A kapun innen és a kapun túl - Jakobi Anna Tündér llonájáról

A mű, mint filozófiai esszé a mítosz és a jelenkor viszonylatában.

Amikor belépünk egy térbe, amelyet egy alkotás ural, elsőként nem a szemünk, hanem a lelkünk reagál. A test csupán követi azt az irányt. amerre a benső már elindult. Jakobi Anna „Tündér llona" című alkotása nemcsak egy kép a falon — hanem egy belépési lehetőség. Átjáró a valóság és a még valódibb között a Iátvány és a jelentés közötti ösvényen. Nem véletlen, hogy a kép maga is egy kapu szimbóluma köré épül. Mert minden igazi műalkotás egyfajta kapu, amely választás elé állít: belépsz vagy kívül maradsz? Átengeded magad és bevezeted egy rajtad kívüli világba, vagy véded a saját értelmezési zárójeleidet? Ez a kép nem egy történet illusztrációja, szerepe nem a díszítés. Ez a kép kérdésekkel szolgál, invitál, hív, pont úgy, mint minden igazi műalkotás.

A vonal az emberi lét ábécéjéig

Jakobi Anna életművének központi eleme a vonal, amely nem elválaszt, hanem összeköt. A művész pályafutásának szellemi ívét pont ez a bizonyos vonal határozza meg, ráadásul gyermekkora óta a vonalak vonzásában él. De milyen vonal ez? Nem hideg kontúr vagy egy „racionális keret". Bármely formát, alkazatot, tömeget és térbeli szituációt meg tud jeleníteni a művész, ám mégis inkább olyan, mint a zene dallamvonala, vagy a mesemondó hangja: élő, lélegző, változó és személyes. A vonal nála olyan, mint Hamvas Bélánál a metafora: nem magyaráz, hanem megmutat. A rajz nem a valóság mása, hanem annak esszenciája. A szent egyszerűség és a kimondhatatlan között feszülő híd. A gyermekrajz ösztönössége, a keleti kalligráfia koncentrációja és a női kéz finom, őszinte bölcsessége, gyengédsége mind-mind benne van.

A Tündér llona- motívum: mese és mitológia találkozása

Miért éppen Tündér llona, egy régi magyar mese alakja? Talán azért, mert a nő nemcsak szépséges, de misztikus, önazonos és természetes lény? Talán azért, mert Jakobi Anna nemcsak mesét választott, hanem egy fontos archetípust, valójában a női princípium mélyrétegét. Tündér Ilona az a női alak, aki nem másé, hanem saját világának ura. Aki akkor jelenik meg, amikor a férfi - a királyfi - méltóvá válik arra, hogy belépjen mindaddig rejtett világába. Ha innen nézzük, akkor ez nem is egy szerelmi történet, hanem sokkal inkább egy beavatás aktusának képi históriája. A kép középpontjában nem a találkozás, hanem a találkozás előtti pillanat rajzolódik ki. A kapu jobb és bal oldalán a férfi-, és nőalak nem összefonódva, hanem különös nyugalommal és egyszerre éteri feszültségben várakoznak. Annak a másodpercnek vagyunk a tanúi, ahol minden eldőlhet és amely pillanatot sosem lehet visszahozni. Ahogy Weöres Sándor írja: „Készülj, az idő rövid, és elrepül a szép pillanat." Ez a kép ennek az örök pillanatnak az ikonjává válik. Nem lezár, hanem megnyit. Pont úgy, akár egy igazán jó mese.

A fény kettősége - és a rejtett dimenziók

Kevés olyan kortárs alkotás van, amely ennyire konkrétan megmutatja a látható és Iáthatatlan közötti világot. Jakobi Anna Tündér Ilonája ugyanis nappali fénynél egyfajta arcát mutatja, a festmény vizuális tapasztalatok sorát tárja elénk, viszont UV- fénynéI egy más világ is elénk tárul. A kép megváltozik, átalakul és megjelennek benne olyan részletek, fényutak, madarak, jelek, amelyek korábban nem voltak láthatók. Ez nem pusztán technikai játék, hanem egy metafizikai állítás. Arra tanít, hogy amit igazan látnunk kellene, az bizony sokszor rejtve marad előttünk. A titkokat akkor lesz módunk felderíteni, ha képesek leszünk a dolgok elé vagy mögé pillantani és más módon közelíteni a világ dolgaihoz. Ebben az esetben ezt a képességet vagy szándékot a nappali fényhez képest az UV kínálja fel nekünk, mellyel láthatóvá válik a kép teljessége. A festmény által közelebb kerülünk az emberi viszonyok kérdéseihez, pontosabban az emberi kapcsolatok lényegi magvához. A szeretet, a fájdalom, az igazság - gyakran csak akkor mutatják meg valódi arcukat, ha más fényben látjuk őket, ha másként nézünk rájuk, ha egyáltalán hajlandók vagyunk olykor a mélybe is tekinteni. Ahogy Simone Weil írja: ,,A figyelem a legnagyobb szeretet." Jakobi Anna képe pedig figyelmet követel és cserébe megnyitja e rejtett világot.

