Függetlenül attól... 35. THEALTER fesztivál

A Szegedi Katalin-Kolozsi Angéla: Lenka és a szemüveges lány – JuBo Társulat és Chris McCandless-Gaál Anna: A fiú – Vekker Műhely előadásokról Prikazovics Júlia írása olvasható.

A 35. THEALTER ismét a magyar nyelvű független színházak központjává tette Szegedet, ha csak bő egy hétre is. A kínálat igen színesnek bizonyult, valamennyi korosztály talált kedvére valót, s a műfajok között is szabadon válogathattunk. A fesztivál első napjaiban két bábszínházi előadást láthatott a szegedi közönség.  

A JuBo Társulat Lenka és a szemüveges lány előadásának középpontjában az iskolai zaklatás áll. A téma fontos és örökké aktuális, s pozitívum, hogy a produkció fókusza pontos és tiszta, nem célja az iskolai zaklatás összes formájának bemutatása, ugyanakkor nem is ragad le egy egyszerű narratívánál. Így összességében könnyen követhető és releváns kisiskolások számára is, még akkor is, ha elsőre talán kissé nagyvonalúnak hat a 7 éves kor feletti korosztályos besorolás – ugyanakkor nagy valószínűség szerint 9-10 éves kortól válik igazán jól érthetővé a produkció.

A szövegkönyvet Kolozsi Angéla készítette Szegedi Katalin Lenka és Palkó című könyveinek felhasználásával. A történet kerek egész, s miközben jól elválnak a különböző cselekményszálak, világos a párhuzam a két fősodor között, azaz a 3.a osztályba újonnan érkező Lenke és a kóbor kutya, Búb története között, akiről Palkó mesél levélben Lenkának. Az alkotók nem is arra helyezik a hangsúlyt, hogy pontosan mi történik az iskolai zaklatás áldozatául esett Lenkével vagy éppen a bántalmazott Búbbal, hanem arra irányítják a figyelmünket, hogy mi a viszonya ehhez a két sorshoz Lenkának, aki korábban maga is átélte, milyen, amikor az embert csúfolják. Így is kezdődik az előadás, egy pattogó csúfolódás-dallal (zene: Podlovics Laura), ami a téma mellett rögtön megadja az alaphangulatot is. A zenék dallama egyszerű; szövegük is, már ha van, ugyanis leginkább a dúdolás van többségben. Sokszor csendül fel zene az előadás folyamán, már-már az lehet az érzésünk, hogy túl sokszor is – bár lehet, hogy csak azért zavaró, mert az élő ének mellett felvételről is halljuk a dalokat és a kettő olykor el-elcsúszik.

 

 

 

 

 

 

Karádi Borbála és Kovács Judit kiválóan játszik együtt, észrevétlenül adják át egymásnak a stafétát. Különösen szépek azok a jelenetek, amikor mindketten több bábot mozgatnak egyszerre és pontos váltásaikkal tökéletesen egyben tartják a dialógust. A bábokat Palya Gábor tervezte és készítette, ugyancsak a Lenka és Palkó-könyvek szerzőjének illusztrációi alapján. S bár kétségkívül kreatívak és egyenként izgalmasak, az összesen ötféle bábtípustól kissé mégis túltelítődünk vizuálisan. Először is adott a Lenka- és a Lenke-báb, két kisméretű bunraku, aztán találkozunk tárgyanimációval is, elsőként Roxi és Vivi, a két bully, azaz másokat zaklató lány figurájánál. Testük egy-egy iskolatáskából előkerülő kulacs, ezek nyakához erősítik a játszók a bábok fejét. Hasonlóképpen a tárgyanimáció eszközét használja Palya az anya-bábnál is, amelynek teste egy tál – ehhez nem illeszkedik szorosan a fej, azt külön mozgatják. A tál elsősorban az anyai ölelést szimbolizálja, amelyet Kovács Judit rendező többször is kihasznál, amikor Lenkát édesanyja vigasztalja – szép képek ezek. Az osztályba járó többi diák arca egy-egy hűtőmágnes a táblán, a tanárnő, Márti néni pedig egy könyv lapjairól köszön vissza. Kétségtelenül ez aratja a legnagyobb sikert a közönség körében, ugyanis minden egyes lapozáskor a

könyv egyik oldalán a tanárnő arcát látjuk – helyzettől függően minimálisan változó arckifejezéssel -, a másik oldalon pedig egy, az adott jelenethez illő, a közösségi média-platformokról ismert szimbólum jelenik meg: egész vagy törött szív, galamb, kérdőjel stb. Ez a vizuális segédlet nemcsak humorforrás, de a tanárnő érzelmeinek dekódolását is megkönnyíti azon korosztály számára, amelynek tagjai már az internet világában nevelkedtek. Az ötödik bábtípust sík papírfigurák adják, melyek pálcák segítségével mozgathatók és egy nagy, lapozható, könyvszerű kartonkötegből bújnak elő, mindig más háttérrel. A papírnak mint anyagnak itt dramaturgiai jelentősége is van, hiszen Palkó és Búb történetszála elevenedik meg ebben a formában; s ahogy az előadásban többször is elhangzik, Lenka és Palkó nem a 21. században megszokott módon, azaz online kommunikál, hanem kézzel írt és rajzolt levelek formájában. Tehát amiről a két gyerek papíron mesél, az papíron jelenik meg az előadásban. Annak ellenére, hogy kissé túlzásnak tűnik a bábtípusok viszonylag nagy száma, az mindenképpen elismerésre méltó, hogy az alkotók igenis alaposan végiggondolták a figurák bábtípus szerinti csoportosítását. Másként fogalmazva, a hasonló szerepkörű karakterek bábjai azonos technikával készültek – gondoljunk csak a két bullyra vagy a hűtőmágnes-osztálytársakra.

