Múltidézés- Halott lelkek tánca, a Kádár Kata revü

Miglinczi Éva | 2019-01-31

Tengely Gábor 2007-ben rendezte meg a Kádár Kata revüt. A felnőtt bábszínházi előadások egyik mérföldkövének számító darab mind a rendező, mind a Vaskakas Bábszínház meghatározó előadása volt.

A balladaköltészet tragikus eseményeiben ráismerhetünk a halálból táplálkozó hősnők mai tükörképeire. Az emberi jellemek, magatartásformák az évszázadok alatt mit sem változtak, az öröklődő sorstípusok vonzzák a szenvedést.  A brutális nemi erőszakkal meggyalázott, a szabadságában korlátozott, a mentális agressziót elszenvedő-elszenvedtető emberek sorsa ritkán fordul jóra.

Vétkes asszonyokat, bűnös lányokat, kilátástalan állapotból menekülő férj-, feleség- és gyerekgyilkosság-történeteket idéz meg Tengely Gábor a Kádár Kata revüben. A címben szereplő revü szó a megszokott balladamesélő közegtől való eltérésre utal. A tollfosztók, kukorica-morzsolók és fonók közösségi terét a húszas-harmincas évek lokálhangulatába transzponálja a rendező. Boráros Szilárd tervező szimbolikus színhasználatú frivol jelmezei és játéktere   a halál előszobájába vezeti a nézőket. Az apró színpadi tér meghosszabbítása, valamint a nézők közötti testközeli mozgás interaktív élményt nyújt a publikumnak. A térben és időben változó amplitúdójú események, zenebetétek hatására érzelmi hullámhegyek és hullámvölgyek töltik be a helyszínt, nem hagyva lankadni az időnként zavarba hozott közönség figyelmét. A darabban klasszikus színpadi szerepkörök jelennek meg, a konferanszié, a dizőz, a primadonna, a díva, a másod-primadonna, a büféslány, akik feladatuk szerint jelzik az alá- és fölérendeltségek struktúráját. Gonosztetteiket nem feledhetik, táncolva-énekelve kell emlékezniük a megélt, elkövetett szörnyűségekre. Teszik ezt vérmérsékletük szerint: öngúnnyal, vágyakozásból átcsapó vad szenvedéllyel, mely néha őrületbe vált. Az előadás egyik kerettörténetét játszó páros, a konferanszié és a cseléd interakciója kiemelkedik az eklektikus történetből, mindvégig lebegtetve a „trónfosztás” majdani lehetőségét. A másik keretet adó nyitó- és záródal között hátborzongató cselekmények rémisztik az embereket. A felkavaró monológok, a feszültségoldó zenés-táncos betétek uralják a nézők kedélyét.

„Hölgyeim és uraim, egy kis figyelmet! Remélem, jól utaztak, s haláluk könnyű volt és fájdalommentes.”

Ezzel az ellentétekre épülő gúnyos humorral szólítja meg a nézőket – újonnan érkező lelkeket – a konferanszié. Mert ugyan mi lehet jobb az életen át tartó megalázásnál? Remény a fájdalommentes halálra! A mulatónak berendezett nézőtér asztalainál helyet foglalókkal érkező Cseléd tétován keresi a helyét. Bizonytalannak tűnő lénye mégis az állandóságot hordozza. A még romlatlan lány vezeti végig a nézőket műsorszámokon, s mire a balladafolyam véget ér, elszenvedi a megalázottak tortúráját, elénekli pokolbéli belépőjét.

Tengely Gábor rendező és Gimesi Dóra dramaturg hagyományokat őrző értéktisztelettel ötvözi a cigány, székely, bolgár, délszláv, angol, észak-amerikai balladákat szépirodalmi szövegekkel (Villon: Szerelmes ballada D’Aussgny Yssabeau-nak, Brecht: Koldusopera), s melléjük emelve kultuszfilmek dalbetéteit (pl. James Bond Madonna: Die Another Day; Kabaré) és a popkultúra (pl. Nick Cave - Kylie Minogue: Wild roses) slágereit.

A hasonló gondolkodású szerzőtársak újraértelmezett ballada-kavalkádjából egységes színházi előadás született.

„Pukk! Hat! Nyissz! A-A! Ciceró! Lipschitz!”

A John Kander és Fred Ebb szerzőpáros Chicago című musicaljének Cellatangója erővel indítja az előadást. A kimunkált koreográfiában az összes gesztusnak, kéz- és lábmozdulatnak, fejbiccentésnek, csettintésnek nyomatéka van, s azok pontosan illeszkednek a cinikus, maró dalszövegek stílusához. A ritmusos mozdulatsorok végrehajtása magasfokú precizitás kíván. A társulat feszített színészi munkája – az egész előadás alatt – koncentrált. Nemes Zsófia koreográfus munkája a vaudeville-ek látványos világát idézi.

