A Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesülete kiállítása a Limes Galériában

| 2015-06-22

A közel egy éve megalakult, újjáalakult Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesülete (MAMSzE) 26 tagja állította ki legújabb alkotásait 2015. június 19-én a komáromi Limes Galériában. A reprezentatív csoportos tárlat a JELEN-LÉT címet viseli.

A Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságát 1990 januárjában alapította mintegy negyven grafikus, festő, szobrász, építész, fotós és művészettörténész. Alapítási szándékunk az volt, hogy a Csehszlovákiában, majd 1993-tól Szlovákiában élő, magukat magyarnak valló alkotóművészek egy egységes, legálisan működő szervezetben tevékenykedhessenek. A társulás célja elsősorban a felvidéki magyar képzőművészeti kultúra hagyományainak ápolása, fenntartása volt, ami mintegy tíz évig sikeresen működött is. Az idő múlásával azonban megváltozott az ország társadalmi-gazdasági struktúrája, de főleg a kultúra mecenatúrája, ami kihatott a művészek lelkesedésére, munkájára is. Húsz év után a társaság szellemileg kiüresedett, a vezetősége magára maradt. Azonban mintegy tizenöt felvidéki magyar alkotóművész továbbra is fontosnak tartotta a felvidéki kortárs magyar képzőművészeti kultúra megőrzését és a folytatást, ezért újraszervezték az egyesületet és 2014. július 5-én megválasztották az új vezetőséget Kopócs Tibor festőművészt elnökletével.
Az új egyesület jelenleg 29 taggal működik és aktívan tevékenykedik, amit a Limes Galériában megtartott bemutatkozó kiállítás is bizonyít. A tárlat, amelynek Miglinczi Éva tatabányai művészettörténész, művészeti író volt a kurátora, 2015 július 12-ig tekinthető meg naponta 9-től 17 óráig.




Tovább a galériába I.             Tovább a galériába II.



KrálikTV

KrálikTV

További képek