TALÁN MÉGIS - Henrik Ibsen: Peer Gynt – Budapest Bábszínház

Az előadás kezdete ígéretes, ám csak részben vetíti elő azt, ami még vár ránk. A díszlet résein át a színpad felé áradó fény erős, misztikus atmoszférát teremt (fénytervező: Szondi György). Négy mozgató kelti életre a kisgyerek Peer Gynt-bábot, az a négy mozgató, akik később különböző életszakaszában formálják meg Peert: Bartha Bendegúz, Ács Norbert, Teszárek Csaba és Fodor Tamás. Kicsit olyan ez a kezdet, mint a születés vagy az öntudatra ébredés. A báb fekvésből aprólékos, olykor tétova mozdulatokkal kel fel, átmozgatja tagjait, ugrál. Szavak nélkül kinyit egy ládát, amelyben talál egy gombot – azt, amelyet később majd szerelmének, Solvejgnek (Csarkó Bettina) ad, és ami a Solvejget a későbbi életszakaszokban játszó színésznők (Spiegl Anna, Nagy Mari) jelmezén is visszaköszön (jelmeztervező: Szelei Mónika). Ez az aprólékos, szótlan játék nemigen tér vissza, az előadás nagyobb része formailag Peer csapongó életének lenyomata. A produkció elején a kivetítőn látható mozgóképek viszont előrevetítik az előadás egy-egy motívumát; izgalmas ráeszmélni útközben, hogy egy-egy képet láttunk már valahol. Ez nemcsak jó játék a nézőnek, hanem a rendező részéről hangsúlyozás, kiemelés is, hiszen ráirányítja a figyelmet olyan apró részletekre, mint például az imént említett gomb vagy éppen a pergő hamu.

 

 

 

 

 

 

Az ifjú Peert Bartha Bendegúz játssza, s ténylegesen játssza: lezser gesztusaival és pajkos mosolyával olyasvalaki hatását kelti, aki az életre játékként tekint, azt nem veszi túlzottan komolyan. Folyamatos mozgásban van, ha nem keze-lába jár, akkor a szája, vagy mindezek egyszerre; a kijelzőkön megjelenő mozgóképek, a száguldó vonalak is ezt a nyughatatlanságot tükrözik (mozgóképtervező: Varga Vince). A vizualitás több ponton meghatározó eleme az előadásnak: a mozgóképeken túl a bábok is igencsak figyelemfelkeltők, kiváltképp a bakot ábrázoló óriásbáb, melyet precízen, komoly összjátékkal mozgatnak a társulat művészei (bábtervező: Hoffer Károly). Léptei ünnepélyesek, csak úgy vonzzák a tekintetet. A bábok által Peer felnövése is jól követhető: kisfiúból fiatalember, majd férfi lesz. Arcvonásai kevéssé változnak, testfelépítése annál inkább: a felnőtt báb szinte életnagyságú. Ha egy bábszínházi előadás vegyesen használ bábokat és élő szereplőket, érdemes megvizsgálni, mi a kettő közti kapcsolat, jelen esetben Peer Gynt mikor báb és mikor ember. Konkrét megfejtést nemigen kínál az előadás, nincs egyértelmű kettéosztottság. Egy lehetséges értelmezés, hogy a báb Peer az, akivel a kalandok történnek, az ember pedig ezekre az eseményekre reflektál. Tehát a báb a cselekvő, az ember a gondolkodó, elemző. Az alkotók a hagymametaforát is a bábon keresztül magyarázzák el igencsak szemléletesen. Ahogy Peer azon tűnődik, hogy mi marad belőle, ha lefejti a héjakat, sorra kerülnek le a bábról a kalandok során felöltött ruhadarabok, amelyek személyének, személyiségének egy-egy rétegét jelképezik. Végül visszaköszön az az elnyűtt farmer, csíkos póló és piros tornacipő, amelyeket az elején viselt Peer. Ha itt megállnának az alkotók, akkor értelmezhetnénk ezt a képet úgy, hogy mégiscsak van mag, hiszen a hagymahéjakat lefejtve visszatért az a Peer, akit az elején megismertünk. De nem ez történik: a bábból hirtelen valamiféle por, talán hamu hullik, teste elernyed – tényleg elfogy.

