Szárnyas idők a folyó túloldalán - Nagy Judit zománcmunkái Révkomáromban
Kakuk Tamás | 2025-10-05 763
A zománc pusztán technológia marad, ha a művész „gondolatrétegei” metaforikusan és valóságosan nem alkotnak egységet, mint ezt a Szinnyei József Könyvtár Galériájában látható munkákon érezhetjük. És érezhetjük a művész ars poeticájának sugárzását, mely röviden így hangzik: „képekben gondolkodni, színekkel beszélni, formákkal mozdulni.”
„Emberi létezésünk elmaradhatatlan kísérője az idő s annak illuzórikus természete. … Elsuhan, könnyű-nehéz szárnyain. Észrevétlen, mégis nyomot hagy. A külső formákon, kapcsolatainkban, a lélekben. …. A kiállítás zománcképeket sorakoztat fel; jellemzően a 2020-as évektől született munkákat, melyek önálló képekként, vagy képegyüttesekként annak erednek nyomába: az elmúláson túl, mi az, ami tovább jön velünk?” – fogalmazza meg Nagy Judit gondolatainak keresztmetszetét a tárlatról.
Az alkotó Magyarországon és a Felvidéken csoportos kiállításokon mutatta be képeit, melyek Ausztriában és Svájcban is helyet kaptak a galériákban; önálló kiállításait eddig a magyarországi városokban, legutóbb pedig itt Révkomáromban, a Limes Galériában rendezték meg. Nagy Judit a bel- és külföldi művésztelepek és művészeti vásárok gyakori vendége, a Pro Urbe Komárom – városi kitüntetés tulajdonosa, és 2023-ban kiérdemelte az Art Flexum Nemzetközi Művésztelep művészeti díját.
A zománc komoly történeti múlttal rendelkező anyag, amely a 20-21. századra átalakult, és a korábbi műfaji törvényekhez képest szabadabban, ha úgy tetszik, a régi határterületeket átlépve kezdte el keresni önmagát. Ahogy Nagy Judit is, aki többször hangsúlyozta: az alkotói belső késztetést felerősíti benne a megmunkálandó felület, az acél- vagy rézlemez üressége, melyre az alkotás folyamatában rétegződik a fedőanyag. Az alapozott lemezre úgy viszi fel ecsettel a zománciszapot, mint a festők a festéket a vásznakra. A kemencében való kiégetéskor a két anyag komponense szimbiózisba lép egymással, hogy az acéltű karcolásaival, esetleg újabb festékrétegek felhordásával, néhány perces égetéssel megszülessen a végleges mű.
A tárlat munkái többségében az elmúlt öt évben készültek, ez alól kivételt jelentenek a 2015-ös Fényfoszlány I. és II. női portréinek dús hajkoronái alól a titokzatosan derűs tekintetek. E vonulathoz érzem tartozónak a 2018-as, lebocsátott szempillájú, a várakozás örömét hordozó Fényre hangoltan kismadonnáját, s ugyanebből az évből a Bent csendje fiatal női arcmását.
Ha egy évvel visszalépünk az időben, akár az alkotói látásmód egyidejű többfélesége is felmerül, amikor a 2017-es, az osztott mezőben fényből-árnyékből vetülő figurák lassú hajózásának úticélját próbáljuk megfejteni a Lélekmentők című képen, vagy a Kikötő áttetsző asszonyfiguráinak szemlélése közben. „Sokféle idő rakódott egymásra és létezik egymás mellett.” – írja Winfried Georg Sebald A Szaturnusz gyűrűiben, mikor az augusztusi hőségben gyalogol a kelet-angliai Suffolk grófságban, vagyis sokféle idő létezik és rakódik egymásra az idők folyamán.
Nem idegen a kiállítástól Babits Mihály nagyon szép és pontos megállapítása sem: „A lélek nem a jelenben él, hanem kiterjedése van az időben, mint a tárgyaknak a térben.” Ennek a gondolatnak a jegyében merülhetünk el igazán Nagy Judit legutóbbi években készült alkotásaiban, melyek tünékenynek tetsző színes páráiban, bolyongó figurák keresik a megfoghatatlan és körülírhatatlan létezés bizonyosságát. Sűrítve tetten érhető ez a Lélekjelenlét-ben; a kettős értelmezésű cím játéka mögött, a három színsáv előtti amorf felhőkben zuhanó, repülő, emelkedő alakok, egy angyal szárnyán magasodó, lobogó szélben messzire tekintő misztikus köpenyes alakzat, és ez akár bibliai utalásként felfogható, vagy feleletként. De emlékeztetnünk kell Virginia Woolf-nak a világ elbeszélhetőségére vonatkozó kételyére is: „Nem semmisítjük meg a dolgokat azáltal, hogy beszélünk róluk?”
A sorba rakott képek nem véletlenül kaptak egymás mellett helyet, a művek üzeneteiből rajzolódik ki az emberi megértés és önmegértés felismerésének művészi vágya és alkotási folyamata. Nagyon egységesnek és transzdencesnek tűnik Nagy Judit világa, miközben az alkotó elmélyülten keresi, kutatja tovább azokat a zománc sajátosságaiból fakadó új módszereket, technikákat, melyek közelebb viszik őt és a képek nézőit saját elérhetetlen Atlantiszához. Gaston Bachelard gondolatát idézzük: „Lelkünk lakhely, házakra, szobákra emlékezve tanuljuk meg, miként lakozhatunk önmagunkban.”
És ami ezután következik, vagyis ahogy kérdés az elején a kiállító művésztől elhangzott „az elmúláson túl, mi az, ami tovább jön velünk?”, talán a bennünk, emberekben és az alkotásainkban fellelhető szeretet, aminek Szent Ágoston szerint nincs idődimenziója, mert ahogy mondja ”Istent nem képzelhetjük el az időben létező lényként, mivel az idő csupán az Isten által teremtett világegyetem egyik sajátossága". (Szárnyas idők, Szinnyei József Könyvtár Galériája, Révkomárom - a kiállításon elhangzott szöveg szerkesztett változata)
Kakuk Tamás
Főkép: Tűz-tér I. 60x60 cm zománc 2025
Szövegközi képek: Fényfoszlány II. 15x25 cm zománc 2015, Fényfoszlány I. 15x15 cm zománc 2015, A kikötő, zománc 15x27 cm 2017, Lélekmentő, zománc 15x27 cm 2017, Lélekjelenlét 70x70 cm zománc 2025, A lét megnyitása 30x30 cm zománc 2025, Élet-Zubogás, 100x100 cm, zománc, 2025, Áramlatok közt, 100x100 cm, zománc, 2025
Galéria: Nagy Judit és Kakuk Tamás a megnyitón
Fotók: Nagy Judit
További képek
