Egyszercsak megmozdul – Műhelydarabok

Osgyányi Zsófia Mária bábtervező kiállítása.

Nagy örömmel köszöntök mindenkit az idei „Nyitott Kapuk” bábos nap alkalmából rendezett kiállításon, amely egy bátor és egészen kitűnő fiatal képzőművész munkásságába nyújt apró, de átfogó betekintést.

Osgyányi Zsófia most látható alkotásai nagyrészt az egyetemi képzés során kapott tervezői-kivitelezői feladatok megoldásaként keletkeztek, és egy pillanatra sem hagynak kétséget affelől, hogy az alkotói attitüd, amely megmutatkozik bennük, már kibontakozóban is lenyűgöző. Ám fontos megjegyezni, hogy a tárlat a maga teljességében sem fedi le az ígéretes életmű kezdeti szakaszát. Osgyányi Zsófia ugyanis látvány-, díszlet- és jelmeztervezőként is aktív. (Hogy csak a közelmúltbeli munkáit említsem: közreműködött többek között a Gálhidy Sára rendezésében Szegeden színpadra állított Énekesmadárban, valamint Pass Andrea Itt, ott és mindenhol című előadásában, amelynek bemutatójára október végén kerül sor.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kiállítás anyaga tehát válogatás az elmúlt öt év szoros értelemben vett bábterméséből. Itt van velünk a japán daru, az alkotó 2021-ben készített, első bábfigurája; a 2022-es születésű Titus-leszármazott Shakespeare egyik korai tragédiájából; Jevgenyij Svarc A sárkány című mesejátékának 2023-ban készült „valaki”-je; Pisti, a 2024-ben egy Örkény-drámával abszolvált diplomamunka főszereplője; és a legkisebb-legfrissebb: a varázslos Weöres-vers ihlette Bóbita. Különös karakterek. A japán daru egy szimbolikus lény, hosszú életéről híres; míg Mutius gyerek sem lehetett sokáig; „valaki” csak valaki, akinek már nincs énje; Pisti viszont Pistipistipistipisti – neki négy is van. A táncoló, játszadozó, építő, majd álomba szunnyadó Bóbita pedig, a tündér, talán a legrejtélyesebb mind közül. Vitathatatlanul eredeti figurák, akik ránézésre teljesen különbözőek. Ugyanakkor, ha hosszasabban időzünk a társaságukban, azt is határozottan érezni véljük, hogy van valami nagyon is lényegi mozzanat, ami közös bennük.

Talán a tehetetlenségük tűnik fel először. A tekintetüket fürkészve hamar azon kapjuk magunkat, hogy megrendítő az ilyen mértékű kiszolgáltatottság. S ez teljesen indokolt, hiszen a mandzsu a leginkább veszélyeztetett faj a darumadarak családjában, a meggyilkolt gyermek, az orránál fogva vezetett tömegbe olvadó valaki-akárki és a félszeg-kimért-tevékeny-Pisti valahány személye egytől egyig az értelmetlen erőszak áldozatai. Ráadásul Bóbita is a feltartóztathatatlanságával fenyegető elmúlást vetíti elénk.

Osgyányi Zsófia bábjai azonban – részint szerepükből, részint báb-voltukból fakadó passzivitásuk dacára, vagy inkább: azzal együtt is – tele vannak élettel. Nem élő, de nem is halott, lét és nemlét határán egyensúlyozó lények. Egyensúlyozásuk sikere-sikertelensége pedig egyszerre döntő és súlytalan. Éppen azt az összeférhetetlenséget, azt a paradox kettősséget mutatják, amelyben az életre keltett báb-figura csodája áll. Ha át is billen, vagy már eleve túl van az innenen, ha holt anyagból való is, valamiképpen mégis elevenen létezik. Akár mozdulatlanul is. Olyasfajta jelenléttel bír, amelynek ereje hatalmas: képes kimozdítani. Egy rendkívüli, köztes közeget hoz létre, s ezáltal – ahogyan a szék és a rajta ülő személy egylényegűvé válásából lett Pisti-figuráról szólván maga a művész fogalmazott – „megteremti az átjárhatóságot az ember és az anyag valósága között”.

Hasonlóképpen figyelemreméltó, hogy miként hozza Osgyányi Zsófia mozgásba, sőt: játékba hozva az anyagot. Hogy milyen szerepet játszik műveiben a forma, és hogy mi mindennel bír a jelentés, amelyet az alakot öltő anyag hordoz. Valamennyi figura esetében eltérő, ugyanakkor kivétel nélkül kiforrott látás- és gondolkodásmódra utaló stratégiákat figyelhetünk meg. Olykor készre – általában használati tárggyá – formált anyagok nyernek új alakot. Egyszer úgy, hogy a transzformáció során megképződő alak felülírja az egykori formát. Máskor anélkül, hogy az, ami újjá alakul, elveszítené eredeti formáját. De Osgyányi Zsófia számára könnyedén járható út az is, ha – amint azt Mutius és a sárkány-félelem gyötörte nép senki-szerű „valakije” is bizonyítja, már maga az anyag is jelentésekkel telített.

 

 

 

 

 

 

Különös hangsúlyt érdemel, hogy Osgyányi Zsófia bábkészítő tevékenysége során gyakran újrahasznosít: talált tárgyakat, régi, megfáradt anyagokat épít be alkotásaiba. S ez, amellett, hogy a fenntartható működés melletti elköteleződésről tanúskodik (ami már önmagában is dicséretes), kétségtelenül plusz rétegekkel gazdagítja e teremtményeket, olyan komplexitást szőve, amely – még a bábok extremitásokban bővelkedő világában is – kivételes. A lomtalanított ablakkeretekből gondosan megkonstruált Pisti léte (pontosabban: mikor-hogy-léte) például a különféle állapotok közti átmeneteket érzékelteti: az ablak létrává magasodik, majd székké csuklik össze, melynek karfái karokként mozdulnak. De ott vannak a többiek is: az egyik törékeny lábáról a másikra lépkedő esernyő, a véressé száradó kendő, a megtartó gondolatok híján oldalra bicsakló fa-fej. Megmozdulni vágyó anyag-alakok, amelyek az elnehezedés, megdermedés, leroskadás folyamatait teszik egyszerre átélhetővé, megérthetővé és meghaladhatóvá.

Az Örkény-féle vérzivatar kapcsán a groteszk metaforájaként alkalmazott – de a tárlaton szereplő valamennyi báb-alakban ott munkáló – ablak a mély koncepció, a találó anyagválasztás és a (legyen szó festésről-építésről-faragásról) mesteri megvalósítás nyomán tükörként kezd funkcionálni. Ezektől a báboktól, ha jól figyelünk, önmagunkról is képet kapunk. Olyan figurák ők, amelyek által megtapasztalhatóvá válik, milyen – alkotójuk szavait idézve – „elválasztva lenni, de mindent élesen látni. Figyelni, de nem beleavatkozni. Félni, hogy ez a finom határ egyszer felbomlik, eltörik és elborít saját nyomorúságunk.” És nem mellesleg az is, hogy hogyan lehet ezzel együtt - élni.

Szívből kívánom az Osgyányi Zsófia kezei közül kikerülő, szomorúan is reménykeltő báboknak, hogy ne csupán „egyszercsak”, de sokszor még megmozduljanak. Lépjék át gyakrabban a műhely kapuit, és legyenek egyre többen, és egyre inkább, életteli élettelenségükkel is jelen minél többek életében!

Biatorbágy, 2025. 09. 13.

Fotó: Biatorbágy - Juhász Ferenc Művelődési Központ

További képek