcegen csetlő-botló Elder felügyelő, aki: Domokos Zsolt; márkavédjegynek ennyi pont elég.

Amikor a végén újra kirajzolódik a betűkből, hogy Grand Hotel, maradnánk még. Bubópestis nincs, nem is volt – csak összezártak minket az ízig-vérig színházzal. Hát, az is fertőző.

Fotó: WSSZ/ Mészáros Zsolt

VAOL