A MAGASRENDŰ SUTASÁG ESZTERGOMI FESTŐJE

Prunkl János piktúrájáról

A harmadik évezred harmadik évtizedében végső soron konzervatív szellemű művészeti lázadásként is minősíthető: Prunkl János festőművész képeket fest. Szabályos, kisebb és nagyobb méretű, négyzet vagy téglalap alakú, sík falemezre rögzített, keretbe foglalt, függőlegesen lezáruló falakra illeszthető képeket, pontosan ugyanúgy, mint a múlt század hatvanas, hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes éveiben is. Miként a formai jellemzők terén, a tartalmi vonatkozásokban és a műveket karakterizáló stilisztikai jegyek között sem figyelhetünk meg az elsuhanó évtizedek, a közelmúlt éveinek pergése során nagyobb elmozdulásokat, gyökeres fordulatokat, éles váltásokat: e művész immár öt és fél évtizede roppant lassan és roppant következetesen építi állandóságokkal és különösségekkel éltetett, csak apróbb módosulásokkal gazdagodó festői világát. 

Az első mértékadó híradás Prunkl János festőművész munkásságáról Mucsi András azon, az esztergomi Zodiákus Klubban 1971-ben elhangzott kiállítás-megnyitó szövege volt, amely aztán nyomtatásban csak három évtizeddel később, a kiváló művészettörténész emlékét idéző emlékkönyvben, 2004-ben jelent meg. Mucsi András – akit Prunkl János minden életrajzában a mesterei sorában, kitüntetett helyen szerepeltet – már ebben az eszmefuttatásában kijelölte azokat a művészettörténeti ismérveket, amelyek e művész festészetére a múlt század hetvenes éveitől napjainkig érvényesnek minősíthetők. Mucsi András leszögezte: a képeit lassan, fontolgatva festő Prunkl Jánost meghatározó jelentőségű gyermekkori élményei indították el a művésszé válás útján. Az élmények és emlékek festői feldolgozását azonban szükségszerű áttételek terhelik. „Képei jóleső élményeket és indulatokat, valódi érzelmeket fejeznek ki, akkor is, ha sokak számára ezek az indulatok nem feltétlenül szimpatikusak, ha az érzelemgazdagság sokakból csak tiltakozást vált ki. A művek hatékonysága személyes tartalmi vonatkozásaikban zajlik.” – fogalmazta meg Mucsi András, majd az otthon és a változó környezet emlékképeit, a szerelem és a halál élményeit, az emberi élet jeleneteit és jelenségeit élénk színekkel és merész körvonalakkal interpretáló, gyakran a félelem és szorongás érzeteivel, máskor meg oldott mesélőkedvvel átitatott képek elemzése során Chagallra, Van Goghra és Munchra hivatkozott tájékozódási pontokat, rokon jellegű művészeti törekvéseket felidézvén. Külön bekezdésben hangsúlyozta: nem e mesterek epigonjaként, hanem az elődök és kortársak festői vívmányait felhasználó, új formanyelvet kidolgozó, egyéni kifejezésmódot teremtő művész alkotásaival állunk szemben. S az összegző művészettörténeti konklúzió ez volt: „… sajátos mitológiája Prunkl Jánost a napjainkban újra népszerűvé váló naiv festészet rangos mesterei közé emeli, akik meseszerű alkotásaikban érintetlenül őrizték meg a gyermekkor fogékony frissességét és tiszta teremtő fantáziáját.”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Prunkl János napjainkban is rendkívül lassan, és nagyon megfontoltan dolgozik: előfordul, hogy hosszú évekig nem nyúl ecsethez, és ha igen, akkor a tíz-tizenkét évvel korábban megkezdett és félbehagyott képét fejezi be, vagy egy korábbi kompozíciót fest át, érlel véglegesen (?) befejezetté. Mintha az alkotót a hallgatás és a megszólalás állandósult dilemmája gyötörné, mintha a festő nemcsak képei befogadói előtt, hanem önmaga előtt is rejtőzködne. Ez a belső alkotói energiák hosszú szunnyadására és ritka kitöréseire hagyatkozó alkotómódszer magyarázatot adhat arra is, hogy a több-kevesebb rendszerességgel bemutatott önálló Prunkl-kollekciókban csaknem mindig jelen vannak a régi képek is: gyakran a pályakezdő periódusban, az 1960-as és 1970-es években festett kisméretű alkotásaival is találkozhatunk. A művészetét közelebbről figyelők és folyamatosan követők számára azonban természetesen mindig az új munkák a legizgalmasabbak. Ezeken az új alkotásokon is regisztrálható Prunkl János eredendő szemléleti azonossága a naiv művészet és a gyermekrajzok merev szabályoktól mentes világa által jellemezhető, alapvetően öntörvényű képépítő és kompozíciós rendszerével, a valóságelemek meseszerű, vagy a fantáziavilág furcsán torzító szűrőjén át való megidézésével. 1988-ban a kiváló költő, a festő városában, Esztergomban ekkortájt oly gyakran időző Csoóri Sándor megnyitván a művész tatabányai kiállítását, rendkívül pontosan jellemezte Prunkl János gyermekrajzokkal rokon művészi szemléletét és alkotómódszerét: „Aki beavatottság nélkül, csak úgy ösztönösen néz körül ebben a kis teremben, első ámulatában azt is hiheti, hogy gyerekkiállítást lát. Színes, erőteljes, elragadó gyerekfestményeket, amelyeket csodálkozó szem és magasrendű sutaság formált. Amikor először láttam Prunkl János otthonában ezeket a képeket, magam is ezt gondoltam róluk. Erről árulkodnak a képcímei, a témái: egy-egy égbetűnt szüret emléke, egy-egy utazásé vagy a Téli várkisasszony mesékből előlépő alakja; erről árulkodott a stilizálás foka, amely a földkerekség valamennyi gyerekrajzán messziről felismerhető, hisz ábrázolás helyett csak motívumokat ragad meg. … De később, másodszori és harmadszori alkalommal, rá kellett ébrednem, hogy Prunkl János képei a látszat ellenére sem gyerekrajzok. Ami gyerekrajzszerű bennük, azt ő stílusként alkalmazza. Miként egyik festő a kubizmus stílusjegyeit, a másik pedig a túlfűtött expresszionizmusét.”

