A Magyar Plakát Társaság tatabányai kiállítása

Gyárfás Gábor | 2016-10-24

E kiállítás célja a megújulni vágyó, a kortárs magyar plakátművészet nívós csoportjának, a Magyar Plakát Társaság anyagának felmutatása.
Miért is mondhatjuk, hogy „megújulni vágyó”, mikor az itt bemutatott anyag alkotóinak javát már jól ismerhetik azok, akik nyomon követték ennek a sok korszakot felölelő műfajnak a sorsát?

Hosszú elemzésre persze most nem vállalkoznék, de nagyon lényeges momentuma ennek a kiállításnak, hogy tisztában legyünk mindannyian a Magyar Plakát Társaság céljaival, melynek elsődleges kitétele az utcákról szinte már teljesen eltűnt műfaj, a művészi értékű plakát újraélesztésének vágya.

Persze nem a plakátok tűntek el, hiszen tele vannak most is velük a hirdetőoszlopok, de a jóízű, egyéni grafikai hang, az ötletesség helyét felváltotta a harsány hirdetések hada, az áruk és a rendezvények minél egyszerűbben értelmezhető, szájbarágóan unalmas világa. Tisztelet természetesen a nagyon kevés kivételnek. A piaci verseny persze – jól tudjuk – felülír mindent, ami nem a nyereségességet tartja a legfontosabbnak, és a hihetetlenül felgyorsult on-line világunk alig hagy már valami kis rést nekünk arra, hogy megmutassuk ennek a számunkra örök műfajnak a helyét az internet és a facebook villámgyors korában.

A Társaság alapítóit egyértelműen az a cél vezette az éppen 12 évvel ezelőtti megalakuláskor, hogy több megújulási kísérlet és kezdeményezés után legalább megkísérelje felmutatni azokat az értékeket, melyek a magyar plakátművészet már több mint 130 éves gazdag múltját tovább folytatják. Mert óriási érték ez a gyönyörű hagyomány: a Millenniumtól kezdve, a két háború közötti évek máig hatóan szellemesen humoros, rajzos világával, a 1919-es poszterek óriási képzőművészeti erejével, az ötvenes évek hazug szocreáljának szépségeivel, majd a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek egyértelműen magas, európai színvonalon működő évtizedeinek, kiváló magyar eredményeivel. De a rendszerváltásnak is megvoltak a remek plakátválaszai, a munkásőrség nevetségessé tételétől kezdve Erdély megidézésén át a koronás címerig és 56 újraértelmezéséig, egészen a Tovaris Konyecig. Mert az igazi plakát mindig is valós tükröt tart elénk és híven jelzi történelmünk nagy váltásait.

Aztán átléptünk a XXI. századba és el kellett fogadnunk azt a tényt, hogy a klasszikus értelemben vett plakátművészetnek bizony világszerte más lett a szerepe, a helye, s a jelentősége is megváltozott. A fantasztikus lengyel iskola, az amerikai sztártervezők kora, a ragyogó francia, japán és ma már a kínai és orosz grafika világa is megpróbálta újraértelmezni, egyfajta korszerű kommunikációs nyelvvé tenni ezt a páratlan műfajt. Nincs nagyobb kiállítási lehetőség ma már az internetnél. Nincs olyan album, amit annyi ember megnéz, mint egy komoly facebookos megosztást. De mégis kellenek és meg is maradtak világszerte a nemzetközi biennálék,Varsótól Monsig, Brnótól Lahtiig és Toyamától Shenzenig. Igaz, a kiállított művek nagy része már nem megrendelők számára és az utcákra készül, hanem inkább a grafikus szakma válaszai, gondolatai a világot foglalkoztató nagy kérdésekre. De továbbra is remekül működnek művészeti egyetemeink és főiskoláink grafikus képzései. Nagy tehetségű fiatalok veszik át tőlünk a stafétabotot, és ez így van rendjén.

