„Szélsőségesen konzervatív, és szélsőségesen liberális lehetek ugyanabban a pillanatban.”

Telenkó-Oláh Tímea | 2015-09-18

A Vojtina Bábszínház első bemutatója a Szabó Magda által írt Tündér Lala című meseregényből született előadás, mely a szombathelyi Mesebolt Bábszínházzal koprodukcióban valósul meg. Az előadás zeneszerzőjével Márkos Alberttel beszélgettünk.

Hogyan jellemeznéd az előadás hangzásvilágát?
Az előadás zenéjének hangszerelése: hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő és zongora; műfaját tekintve pedig négyféle. Az első réteg olyan kamarazene, ami leginkább francia, huszadik század eleji kamarazenére hasonlít, de nem idézi se Debussy-t, se Ravel-t, se Saint-Saëns-t, se Satie-t. A második rétege tánczene, mégpedig olyan, amiben kis-ázsiai görög-török-örmény-szefárd tradicionális zenében lévő ritmikai szerkezetek és hangsorok jelennek meg. Harmadik rétegként egy nemlétező német expresszionista némafilmnek a drámai csúcspontjait próbáltam mai zenével megragadni, példa erre az a momentum, amikor Lala nagy belső viszály után megissza az ellenszert. Az előadás zenéjének negyedik rétege pedig Carlo Gesualdo és Juan del Encina reneszánsz komponisták egy-egy művének szinte felismerhetetlen átirata.    
 
Tudatos döntés volt a részedről ezeknek a stílusjegyeknek a beemelése?
A zenei stílusra vonatkozóan Csillának (Bereczki Csilla, rendező – szerk.) nem volt konkrét útmutatása. Inkább egy-egy jelenet, vagy két jelenet közötti kötés összhatását elemezte. A zene csupán egy alkotóeleme a kívánt színpadi hatásnak, hiszen a szöveg értelmével, színpadi látvánnyal, színészi játékkal, mozgással kell egységet alkotnia. Az alkalmazott zeneszerző persze praktikus instrukciók alapján áll neki a komponálásnak, amelyek például a jelenet hosszára, a hangerőre, a tempóra, vagy egyes karakterjegyek megjelenésére vonatkoznak.
Szerettem, szeretek Csillával együtt dolgozni, mert azon ritka tulajdonsággal rendelkezik, amivel szerintem csak kevesen: képes beismerni, ha tévedett. Ezt a magatartást egy hatalmi pozícióban lévő ember – legyen az rendező vagy politikus – a tekintélyvesztéstől való félelme miatt nagyon nehezen, olykor egyáltalán nem vállalja fel, pedig a hiba beismerése a közösségre nézve sok esetben felszabadító erővel bír.
 
Sokféle művészeti területen működtél közre zeneszerzőként. Mennyire más bábelőadáshoz zenét szerezni?
Nincs különbség számomra az alkotásban. Mi több, akkor sem komponálok másképp, ha gyerekekhez szólok. Sőt, sokkal nagyobb szabadságot jelent olykor nekik zenét szerezni, mint a felnőtteknek, mert zenei minták híján nincs beléjük plántálva a közhely. Egyenlő partnerként kezelem őket, amelybe nem fér bele a „tinglitangli” az én ízlésem szerint, s Csilla ízlése szerint sem. Ez nem azt jelenti, hogy a könnyen memorizálható, pár hangból álló „Süss fel nap…” típusú dalok ne lennének zseniálisak a maguk archaikus, repetitív módján.
 
 
 
Csellistaként improvizatív, kortárs, alkalmazott és kísérleti zenével foglalkozol. Zeneszerzéskor mennyire határoz meg az improvizáció? 
Improvizációs zeneszerzési technikát sok nagy zeneszerző alkalmazott, például Bach, Bartók is. Számomra a zeneszerzés legjobb inspirálói a gázsi és a határidő. (nevet) Ritkán fordulok az improvizációhoz annak ellenére, hogy nagyon szeretem. Leginkább koncerteken szoktam szabadon játszani. Az improvizációnak két fajtáját különbözteti meg a zenetudomány: az idiomatikusat, amikor valamilyen stiláris kereten belül történik az improvizáció, és a nonidiomatikusat, amely mindenféle stiláris, tonális, ritmikai, formai, hangszínbeli kötöttséget kerül. A legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy egyáltalán ne hasonlítson semmire se az, amit játszol, legyen előzmény nélküli, egyszeri és megismételhetetlen. Én az improvizációnak ez utóbbi fajtáját szeretem leginkább űzni, mert lehetetlen.
 
Pályafutásodat klasszikus zenei tanulmányok alapozták meg, mégsem ezen a területen teljesedtél ki művészileg. Hogy érzed, sikerült rátalálnod a saját utadra?
Néha igen, néha nem. Néha amikor azt érzem, hogy igen, akkor később rájövök, hogy mégsem. Ha pedig olykor esetleg azt éreztem, hogy nem, később kiderült, hogy mégis. Ez egy filozofikus kérdés, amire nem tudok válaszolni. Az életkorral együtt jár a szemléletváltás. Mircea Eliade azt mondta, ha jól emlékszem, hogy az a társadalomtudós, politikus, aki fiatalkorában nem volt forradalmár, és nem akarta megváltani a világot, vén korára pedig nem lett belőle hagyományőrző, fabatkát sem ér. Idővel változunk, és másképp értékeljük ugyanazokat a dolgokat.
 
Te melyik fázisában tartasz most az életednek?
Én művész vagyok, szélsőségesen konzervatív, és szélsőségesen liberális is lehetek ugyanabban a pillanatban. A tradíciót tisztelve és használva akarok vadonatújat, meglepőt, meghökkentőt, de mégis maradandót alkotni. Mindkét szemléletnek megvan a saját igazsága, s a klasszikus angol demokráciában tisztelik is egymást. Nálunk Magyarországon nem.
 
Márkos Albert csellista, zeneszerző 1967-ben született Kolozsváron. Zeneszerző nagyapa és zenész édesapa, édesanya hatására klasszikus zenei tanulmányokat folytatott cselló szakon. 1992 óta klasszikus zenei pályafutását befejezve improvizatív, kortárs, alkalmazott és kísérleti zenével foglalkozik. Zeneszerzőként több film, színházi- és bábelőadás létrehozásában működött közre.  Színházunkban a Kis December király c. előadást jegyzi zeneszerzőként.
 

 

Vojtina Bábszínház