A Mucsi András által hangsúlyozott naiv művészettel összefonó vonásokon, és a Csoóri Sándor által kiemelt gyermekrajzokkal való rokonság, a „magasrendű sutaság” stilisztikai vetületein, vagyis a formarend problémakörén túllépve, a megragadott és megjelenített motívumok és együtteseik által hordozott jelentések világához közeledve a materiális-szakrális jelleg, szemlélet egyensúlyára, a valóságos és a transzcendens (a valóságosnak és transzcendensnek tűnő) jelenségek egységére, illetve ezen egyensúly és egység meg- és felbomlására kell utalnunk, mint a Prunkl János által teremtett képvilág legfontosabb gondolati alapjára és feszült érzelmi sugárzásának eredőire. Az egyensúly létrejöttét a folytonos ki- és megbillenések, az egységet a kibékíthetetlen ellentét-összefeszülések és összecsapások éltetik illetve perfektuálják, így egyszerűen nem létezhet nyugalmi állapot, mindent az állandó, végzetszerű felbomlás veszélye fenyeget. A józan meggondolások és az irracionális megfoghatatlanságok eme ambivalenciája, a soha nem birtokolható nyugalmat felzaklató veszélyezettségek indították Prunkl Jánost a múlt, a mélységesen mély múlt rétegeinek festői felfejtése felé: a festészetét átható tematikai megújulás eredményeként jelentek meg, majd erősödtek fel képein a bibliai témák motívumai, az ókori történelmi utalások, a magyarság-eredettel kapcsolatos tartalmi mozzanatok megjelenítései. Mindezzel harmonikusan összecseng az a festő által megfogalmazott fontos gondolat, amely roppant aktuális napjainkban: „Elszomorító az, hogy a művelt Európa most készül megtagadni kétezer éves keresztény gyökereit, akkor, amikor soha nem látott szüksége lenne a legnagyobb spirituális erőforrásra.”

 

 

 

 

 

 

 

 

Természetesen ne direkt vagy aktualizált megfeleléseket keressünk vagy lássunk Prunk János  művein. Táj, természet, kert, városrészlet, egy-egy árnyalak vagy bábuszerű figura: a részletezéstől mentes, összefogott motívumokra redukált, leleményesen stilizált, az ún. valóságelemek és a fantáziavilág határmezsgyéjén leledző jelenetek és jelenségek látomásszerű, érzelemdús megjelenítésének lehetünk tanúi, a festői jelenések varázslatos különösségekbe foglalt képi költészetének lehetünk átélői Prunkl János festőművész alkotásait szemlélve.

A XX. század harmadik harmada nagy esztergomi művésznemzedékének utolsó, ma is aktív tagjának nyolcvanötödik születésnapját a közelmúltban, 2024-ben ünnepelhettük. E nemzedéknek olyan tagjai tevékenykedtek a város művészeti múltjának hagyományait vállalva, szellemét őrizve, tradícióit továbbépítve, egyszersmind a modernitás szemléletét hirdetve mint Végvári János, Kaposi Antal és Kaposi Endre, Andráskó István, Vincze László, Kollár György és a művészeti írók és művészettörténészek, Dévényi Iván, Bodri Ferenc, Mucsi András. Minden jelentkezésük, minden újabb nyilvánosság elé lépésük eseményszámba ment, új és új kollekcióikat élénk visszhang kísérte. Pezsgett a művészeti élet. Ebben a pezsgésben meglehetősen visszavonultan munkálkodott Prunkl János is, aki csak kivételes esetekben jelentkezett új kollekcióival, de ha jelentkezett, akkor önálló stílusról, egyéni arculatú művészet-teremtésről tudósított műveivel. Festői világa egyedi, titkokkal telített volt és maradt: adja ég, hogy még sok, újabb és újabb Prunkl-művel gazdagodhasson Esztergom művészete és a magyar művészet.