 

 

 

 

 

 

A Budapest Bábszínház előadásában szembeötlő Peer Gynt hataloméhsége. Az ehhez társuló sekélyesség felnőttkorának azon szakaszában tetőzik, amikor Ács Norbert alakítja Peert. Ács nem ás Peer személyiségek mélyére, nem enged többet látni a felszínnél. Ez a korszak jár a legtöbb hozzátett elemmel, melyek igen éles kontrasztban állnak az eredetiből megtartott szálakkal (dramaturg: Gimesi Dóra). Meglepetten figyeljük az üzletember Peer Gynt TED-talkját, s magyarázatot kapunk arra is, hogy mégis mi kell ahhoz, hogy Peer repülni tudjon. (Ezt viszont jelen cikkben nem áruljuk el.) A következő életszakasz, melyben Teszárek Csaba játssza Peert, ennél jóval reflektívebb. Sokatmondó az is, hogy Teszárek a hátán cipeli a bábot, mintha Peer saját magának is teher lenne. Játékában megfelelő arányban van a játékosság a mélységgel, erre jó példa, amikor a szülőfalujába visszatérve mókás történetet mesél a falu lakóinak, akik nem ismerik fel őt, majd egyesével felállnak és távoznak, míg végül Peer teljesen egyedül marad – nem kíváncsi rá már senki, s kezdeti jókedve a nézők számának csökkenésével fokozatosan alábbhagy. Az utolsó korszakban Fodor Tamás Peer Gyntje eleinte cinikus, majd egyre kétségbeesettebb, ahogy próbálja bebizonyítani, hogy egész életében önmaga volt, s nem csak önmagának elég – ahogy a manók mottója tartja. Amikor újra találkozik Solvejggel, akit ebben az életszakaszában Nagy Mari játszik, Fodor szemében egy egész élet megnyugvása látszik. Amint rájön arra, hogy ahol ő mindvégig önmaga volt, az Solvejg hite és szeretete, lepereg előtte az élete és hirtelen minden értelmet nyer.

 

 

 

 

 

 

Peer Gynt mellett Solvejget is más-más játssza a különböző korszakaiban. Csarkó Bettina Solvejgje félénk és bájos, Spiegl Annáé magabiztos és eltökélt, Nagy Marié pedig nyugodt és szelíd. A jelmezeik hasonlóak, mégsem teljesen ugyanolyanok – ez is szépen érzékelteti az idő múlását. Åse esetében is van egy ugrás: Pallai Mara hevességét Nagy Mari megfontoltsága váltja fel. Åse, Solvejg és Peer karakterénél is minden alkalommal egyértelmű, ahogy az egyik életszakasz átvált a másikba. A leglátványosabb váltás az első, amikor összefonódnak a beszélgetések, így adja át a stafétát az egyik generáció a másiknak.

Érdemes szót ejteni még L. Nagy Attila koreográfiájáról, amely alaposan átgondolt és újszerű. A falubeliek mozgása gépies és szakadozott, ezzel szemben Peer és Solvejg simán, olajozottan mozog, így kitűnve a tömegből. Hasonlóképpen a kiemelést szolgálja a díszlet is, amelynek többfunkciós elemei olykor rámpaként, máskor kunyhóként működnek, így alakítva a teret és irányítva a figyelmet (díszlettervező: Zöldy Z. Gergely). Pájer Alma Virág karakterei is figyelemért esedeznek: érzékletesen mutatja meg a csábító különböző arcait először a naiv Ingridként, majd a sértett Zöldruhás nőként, végül pedig a számító Anitra szerepében.

 

 

 

 

 

 

Szikszai Rémusz nagyban hagyatkozott a látványra, s a mozgóképek, a lenyűgöző óriásbáb, a fény és a sokszor igencsak groteszk maszkok valóban nagy hatást keltenek. Ibsen drámája rendkívül sűrű és összetett, talán emiatt is lehet, hogy a második felvonásra kissé elfárad és egyes pontokon kiüresedik az előadás. De ahogy Peer Gynt számára is összeáll a kép, a végére a produkcióban is összeérnek a szálak, visszaköszönnek, s értelmet nyernek a korábban kiemelt elemek. Talán mégiscsak marad valami, ha lefejtjük a hagymahéjakat.

Henrik Ibsen: Peer Gynt 

Fordító: Kúnos László és Rakovszky Zsuzsanna, dramaturg: Gimesi Dóra, zeneszerző: Eklics Dániel, koreográfus: L. Nagy Attila, bábtervező: Hoffer Károly, díszlettervező: Zöldy Z. Gergely, jelmeztervező: Szelei Mónika, mozgóképtervező: Varga Vince, fénytervező: Szondi György

Rendező: Szikszai Rémusz

Rendezőasszisztens: Aradi Regina Anna, ügyelő: Szrenkó Tamás, súgó: Tombor Zsuzsa