3 MŰFAJ, 3 MŰVÉSZ ÉS SOK VERS TALÁLKOZIK AZ ÁTRIUMBAN

| 2016-01-01

Egyedülálló módon ünnepli a Magyar Kultúra Napját az Átrium Film-Színház. Három műfaj, három művész és sok, sok magyar vers ad randevút egymásnak január 21-én az Átrium Film-Színházban.

Szirtes Edina Mókus egy úgynevezett loop-pedál segítségével, több szólamot, akár zenekari hangzást is elő tud idézni. Afféle világzenét játszik sok improvizációval, egyfajta műfaji keveredés jön létre, miközben a költők (Radnóti Miklós, József Attila, Szép Ernő, Müller Péter, stb.) versei időtállóan valós érzésekről, emberi értékekről szólnak.
Vojnich Erzsébet Munkácsy-díjas festőművész a már meglévő képein túl, melyeket az estre válogat, kimondottan erre az alkalomra készít egy festményt, melyet a már korábban említett költők ihletnek.

ZávadaPéter foto ValuskaGáborZávada Péter költő, Akkezdet Phiai slam poetry rapcsapat tagja pedig az elhangzó dalokra, költeményekre, egyedi stílusában, saját verseivel válaszol. "Bevallom, nagyon izgulok, mert ezen a koncerten mutatom be először nagyközönség előtt a készülő lemezem anyagát. Egy-két dal erejéig nyáron már adtam ízelítőt ebből a hamarosan megjelenő albumból, de a teljes műsor most debütál majd, január 21-én. Ezen a lemezen, egy úgynevezett loop-pedál segítségével, egyedül játszom fel a teljes anyagot, ezáltal több szólamot, akár zenekari hangzást is elő tudok idézni.

A koncerten is egymagam fogom megszólaltatni magyar költők - József Attila, Radnóti Miklós, Szép Ernő, Nagy László - verseit. Mielőtt elfelejteném, van egy fantasztikus Müller Péter Sziámi vers is - Kis ablak -, amit szintén nagyon szeretek, és újrazenésítettem. Ezek tehát kizárólag egyszemélyes vallomások, olyan költők gondolatai, akik erőteljesen megszólítanak engem. Zeneileg nem tudom megmondani, hogy hova sorolható ez az este, de ha le kell fordítanom, akkor világzene sok improvizációval, a költők időtálló gondolataival, érzéseivel"
- mesélte Szirtes Edina Mókus a 7óra7-nek.

Forrás: Atrium Film-Színház

Fotó: Fábián Éva, Valuska Gábor/ http://www.atriumfilmszinhaz.hu/