Taroltak a Budapesti Metropolitan Egyetem művész hallgatói az idei OMDK-n
Kiemelkedően szerepeltek a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) hallgatói az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Művészeti és Művészettudományi Szekcióján (OMDK). A METU-s diákok összesen 16 dobogós helyezést, több szakmai különdíjat és Pro Scientia különdíjat is szereztek a művészeti hallgatók megmérettetésén.
Az idén 36. OMDK az ország legnagyobb presztízsű művészeti seregszemléje, ahol a magyar – határon inneni és túli – művészeti felsőoktatás legtehetségesebb, legmotiváltabb hallgatói mérhetik össze tudásukat és alkotói szemléletüket.
Az idei konferenciára 18 hazai és határon túli intézményből több mint 350 nevezés érkezett. A METU hallgatói nyolc tagozatban indultak (építészet, design, craft, tervezőgrafika, képgrafika, intermédia, fotográfia és művészetelmélet), összesen 35 pályamunkával. A munkák 6 első, 6 második és 4 harmadik díjat kaptak, 6 pályázatot pedig különdíjjal jutalmazott a zsűri. A METU második az első helyeket tekintve (az ELTE után) és az összes díjat figyelembe véve is (az EKKE-t követve).
„Nagy örömünkre szolgál, hogy hallgatóink nemcsak az összes díjat, de az első helyeket tekintve is nagyon jól szerepeltek – mondta Csizmadi Péter, a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Karának dékánja. – A METU, mint Alkotóegyetem fókuszában a gyakorlatorientált oktatás áll, így az elméleti munkákra adott díjak különösen jelentősek számunkra. Büszkék vagyunk rá, hogy számos területen kiemelkedőt nyújtottak a hallgatóink, és hozzájárultak ahhoz, hogy a Metropolitan az utóbbi tíz év legjobb OMDK-eredményét érje el.”
A Budapesti Metropolitan Egyetem
A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Magyarország legnagyobb magánegyeteme. A METU-n 2 karon, 4 fő képzési területen folyik képzés: kommunikáció, üzlet, turizmus és művészet. A folyamatosan bővülő magyar és angol nyelvű kínálatban jelenleg 30 alapszak, 25 mesterszak, 18 szakirányú továbbképzés és 7 felsőoktatási szakképzés közül választhatnak az egyetem iránt érdeklődők. A Metropolitannek jelenleg közel 7000 hallgatója van, 1000 külföldi diákkal a világ 130 országából.
A METU Művészeti és Kreatívipari Kara az ország legnagyobb hallgatói létszámú és legszélesebb vizuális művészeti képzési kínálattal rendelkező intézménye. A Karon 1600 hazai és nemzetközi művészhallgató végzi a tanulmányait.