Milyen kor kapujában állunk?

Ez a kép nem az emberi lét múltjának varázslatos népmesei elemekből épülő művészi története. Ez a mi, saját, mai történetünk is. 2025-ben, ebben a zaklatott, irányt kereső világban mindannyian számtalan dilemmával viaskodunk, folyamatosan itt állunk kényszerűen a döntések kapuja előtt - egyéni es kollektív szinteken is így van ez. Kapu a kapcsolódás fele - vagy a bezárkózás irányába. Kapu a megértéshez - vagy az ítélkezéshez. Kapu a digitális zaj es a csendes jelenlét között. Jakobi Anna képe tehát nemcsak egy alkotás, hanem egy tükör. Es mindenki, aki belenéz, mást fog látni. Ez a mű lényege: nem ad egyetlen konkrét választ, hanem kérdéseket ébreszt bennünk, pont úgy, mint minden igazi művészet.

Összefüggések és a ,,női tekintet"

A magyar művészet történetében olykor találkozhatunk következetesen kimunkált. szimbolikus világot közvetítő egyéni életművekkel. Ha Jakobi Anna művészeti alapallásával és szemléletével keresnénk bizonyos rokonságot, akkor felidézhetük Ferenczy Noémi finoman építkező formáit, Kondor Béla szimbolikus világát, vagy épp Csontváry misztikus távlatait. Ám Jakobi Anna művészete - bár hordoz magában bizonyos hagyományokat - alapvetően egyedi és sajátos nyelvet teremt. A ,,női tekintet" nála nem tematizált, hanem természetes. Nem program, hanem jelenlét, ahol az anyag, a ritmus, a gondoskodás és az emlékezet mind finoman erősítik a képi narratívat. Nem harsányan, nem didaktikusan. Olyan, mint az összefonódó és egymásban - egymással az életet tápláló növények növekedése: látszólag nem változó, de mindig magasabb az életből merít és az életért fejlődik lassú, természetes módján.

Az üzenet

A Tündér llona-kép egy házasságkötő terem falára kerül. Ez önmagában is szép gesztus. De ha jól figyelünk, ez több mint dekoráció. Ez egy rituális tárgy. Egy beavatás szimbólum. Hiszen a házasság is kapu. Átlépés. Lemondás valamiről, hogy valami másban teljesedjünk ki. Egy kép, amely ezt a pillanatot őrzi - nemcsak illusztrálja, hanem részt vesz benne, önmagán túlmutató szerepet vállal. Talán érdemes úgy tekintenünk Jakobi Anna Tündér Ilona című festményére, mint ahogy egykor a falfestményekre, ikonokra, vagy a szakrális művekre tekintettek: nem esztétikai tárgyként, hanem létélményként.

Tisztelt jelenlevők, barátaink, művészetkedvelők: Ez a kép most otthonra talál. De a kérdés az, mi vajon megtaláljuk-e a helyünket benne? Tudunk-e még gyermeki tisztasággal tekinteni erre a műre? Tudunk-e hinni és bízni a mesékben, a jelekben? Van-e még bennünk hely a csodának - vagy már csak értelmezünk, osztályozunk, analizálunk és kritizálunk?

Jakobi Anna kepe maga is egy kapu, amit csak az nyit ki, aki rajta keresztül be mer lépni a szeretet világába. Ebben a világban a nő és a férfi újra egymásra találhat, ahol a fény felfedi a rejtett dolgokat, ahol a művészet nem magyaráz, hanem valójában kézen fog és hazavezet. Ahogy Pilinszky írja: ,,A szépség nem kívül van, hanem a dolgok közepén. Mint a csend."

Most csend következik. Nézzük a képet, és átadjuk magunkat neki, hogy hasson ránk és hogy a kép is nézhessen bennünket. Diskurzusba kerülhetünk vele és rajta keresztül egymással is. Ha jól figyelünk, éppen azt kívánja mondani:

„Legy jelen! Most kezdődik ..."

Fotók forrása:Jakobi Anna Mária festőművész

A szövegben Jakobi Anna Mária festőművész Tündér Ilona című festményének fotói vannak beszerkesztve, a galériában a mű restaurálásának folyamata és az alkotó portréja látható.

Jakobi Anna Mária festőművész nagy méretű festményének, a Tündér Ilona kép restaurálása után a Budapest 18. kerület Batthyány Lajos utca 58. szám alatti házasságkötő terem falára kerül. 

 

További képek