Szelíd nyugtalanság

Kecskés Ágnes textilművész természetelvű gobelinjei.

Családi és történelmi emlékek ezer szálával kötődik a Duna mentén elterülő kéttestű egy szívű városhoz, Komáromhoz Kecskés Ágnes. A kortárs művészet alapzajába simuló, tradíciókövető elmélyült belefeledkezés jellemző munkáira. A hitéhez, hazájához, szülőföldjéhez, a dunai tájhoz fűződő emocionális kötelék jelöli ki művészetének határait. Falikárpit kollekciója jelentős részének ihlető forrása a sokszínű természet.
A szövés folyamatát végigkísérő múltidéző rítus elősegíti a transzcendens gondolatok archaikus megjelenítését. Felgyorsult világunk technikai –formai közhelyeinek ellenpontjaként őszinte eszmefüzérek jelennek meg textiljein, melyek organikus, avagy ősi formára emlékeztetnek, ám ennek ellenére az alkotás metamorfózisa folytán egyetemleges jelentéssel bírnak. A Kecskés Ágnes alkotói attitűdje egyfajta távoltartással kezeli a rohanó világ történéseit. Drámai kitörésektől mentes gobelinjeiben mégis a szelíd nyugtalanság jegyeit fedezhetjük fel. A tradíciók továbbgondolásával alkotta meg önmaga művészi formanyelvét, melyre a lágy tónusú, egymásba átfolyó, egymással elegyülő, egymást átszínező fonalszálak rendezettsége jellemzi. Meditatív érzékenységű zöldes, kékes, barnás fehér színvilágú, jellegzetes faktúrájú gobelinjein megjelenik a földi és a vízi világ szépsége.
Kecskés Ágnes diplomamunkája a Dédnagymama (1970, francia gobelin, ötös felvetés, 55x135 cm) emlékképe már magán hordozza azokat a stílusjegyeket, melyek meghatározzák a későbbi, megalkuvást nem tűrő képi gondolkodásának ismérveit. A dédmama erőt sugárzó méltóságos termetében, ruhái redőiben felsejlik a tehetséges asszony küzdelmes élete, aki sohasem gyengülhetett el, még a történelmi, nemzeti, családi sorsfordító események sodrában is össze kellett tartania családját. Ha nem ismernénk Kecskés Ágnes életművét, vagy ha csak ezt az egy képet alkotta volna meg pontosan érzékelhetnénk a Kecskés család elkötelezett hagyománytiszteletét, szellemi örökségét. A dédmama viseletének vízszintes hullámzása átöröklődik a Dunakanyar című gobelinjeibe, míg a ruha mellrészén látható levélszerű gyűrődések a Víz alatti sorozat egyes elemeiben tükröződnek vissza.
Mindenkinek van kedvelt helye az országban, ahol lehet álmodozni, ami világnak egy olyan szelete, ahol a gondolatok kiteljesedhetnek. A Duna és a közeli Pilis dobogó szívének energiái vezették Kecskés Ágnes kezét a Dunakanyar hármas kép megalkotásakor. Az országokat, népeket is összekötő folyamnak egy olyan szakaszát szőtte meg, mely spirituális jelképe az európai nemzetközösségnek. Az 1976-ban készült Dunakanyar ( 1976, gobelin, ötös felvetés, 210x70 cm) első változatán teljes pompájában láttatja a kanyargó folyamot, melyet még nem torzít a Bős–nagymarosi vízlépcső ökológiai, természetvédelmi bűncselekménye. A Prédikálószék nevű hegyoromról, a Pilis oltáráról pásztázhatjuk a tájat, a visegrádi fellegvártól kiindulva Dömösön át, a messziben felsejlik a pilismaróti „aranypart”, s vele szemben a folyó másik oldalán Zebegény. A natúr len színárnyalataiból szőtt gobelinje a három kép leglátványosabb műve.
Fénylő, sodort szálak merevsége határozza meg az első kép anyagszerkezetét, míg a Dunakanyar II. (1983, gobelin, ötös felvetés, 210x70 cm ) –III. (1984, gobelin, ötös felvetés, 90x 25 cm) gobelinekben a művész festett gyapjúszálak puhaságát vegyíti a lenfonalak textúrájával, s ezzel lágyabb felületeket szövedékét hozza létre. A madártávlatú nézőpontot felváltja „túlparti” látásmód, a hegyek körvonalai határozottan kirajzolódnak, a Duna hullámai komótosan kitűnnek a képből.
Mértéktartó esztétikai és tartalmi igényesség jellemzi a poétikus minőségben megfestett, majd részleteiben is megszőtt Víz alatt című képsorozatot. Az egymást átfedő levelek játéka, a helyenként szerteágazó rétegződések kettős olvasatú téralakzatokat hoznak létre. Néhol úgy tűnik mintha víz alatt úsznánk, s így látnánk felénk sodródó leveleket, máshol felülnézetből csodálkozunk bele a vízbe. Színek és fonalak ragyogása áthat egymásba, részesül egyik a másikból, a természet és az ember szövetségét hirdetve. A könnyed lebegést, az alámerülő rothadást pasztell árnyalatú kékek, drappok, fehérek hatásos gomolygása teszi érzékletessé, mementót állítva az életnek és az elmúlásnak.
Az ember és a természet idillje tükröződik a Fa (1980, francia gobelin, ötös felvetés, 20x30 cm) és a fákat ábrázoló szövött képein. Ez az egyetemleges jelentésű növényábrázolás, a gyökér- törzs-lombkorona hármasa a magyar ősvallás egyik szimbóluma Kecskés Ágnes alkotói periódusaiban rendszeresen jelen van. „Életfái” szimbolizálják az égi, a földi, a föld-alatti világhoz kötődő szoros kapcsolatának. Fát ábrázoló gobelinjeire meditatív líra jellemező, az emberi és természeti rend, az örök fejlődés és megújulás, az élet és halál kérdéseit járja körül.
Fogadalmak, emlékezet, hagyományok tiszteletben tartására és őrzésére, megbecsülésére szövetkezett az élettel Kecskés Ágnes, kinek pályája a komáromi képzőkörből az Angyal Kálmán művészetpedagógus vezette iskolából indult el művészi hivatás felé. Erős, családi kötelék fűzi a mai napság is a városhoz, ahol szimpatikus konoksággal igyekszik megőrizni azt szellemi, szakmai és művészi örökséget, melyet ősei hagyományoztak Komáromra.

