Ki a virágot szereti…

RÓZSALOVAG - a Múzeumok Éjszakája napján nyílt meg Závorszky-Simon Márton (1988) kiállítása, melyen a 2024-25-ben készült, növényi festéssel, ecoprint technikával készült sorozatának darabjait mutatja be a Tatai vár kiállítótermében.

Závorszky-Simon Márton számára a képzőművészet eszköz, mellyel utat tör az élet sötét pillanatai felől a remény felé, az eszköz, mely a legőszintébb tükre a lélek minden rezdülésének az önmegismerés útján. Ez nem kis bátorság. A legnagyobb bátorságot ugyanis önmagunk megismeréséhez kell merítenünk, mert az úton erényeink mellett sokszor szembe kell néznünk a fájó vagy visszatetsző érzésekkel, élményekkel, melyek szintúgy mi vagyunk. A művészi lélek az alkotásban mélyíti hivatástudatát, az ösztönös tehetséggel és kitartással ötvözve elért sikerek erősítik festői önértékelését. És a folyamatban lassan minden a helyére kerül. Az alkotás során a művészi lélek rétegei rózsaszirmokként bontják ki magukat.

Závorszky 1988-ban született Budapesten. Autodidakta művész, aki húsz évesen, belső indíttatásra talált vissza a művészethez - téve mindezt tehetséggel és kitartással. Hamarosan az első sikerek pedig megérkeztek. 2016-ban elnyerte a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum Ezüstgerely-pályázatának különdíját és a VII. Kortárs Önarckép Biennálé fődíját is. Rétegekkel roncsolt tájképei és aktjai hamar felkeltették a szélesebb szakma figyelmét. 2015-től tagja a nagy múltú Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületnek, és 2019 óta neve a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagjai között is jelen van. Ez idő óta pedig sorra köszönnek vissza munkái a szakma jelesebb seregszemléin és biennáléin. Tavaly, azaz 2024-ben kapta a Kuny Domokos Múzeum XII. Barlang/ Grotta című kiállításának fődíját, és egyben ennek az újabb önálló bemutatkozásnak a lehetőségét is.

Ennek a kitartó munkának köszönhető, hogy sokat szelídült Závorszky művészi világa, amely most túllépve a posztapokaliptikus felperzselt tájon, a pasztellszínű agitáló létformától tart a kolorit dúsabb ábrázolások felé. A traumás élmények és emlékek feldolgozása mellett már helyet kapnak a pusztán az alkotás öröméből származó kísérletezések, vegyítve a kortárs művészet gazdag technikáit, módszereit és anyaghasználatát.

A jelen válogatás ecoprint és vegyes technikával készült műveket tartalmaz. Tizennégy darab kép, valamennyi az elmúlt két év alkotói terméséből. Megszületésüket egy lehetséges új kiállítás ötlete, a textilművészet felé nyitó alkotói kíváncsiság, és Simon Judit textilművésszel kötött ismeretség szorgalmazta. Az ecoprint növényi nyomatot, botanikai nyomtatást jelent. Egy természetes és fenntartható módszer arra, hogy növényekből, levelekből, virágokból és kéregből származó pigmentek, tanninok és savak segítségével mintákat hozzunk létre szöveteken, papíron vagy bőrön. A folyamat során a növények lenyomatát gőzöléssel vagy forralással rögzítik az anyagon. Utána a pácoldat hatására a növényi pigmentek kiválnak és megszínezik a textilt. Némi technikai ismeret azért szükséges az eljáráshoz, hiszen a felhasznált festőnövények színe végeredményül nem feltétlenül egyezik meg a nyomataik színével. A jelen művek elkészítéséhez is felhasznált virágok közül élénksárga–narancs árnyalatot ad a büdöske, tiszta sárga, vasas kezelés esetén zöldessárga–színt ad az aranyvessző, sötét vöröses-barna nyomatot hagy a festőbuzér, és szintúgy barnás, szürkés árnyalatot eredményez a rózsaszirom nyomata is. Az eredmény minden alkalommal egyszeri, és egyedi.