A Vekker Műhely A fiú című produkciójában szintén ötletes bábokkal találkozunk, bár a középiskolásoknak készült osztálytermi előadás jóval kisebb szerepet szán a báboknak, s nagyobbat a mozgató szerepből túlnyomórészt kilépő játszóknak. Itt is látunk példát tárgyanimációra: a két kacsavadász egy-egy sárga gumicsizma, az apa pedig egy borotvahabos palack. Különösen izgalmas a címszereplő bábalakja, amely egy fadarabokból álló bunraku, s érdekessége, hogy a Lenka és a szemüveges lány anyafigurájához hasonlóan két különálló részből, fejből és testből áll, ám itt a kettő elválasztása többletjelentéssel is bír. Előfordul, hogy Kalocsányi Gábor széttárt kezei egyikében ezt, a másikban azt tartja, jelezve, hogy a történet egyes pontjain a test és a szellem, a valóság és a szubjektív megélés elválik. Ez dramaturgiailag is indokolt: az előadás erre a kettősségre folyamatosan reflektálva meséli el Chris McCandless történetét, a fiúét, aki 24 évesen a szabadság reményében egyedül nekivágott a vadonnak. Gaál Anna szövegkönyvében két színész mesél felváltva: Kalocsányi Gábor egyes szám első személyben, saját történetét olykor kiszínezve és romantizálva, magát jobb fényben feltüntetve, Czuczor Nóra pedig amolyan luciferi örök kételkedő, aki külső szemlélőként megkérdőjelezi az elhangzottakat, s keményen szembesít a valósággal, ezáltal ellenpontozza Chris szubjektív megélését. Czuczor több epizódszerepben is feltűnik – méghozzá milyen jól! –, melyek vissza-visszatérő eleme az elegáns irónia. Jó ez a játék kint és bent között, s magyarázza azt is, hogy a szabadság romantikája miért nem hatja át az egész produkciót, miért csak Kalocsányi révedő tekintetében és önámításnak ható mosolyában véljük felfedezni a nyomait.

 

 

 

 

 

 

Lanstyák Ildikó a fiú húgát játssza, s kérleli bátyját, meséljen Alaskáról és a vadonról. Az ő szerepe nem teljesen tiszta, legtöbbször a saját történetét mesélő fiú újabb és újabb gondolatmenetét indítja be kérdéseivel. Élesen él bennem Lanstyák IDIL című performansza, amelyet a Freeszfe Egyesület Tokio Sunrise Vol.2 fesztiválján láttam a 2022/23-as évadban, s amelyben ironikusan-önironikusan keresi a testi elváltozások – ahogy ő utal a betegségekre – pozitív hozadékait. Mostani színpadi jelenléte visszaidézi performanszának közvetlenségét, olykor nyers beszédmódját. A fiúban végig az lehet az érzésünk, hogy Chris húgaként ő a helyzeten kívül áll, mint a történteket megérteni akaró, tehetetlen kérdező.

Fodor Orsolya rendezése nem a csavargás miértjére keresi a választ, bár elhangzik néhány gondolatfoszlány az egyetemről vagy éppen Chris apjáról, amik a vadonba vezethették őt. Könnyen elképzelhető, hogy az okok felfejtésére egy feldolgozó foglalkozás vagy beszélgetés keretein belül kerülhet sor. Az előadás sokkal inkább a csavargás jelenére fókuszál. Mindazonáltal nincs könnyű dolga a nézőknek, különösen a kamaszközönségnek, ugyanis meglehetősen kevés kapaszkodót kapnak a kissé széttartó, impressziószerű történetmesélés rengetegében. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon az előadás milyen csatornán, történetszálon vagy formán keresztül tud kapcsolódni a tinédzserekhez. A történethez lazán kötődő, de mégiscsak referenciaként használt könyveket, úgy mint a Tom Sawyer vagy A vadon szava, nem vagy maximum hallomásból ismerik – ezek inkább a felnőtt közönség számára bírnak többletjelentéssel, bár a fiatalfelnőtteknek is már egyre kevésbé. Az persze nem elvárható egyetlen produkciótól sem, hogy minden eleme mindenki számára ugyanolyan jól érthető legyen, inkább arról van szó, hogy a feltételezhetően kapaszkodóként kínált elemek valójában nem feltétlenül segítik a megértést.

Már ebből a két előadásból is kitűnik a 35. THEALTER műfaji és formanyelvi változatossága, amely a megszólított korosztályok kapcsán is tetten érhető. Ehhez a változatossághoz hozzájárulnak a fesztivál további részében kínált előadások, melyek közt több más mellett akad felnőtteknek szóló bábszínházi produkció is. Mindez remekül tükrözi a magyar nyelvű független színházi szféra egyik legnagyobb erényét, a sokféleséget, melyből úgy tűnik, nem engednek, függetlenül attól, milyen akadályok gördülnek a társulatok elé a működéshez szükséges kereteket illetően.

Lenka és a szemüveges lány

Játssza: Karádi Borbála, Kovács Judit

Író, dramaturg: (Szegedi Katalin Lenka és Palkó című könyveinek felhasználásával): Kolozsi Angéla
A bábokat Szegedi Katalin rajzainak felhasználásával tervezte és készítette: Palya Gábor
Zeneszerző: Podlovics Laura
Rendező: Kovács Judit

A fiú

Szereplők: Czuczor Nóra, Lanstyák Ildikó, Kalocsányi Gábor

Chris McCandless igaz története alapján írta: Gaál Anna
Látvány: Radetzky Anna
Zene: Frank Tamás
Rendezte: Fodor Orsolya

Fotó: 35. THEALTER programok

 

További képek