Kecskés Ágnes - Komárom, 1942
1970: Magyar Iparművészeti Főiskola. 1986: Szakszervezetek Országos Tanácsa-ösztöndíj; 1986: Rózsa Anna-díj; 1987: Munkácsy-díj; 1988: Római ösztöndíj; 1991: Ferenczy-emlékkiállítás, II. díj; 1995: Széchenyi Művészeti Akadémia tagja. A 70-es években, a főiskola elvégzése után készült munkái még inkább a folklorisztikus formai hagyományokhoz kötődtek, majd a 80-as évektől elsősorban a lírai, festői szemlélet dominál művein. Háborítatlan természet, végtelenül finom eszközökkel megfogalmazott harmónia tárul fel munkáiban. Lágy színekkel a len különböző árnyalataival szőtte meg a Dunakanyar környékének képét, a lenszálak erősen szemcsés felületet alkotva érzékeltetik a táj domborulatait. A víz alatti világot puha kékek és a fehér egymásba olvadó árnyalataival lebegő, álomszerű, pasztell tónusú képnek alkotta meg. Köröm kis zarándoktemplomának oltárkárpitján jellegzetes kompozicionális megoldás a nagy kiterjedésű egyöntetű síkfelület, a középrészen elhelyezkedő Mária-kegykép és a mű alján felsorakozó életfák alkotta fríz egymásra vonatkoztatása. Az ékszerszerű, aprólékos kidolgozású Mária-kép a bizánci ikonok hagyományát folytatja. A homogén síkon keresztülfutó, annak simaságával kontrasztot alkotó, frízzé ízesülő képkockák sora más művein is megtalálható karakteres forma, amelyhez az ábrázolások festői szépsége társul.

ArtPortal/ Erőss Nikolett

További képek