Most, novemberben készül a szakma „PosterFest” címmel egy igazi monstre plakát dzsemborira, ahol nemzetközi sztárok is meghívottak lesznek, és fiatal egyetemisták is pályázhatnak Ötvenhat 60. évfordulójának témájára. A Magyar Plakát Társaság, mint főrendező külön részt kap a kiállításon. Nemsokára nyílik a XX. Békéscsabai Tervezőgrafikai Biennálé is, amely éppen negyvenéves lesz ez évben. Pár hét múlva pedig indul a Design Hét, amelyből az Arany Rajzszög című grafikai kiállítás nem maradhat ki, és ahol díjazzák is az elmúlt időszak legjobb művészeit, köztük szinte minden évben jó párat társaságunk tagjai közül is.

E kis kitérő után vissza is térhetek a Magyar Plakát Társaság filozófiájához, ami a már az elején említett fő célon kívül komoly feladatának tekinti azt is, hogy tagsága ne csak a jól ismert, nagy nevekből álljon, hanem állandóan frissítse újonnan végzett diplomás tervezőkkel névsorát. Itt is jól látható ez a tendencia. Mindig nyitva áll ez a kapu minden tehetség előtt. De a középgeneráció és az idősebb korosztály is ugyanolyan fontos része ennek a csapatnak, hiszen a nagy tapasztalat és rutin mellett talán még fontosabb az a segítőkészség és figyelem, ami a fiatalok pályára állásánál egyre inkább nélkülözhetetlen. És itt kell megemlítenünk azokat a kiváló egyéniségeket, akik nemrég hagytak itt minket: Szilvási Nándor, Darvas Árpád, Balog István, Révész Antal, Wiegner Judit, Sós László és Kemény Éva, azaz SO-KY neve és munkássága örökre velünk marad!

Fontosnak érzem megjegyezni, hogy Társaságunk több mint egy évtizedes fennállása óta számos olyan bemutatót szervezett, melyeken egy adott témára vagy évfordulóra készítettünk munkákat. Ebbe az anyagunkba is sokat beválogattunk ezekből.

Témánk volt, a teljesség igénye nélkül: 1956, József Attila, Bartók Béla, Alfonz Mucha, a Liszt – Chopin zenei évforduló, Verdi és Itália, a Környezetszennyezés, a Celebek üres világa, a Klimaváltozás gondjai, a Csillagászat éve, Csók István és Ybl Miklós centenáriuma, a Menekültkérdés problematikája, a Hirdetőoszlopok megszüntetése elleni akció, Vasarely világának megidézése, az Oscar-díjas Saul fiához készült filmplakát-tervek… és folytathatnám a sort.

De büszkék vagyunk arra is, hogy anyagaink válogatásai láthatók voltak már a Római Magyar Akadémián, a Varsói Magyar Intézetben, Lahtiban, Koppenhágában, Sanghajban és Pekingben is, ahol a magyar ABC betűire készültek izgalmas tervek. De több hazai városunkban is kiállítottunk, kezdve Nagykanizsával, ahol egy ideig remény volt a Magyar Plakát Ház megvalósulására, ami sajnos meghiúsult, de e célunkról azért nem mondtunk le és tovább keressük azt a helyet, ahol egyszer mégis igazi otthonra találunk. Voltunk már Székesfehérváron, Pécsett többször is, és a fővárosban a FUGA Építészeti Központban, a Csontváry Kulturális Centrumban, az Olasz Intézetben és a Kazinczy utcában, a „Buli negyed” szívében, ahol valódi helyükre, a falakra kerültek ki plakátjaink. Most ugyanúgy nagy örömünkre szolgál, hogy Tatabányán is bemutatkozhatunk, mert minden új hely, ahol kiállíthatunk, fontos számunkra. Elsősorban azért, hogy felhívjuk a figyelmet az e műfajban rejlő, ma is érvényes értékekre, megpróbáljuk meggyőzni a látogatókat arról, hogy megváltozott világunk óriási digitális forradalmát is hasznosítva még nem kell örökre lemondanunk a szép rajz és a jó fotó, az egyre gazdagodó tipográfiai eszköztár felhasználásáról és örök meggyőző erejük felmutatásáról. Mi nem hagyjuk el soha a grafikus világ legszebb, nekünk már szinte szent műfaját!

 

Tatabánya, Kortárs Galéria, megnyitó. 2016-10-07.

Fotók: Kortárs Galéria

Tovább a galériába

További képek