 

 

 

 

 

 

 

 

Maréknyi apró, forma szempontjából is jól kivehető színes levelek és szirmok képe bontakozik ki előttünk az Anyagpróba-sorozat három elemének textil darabkáin. A név így akár Színpróba is lehetne, ami inkább a növények minta-hagyásának természettudományosabb kísérletére utal. Eredményképpen impresszionisztikus növényi kompozíciók, virágcsendéletek születnek. Figyelmet érdemel ugyanakkor a „csokor” összetétele is, hiszen sokat elárulhat a műalkotás saját régiójának gazdag flórájáról, növényvilágáról is. A virágcsendéletek viszont jóval többek, mint dekoratív alkotások. Rétegzett jelentéseikkel, szimbolikus utalásaikkal a művészettörténet és a kultúrtörténet izgalmas metszéspontjai, melyek a virágok szépségén keresztül az emberi lét alapvető kérdéseiről mesélnek a virágnyelv segítségével. A büdöske jelentése a vásznon irgalom, bánat, kegyelem, féltékenység, ezzel szemben az aranyvessző jelentése sokkal pozitívabb – kitartásra, bátorításra, buzdít, szerencsét ígér. A virágok nem csak önállóan, hanem csokorba szedve is hordoznak jelentést. A különböző virágok együttes ábrázolása az élet sokszínűségét, és a földi javak halmozásának hiábavalóságát is jelképezhetik, hiszen végső soron mindegyik ugyanarra a sorsra jut: elhervad. Erre a szomorú végkifejletre a feketére mázolt vászonra is emlékeztet, és egyben le is súlyozza a leheletszerű alkotásokat.

Ezen művek értelmezésére tehát többféle út is adott a befogadó számára. Egyrészt a kisebb kompozíciók megidézik a 17-18. századi holland virágcsendéleteket a virágok titkos nyelvével. Különbség, hogy itt nem az ábrázolt növény megfestett képmása, hanem a nyomata köszön vissza. Filozofikus természetű képződmény a lenyomat. Egyszerre foglaltatik benne az anyag és anyagtalanság, a szellemi lét, a jelen és a múlandó. Mindezt csak erősíti, hogy az anyaghasználat, a száraz és letört virágok szürkés vagy barnás nyomatukkal és antikolt hatásukkal akaratlanul is megidézik az európai művészettörténet egyik alapvető témakörét is, és válnak a 17. századi vanitas- csendéletek kortárs újragondolásaivá. A vanitas- csendéletek kontextusában a virágok ugyancsak az élet rövidségének és múlandóságának, a földi hívságok hiábavalóságának szimbólumaivá válnak a memento mori gondolatával.

Már Závorszky korábbi műveiben, és Sacrifice naturae (2021.) című oltár-installációján száraz virágként is megjelent a rózsa, amely később az alkotói metódusok közti válogatás és kísérletezés alkalmaival szó szerint eszközzé is vált a kezében. Művészetében ezért továbbra is visszatérő elem, és sokszor szervező szimbólum a rózsa. A rózsa az ellentmondások növénye. Egy kivétellel valamennyi érzékszervet csábításra bírja. A szemet esztétikai szépségével, a szaglást kellemes illatával, a tapintást a rózsaszirmok puhaságával, a rózsavíznek pedig külsőleg és bensőleg használva is vannak jótékony hatásai. Mégis ki ne emlékezne a rózsatövis szúrására? A rózsa vad növény is. Nem véletlenül vált a szerelem egyetemes jelképévé.

