Kőszeg Nincsen nyári szezon a szombathelyi Mesebolt Bábszínház és a Kőszegi Várszínház koprodukciós bemutatója nélkül. Július 2-án, kedden – aztán másnap este is – a Jurisics-vár lovagtermében láthatja a közönség A boldog herceg ősbemutatóját: a színpadi átiratot és a rendezést Jeles András jegyzi.
Aki tökéletesen ki van szolgáltatva a legnyersebb körülményeknek, mi másból meríthet erőt az élethez, mint a meséből, a képzeletből, a hitből? Mindenkinek korlátlan joga várni és remélni a jót.
A Nemzeti Művelődési Intézet Pest Megyei Igazgatósága működő bábcsoportok vezetőit hívja tapasztalatcserére. A programsorozat célja a vezetőknek nyújtott elméleti és gyakorlati ismereteken túl lehetőség biztosítása a tudásmegosztásra, egymás megismerésére, jó gyakorlatok összegyűjtésére.
Június 15-e és 22-e között rendezik meg Lengyelországban, Bialystokban, a Teatr Lalek szervezésében a „Puppet’s Metamorphoses” Nemzetközi Felnőtt Bábfesztivált.
Különös és szép fejleménye a főként független formációkat fölvonultató tizedik celldömölki Soltis Lajos Országos Színházi Találkozónak, hogy akár szekciót lehetett volna nyitni a tárgyanimációval-bábbal operáló előadásokból. És ennek a fejleménynek talán köze van ahhoz a tematikához is, amely szintén sormintává rendeződött a jubiláló SLOSZT-on: ez pedig az elmúlás.
Kedves akárki! Képzelj el egy mesét, amelynek nincs tanulsága. Nincsen egymással küzdő igazán jó vagy igazán rossz oldal, egyszersmind jellemfejlődés sincs, mert ahhoz kellenének javításra, tanításra szoruló, vágyó jellemek. Ugye nem is igazán szeretnéd elképzelni?
Az OSZMI három helyszínes konferenciasorozatára várja színháztörténészek, kutatók, egyetemi hallgatók, szakírók, 20 perces előadásait.
A szombathelyi Mesebolt Bábszínház kicsi kamaraterme hol apró, de kényelmes dióhéj, hol meg fényekkel, árnyakkal teli dzsungel – ahol Peti, a gyáva kistigris lakik. Hét év után vitte színre újra a társulat Hanna Januszewska varázsmeséjét. A varázslat működik.
A Mesebolt Bábszínház a Külgazdasági és Külügyminisztérium „Vendégoktatók a Magyar Kultúráért 2019” program részeként Marosvásárhelyen, a Művészeti Egyetemen vendégszerepel.
A Vojtina Bábszínház az évad ötödik, egyben utolsó kiállítását Nézőpontok címmel rendezi meg. Szélesre tárják a szemhatárt, az elmúlt öt év bábelőadásait szokatlan szemszögből idézik meg kiállítótermükben. Több nézőpontból, rögzített képek más-más kivágatában mutatják meg az előadások hangulatát.