 „Na, akkor én levettem a puskát a falról,  És leadtam neki két figyelmeztető lövést… Egyenesen a fejébe!”

Pallai Mara huncut rosszkislányként, ártatlan mosollyal sorolja a gyilkosságokat, melyre a kórus válasza:

„Úgy kellett neki! Úgy kellett neki!  Letépett ő egy szál rózsát!   Csak kézbe vette és félretette, De a rózsa szúrt és ő rosszul   járt!”                                                                                            

A virágmotívum újra és újra felbukkan a darab folyamán a szövegben s eszközhasználatban. A konferanszié erőt jelképező vörös rózsája és a cseléd tisztaságot hordozó fehér kálája harcot vív egymással. A Vad Rózsák zenekar neve Kriza János székely népköltési gyűjteményére, a Vadrózsákra éppúgy utalhat, mint a Wild roses című dalra.

Az előadás „monodrámái” (Radka és Nikola, Jánka és Jankula, Száz szegecske) drámai hatással vannak a nézőkre.

A bolgár népköltészet egyik őserejű gyöngyszeme a Radka és Nikola.  A széken ülő, széttett lábai közt bábozó színésznő játéka az emberi léthez kapcsolódó alapvető érzelmet, az anyósféltékenységet jeleníti meg. A domináns személyiségű nő bábjátékosként mozgatja-intrikálja a pár életét, míg végül a férj levágja Radka fejét. „Radka szíve megrepedt, babája a földre kiesett.” A csatát nyert díva-anyós kéjjel zabálja fel a gyermekecskét, hogy írmagja se maradjon a kapcsolatnak.

A Kádár Kata revü első szereposztásában Halasi Bea játszotta a Díva szerepét. Elsöprő erejű játékstílusát Ujvári Janka egyszerű színészi eszközökkel megformált, művészi finomságú játéka váltotta. 

 

 

 

 

 

 

 

Száz szegecske című cigány balladában a féltékeny férj megcsonkítja hűtlennek vélt feleségét, akit gyermekei a jóisten segítségével meggyó gyítanak. A ballada dallam- és ütemváltásait,  dinamikai és hangszín-árnyalatait, a keserv-éneket Varga Anita szinte révületben, cigány és magyar nyelven énekli. A közönség és a színész között emocionális hullámzás jön létre. A nézők testközelből figyelhetik azt a tárgyjátékot, melynek során az anya teste újjászületik.     

„Csijja, csijja, fiúgyermek, Keze nincsen, lába sincsen, Igen-igen szerencsétlen,”

 

 

 

 

 

 

 


Az ikerpár – Jánka és Jankula – vérfertőzéséből született, a torz gyermeket ringató anya- nagymama-dada sorait Kocsis Rozi szívszaggatón kántálja. 
„Unokája:dadájának,  Fia: lányának s fiának!”                                                                
A horvát ballada gyermekgyilkosságba torkolló végkifejlete sokkolja a nézőket.  – A levágott gyermekfej látványa (még akkor is, ha az „csak” egy báb) – rémisztő. Marad a csönd, és a magányba zárt színésznő fájdalma.

 

 

 

 

 

 

 

 

A Bodrogi Ferencné (az anyját föl nem ismerő leány) moldvai népballada pantomimes tükör-játékát Pallai Mara és Ragán Edit játéka hitelesíti.

– Asszonyom, asszonyom, nagy tisztös asszonyom! Valamit mondanék, ha meg nem csapatna. Síratozza magát a szegény rab asszony: Ma hét esztendeje, teljes harmad napja, Hogy estem rabságra, szörnyű nagy fogságra; Hol húsomat értem, húsomat megöttem, Hol ezt nem tehettem, kégyók, békák öttek; Hol vérömet értem, vérömet megittam, Karomból, lábamból véröm sokszor szíttam.

 

 

 

 

 

 


A keményszívű lányt nem hatja meg anyja, a rabnő  könyörgése, esdeklő szavai nem törik át a tükörfalat. Amikor a lány mégis ráismer, az elutasítja segítő kezét. Megkeseredett lelkük nem nyer bűnbocsánatot. A Bodrogi Ferencné-balladát Jay Livingston – Ray Evans: Whatever Will Be (Ahogy lesz, úgy lesz) duettjével zárja Pallai Mara és Ragán Edit.

