Ivo Krobot ismét a nyíregyházi színházban rendez

| 2016-01-02

Ismét a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban rendez Ivo Krobot: a híres cseh rendező Bohumil Hrabal Túlságosan zajos magány című művéből készült darabot állítja színpadra.

Árgyellán Edina, a nyírségi teátrum marketingvezetője az MTI-vel közölte: a darabot Túl zajos magány címmel január 23-án mutatja be a színház.
A művet a premier után januárban még háromszor tűzi műsorára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei társulat, 25-én, 29-én és 30-án.
A Ivo Krobotot Schlanger András, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója kérte fel a rendezésre. A darab dramaturgja Bognár Róbert, a főbb szerepeket Horváth László Attila, Tóth Károly és Széles Zita játssza.
A darab főhőse egy papírbegyűjtőben dolgozik az 1970-es évek Csehszlovákiájában, ahol a cenzúra miatt különböző értékes kiadványokat semmisítenek meg. A zúzdában a pusztulásra ítélt filozófiai és művészeti kötetek felett gondolkodik el a főszereplő az európai civilizációjáról, a kultúra értékeiről és jövőjéről. A darabban emellett megelevenedik az akkori időszak kisembereinek sorsa is, s a két szín váltakozik a műben.
Ivo Krobot az 1986/87-es színházi évadban rendezett először a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, akkor Hrabal Őfelsége pincére voltam című darabját állította színpadra, amellyel a teátrum az avignoni fesztiválon, a világ legnagyobb színházi seregszemléjén különdíjat nyert.
Aztán 1989/90-ben Csehov Ivanov, 1990/91-ben Hrabal Szigorúan ellenőrzött vonatok, 1991/92-ben Csehov Cseresznyéskert, 1992/93-ban Hrabal Gyengéd barbár, 2001/02-ben Hrabal Harlekin milliói, míg 2003/04-ben Csehov Platonov című darabját rendezte Nyíregyházán.
Az 1948-as születésű Krobot korábban a Prágai Nemzeti Színház rendezője volt, jelenleg pedig tanít a Brnoi Művészeti Akadémia rendezői és dramaturgiai szakán.


MTI

Fotó: sms.cz