Az Álló rózsa I. című kép téglalap alakú kompozíciója fehér textilen szerepel felragasztava a feketére festett vászonra. A kifeszítetlen, helyenként gyűrt anyaghordozóra utólag fehér színű festék került. Ehhez a munkához egész rózsaszál volt textilbe tekerve, majd annak hossztengelye mentén félbehajtva, így került a lenyomat a vászon mindkét oldalára. A keletkezett szimmetriáról asszociálhatunk a tükörre, amely maga is egy vanitas-szimbólum. A rózsafejek sokszorozódnak, felfelé haladva a nyomat egyre halványul, mígnem egészen eltűnik. Az ismétlődő motívumok folyamatot idéznek, amely az idő pergésére és az elmúlásra hívják fel a figyelmet, színszimbolikával összekötve. A szerelem hamvad, az elhalt lassan elvész a felejtés szürkésfehér homályába, majd lassan feloldódik a gyász fehér színében. Szintúgy a lét efemer jellegére utal Závorszky Folyam című munkája. A kis kék virágok fríz-szerűen tekerednek, vagy a címből kiindulva inkább sodródnak az élet árjával. Keskeny szegélyű kompozíció, mégis rendkívül tömör és kifejező, líraian lágy, könnyed alkotás, egyetlen túlzó elem nélkül.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Máshol a halál gondolata melankolikus révedezésként, esti kérdésként tér vissza. Az Újjászületés piros virágai a halál fekete földjéből keltek ki, hogy a nap felé törjenek, hogy aztán újra elhervadjanak, majd minden kezdődjék elölről. Az élet végtelen körforgása és néha cél nélküli küzdelme látható egyetlen képen egy lágyszárú növény jelképével. A piros virág kontúrja olyan éles, mintha ecsettel alkották volna. Csodálatos ábrázolás, ugyanakkor egyszerre nagyon bizarr, mely leginkább a szinte mértanilag szerkesztett szimmetriából és egy kicsit a vászon szélének rojtosodásából is ered. Závorszky nyomat-képeinek közös tulajdonsága, hogy a mintát hordozó textil nem feszített. A technikából fakadó hajtások, a csomagolás és kötözés nyomai, valamint a csontenyves ragasztás kisebb és nagyobb gyűrődéseket hagynak az anyagon. A gyűrt, szakadt szélű anyag a feszültség, belső vívódás és gyötrődés szép kifejezője. 

De ugyancsak lényeges, hogy ez a bizonyos anyaghordozó nem is minden esetben egyszínű vászon, sokszor éppen a szín vagy a hímzett minta lényegi elemét adják a műveknek. A Kendő monogrammal című alkotás is jó példa erre.

A Rózsakör virág-nyomatai viktoriánus kori pasztell rózsaszín vásznon jelennek meg, a hajtásvonalak okán félkörívesen. Középen is van motívum, amit a többi rózsa közrefog. Závorszky munkáin az idő múlásának arca van. A folyamatosan elfogyó motívum, a hol halványodó, hol erősödő rózsa-nyomatok a mámorba, vagy a kételybe ringatnak. A virágok ilyen jellegű körtáncával a misztikum, a titokzatossága és szakralitása is meghívást kapnak a képi világba.

Sok apró részlet boncolható még Závorszky–Simon Márton művészetében, mindez a művek nagyszerűségét és a téma kimeríthetetlenségét is prezentálja. Mindenki számára van egy szeletet a virágok titkos üzenetéből. Kihagyhatatlan és csábító ajánlat. Július 28-áig még egészen biztosan.

(Mácsadi Orsolya: Ki a virágot szereti… Kiállítás: Závorszky – Simon Márton Rózsalovag. Kuny Domokos Múzeum, Tatai vár, 2025.06.21-2025.07.28.)

 

Főkép: Virágcsokor

Szövegközi képek: Mácsadi Orsolya művészettörténész, Závorszky–Simon Márton képzőművész és Kövesdi Mónika művészettörténész a kiállítás megnyitóján, Anyagpróba-sorozat 1-2, Álló rózsa I., Újjászületés, Kendő monogrammal, Rózsakör

Galéria képek: Folyam, Erdő, Závorszky–Simon Márton képzőművész

TOVÁBB A GALÉRIÁBA

Fotó: Mácsadi Orsolya, Miglinczi Éva, Nagy Edit, Závorszky–Simon Márton

 

További képek