Gondtalan örvendezés következik ezután, meg mikulássapka, puszi jobbról-balról, fenyőfa köré sereglő boldog emberek, karácsonyi dallamok. Idilli kép. Képmutogató technikára épülő játék a Szép Jelica kése című szerb ballada. A már-már émelyítő és szentimentális hangulatot a karácsonyfa szétnyitása zavarja meg. A táblaképekre festett jelenetek itt is vérfagyasztóak. Rab Viki és Varga Anita ölelkezős előjátékát Pallai Mara képmutogató krónikája követi.                                                                                            

 

 

 

 

 

 

 

Morituri te salutant, így köszöntötték Cézárt a halálba menők.  A poklot idézve ezt a latin kifejezést festették fel Rab Viki zongorájának előlapjára.  
„ s a fellegektől kérdem, merre vagy; hol a melled, mely ruhádon átdagadt, a csípőd, amelyre gyöngyvirág tapadt,
s a dús bozót, s az eprek a bozótban? Mért nem jössz? Várlak még a fák alatt.”

A Dizőz keserédes orrhangon énekli Villon: Szerelmes ballada D'Aussigny Yssabeau-nak című dalát (Faludy György fordításában) a Vad Rózsák zenekar (Jáger András, Szabó Tamás, Szúkenyik Tamás) kíséretével. A vágyakozással teli dal megidézi a szerelem stációit, a vágyódástól a hiányérzetig vezető utat. A végig élőben játszó együttes a zenei forgatagban megkérdőjelezhetetlen pontossággal dolgozik. Kihívó megjelenésük ellenére, ha kell, észrevétlenek tudnak maradni, ha kell, személyükkel – hangszer-használatukkal színesítik, erősítik a színjátékot.  Az észak-amerikai ballada, A favágó örömteli country-muzsikájában teljesedik ki az igazi fekete humor „…eljött hozzám a kedvesem egy fagyos éjszakán, és úgy ölelt, hogy eltörött vagy három csigolyám,  indult de még egy búcsúszó, állkapcsom törte szét, így nem szólhattam néki, hogy itt hagyta köpenyét…”. Közönséggel kacérkodó nők, érzéki tánc ez, amelyben indulatnak, bűnnek és bűnhődésnek nyoma sincs.


A haláltúra végső állomásán, a „beavatási szertartáson” a Cseléd válogatott szenvedéseket él át. Kínzói megidézik önnön tortúrájukat, s ezt vetítik rá. Megverik, ételbe fojtják, erőszakot tesznek rajta, végül nyakát szegik. Az élet megkínoz, a halál nem fáj. A lány feltápászkodik, ledobja magáról  szőke parókáját, lassan átalakul fehér gyászruhás asszonnyá, s közben pokolbéli belépődalát énekli, s a vérszínű bárkát elhagyva Kharón hajójára vár.

„Nem lesz semmi riadalom, És csend lesz a kikötőben, Én ítélkezem ott! S ha kérdik: melyiknek kell meghalnia? Mindnek! S mikor a fejek hullnak, Azt mondom: Hopplá!
És a vérszínű bárka - rajta hatvanöt ágyú - velem messzire száll...” 
Brecht: Koldusopera (Faludy György fordítása)

A megalázott cselédlány, Fodor Annamária megrendítően énekli el Kocsma Jenny A kalózok szeretője című dalát a Koldusoperából. A testileg és lelkileg meggyötört lány – belekeményedve a fájdalomba – végül lekaszabolja kínzóit. Pucér lelkek, elhamvadt életek, érzelmi koldusok hevernek szerteszét a színpadon. Madonna Die Another Day című száma harsog a hangszórókból. A társulat zombitáncot járva összeáll a tapsrendre. A halál transzvesztitái, a Vad Rózsák zenekar férfitagjai a közönségre mutatva jelzik, hogy bármikor mi lehetünk a következők az úton. Az előadás végén elfújják az utolsó gyertyát, a vaksötétben ülő nézőkre rátelepszik az áldozatból bűnössé váló nők sorsa. Az erőszak erőszakot szül, most és mindörökké.




Kádár Kata Revü (Vaskakas Bábszínház – Győr, 2007)

Rendező: Tengely Gábor, Dramaturg: Gimesi Dóra, Tervező: Boráros Szilárd, Zene: Rab Viki, Koreográfus: Nemes Zsófia, Szereplők: Konferanszié: Kocsis Rozi (Blattner-díjas), Dizőz: Rab Viki, Primadonna: Pallai Mara, Díva: Ujvári Janka (Jászai-díjas), Másod-primadonna: Ragán Edit, Büféslány: Varga Anita, Cseléd: Fodor Annamária (m. v.), Vad Rózsák: Jáger András (m. v.), Szabó Tamás, Szúkenyik Tamás


Fotó: Vaskakas Bábszínház