Vizuális dramaturgia a bábszínpadon – szakmai konferencia a Kabóca Bábszínházban

A Kabóca Bábszínház megalapításának 15. évfordulóját ünnepelte 2016 elején, amelyre ünnepi programsorozattal készült a társulat: egy egész héten keresztül kínáltak előadásokat, foglalkozásokat a nagyérdeműnek; a bábos szakmának pedig szakmai napot szerveztek.

A színház nem először foglalkozik a bábszínházi dramaturgia kérdésével, Kovács Gáborján igazgatása alatt 2006-ban szervezték az első bábdramaturgiai konferenciát. Ez évben a szervezők, Székely Andrea igazgató és Szántó Viktória dramaturg – utóbbi jelen sorok írója – a vizualitás és annak befogadásának kérdését helyezték a közös érdeklődés fókuszába, több, a társművészetek felől érkező alkotó segítségével. A konferencia-felhívás során megfogalmazták, hogy a bábjátékról történő bármely diskurzus során kikerülhetetlen szempont a képzőművészet, az előadásoknak a színpadi vizualitás az egyik legmeghatározóbb karaktere. Kíváncsiak voltak, ki mit ért a vizuális dramaturgia fogalmán, legyen az animációs filmrendező, táncművész vagy bábszínházi tervező. Milyen alkotói szempont dominál, amikor gyerekeknek hozunk létre színházi előadást? Egyáltalán: a különböző színházművészeti ágakban milyen jegyek szervezik a produkciók színpadi világát?

Székely Andrea megnyitójában elmondta, „a bábszínházi alkotók jól tudják, hogy előadásaikban a látványnak óriási jelentősége van, a bábszínházakban a képzőművészeti megoldások kiemelt szerepet kapnak. A bábok, az élő szobrocskák egy másik világba vezetik a nézőket. Ez akkor is megtörténik, ha egy szó sem hangzik el akár egy órán keresztül. Mégis azt tapasztaljuk magunkon is, hogy sokszor túlontúl kapaszkodunk a szavakba, a mondatokba, nem mindig hiszünk eléggé a látvány, a mozgás, a gesztusok, az animáció erejében. Mi bábosok leginkább gyerekeknek játszunk, és tudjuk, hogy a kisgyerek befogadásának jelentős része vizuális úton történik. Ez a szempont különösen fontos volt számunkra, ezért ezzel a témával is foglalkozunk a konferencián.”

Ennek megfelelően a szakmai napot két részre osztották: a délelőtti beszélgetéseket dr. habil Géczi János, a Pannon Egyetem Antropológia és Etika tanszékének vezetője moderálta és a gyerekek, a pedagógia és a színházi élmény befogadása került fókuszba; a délutáni szekciót dr. Sirató Ildikó PhD. egyetemi docens vezette, és a társművészetek alkotói fogalmazták meg gondolataikat.

Az első előadó Fábián Noémi volt, prezentációjának címe A vizuális narratíva oktatása a művészeti nevelés különböző színterein. Izgalmasan foglalta össze munkásságát, amely során különböző korú gyerekeknek és felnőtteknek oktat vizuális kultúrát a Budai Rajziskolában és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. A gyerekek táborok, szakkörök keretein belül vehetnek részt a foglalkozásain, ahol választott tematikák segítségével közösen sajátítják el a képalkotás, a világteremtés lépéseit. Az egyetemi hallgatók a képzés első félévében találkoznak vele, ahol különböző kreatív projektek keresztül egy egységes szakmai nyelv és fogalomtár elsajátítása a cél.

Várszegi Martin és Nagy Krisztina egyetemi hallgatók a gyerekek nézői befogadás-mechanizmusát vizsgálták. Ehhez azokat a rajzokat elemezték, amelyeket a különböző korosztályú gyerekcsoportok a Kabóca Bábszínház két produkciójának megnézése után készítettek. A rajzok segítségével megtudhattuk, hogy a gyermekek nagyon gyakran egészítik ki saját fantáziájukkal a színpadi vizualitást; több esetben fordult elő, hogy egy-egy (báb)karaktert nem a díszletben, hanem az általuk elképzelt környezetben ábrázoltak, viszont szinte egyik rajzon sem jelent meg a színpadon látható bábokat animáló színész. A részletes elemzések után megfogalmazták, érdemes volna tovább folytatni ezt a kutatást, mert segíthet megismerni, hogy a gyerekek hogyan dolgozzák fel a színházban láttotakat.

A harmadik előadó Boráros Szilárd báb-, díszlet- és jelmeztervező volt. Alkotói szempontból elemezte a bábszínpadi vizualitást és ehhez saját munkáinak fotóit használta fel. Kiemelte, hogy a tervezői munka során szoros együttműködésben kell dolgozni az alkotótársakkal, a munkafolyamat fő állomásai pedig az inspiráció, az imagináció és a realizáció. Olyan szakmai titkokat hallhattunk tőle, amelyektől a báb misztériuma mindenki számára egy kicsit anyagi testet ölthetett.

A délutáni programot előadásom nyitotta, amelyet dr. habil Csanádi Judittal közösen készítettünk. Prezentációnkban bábszínházi, illetve élőszínházi keretek között létrehozott produkciókat vizsgáltunk, amelyek segítségével kortárs vizuális trendeket ismertettünk. Arról beszéltünk, hogyan tűnik el fokozatosan a plasztikus figurális báb a bábszínpadokról, és hogyan őrzik meg a hasonló előadások ennek ellenére bábos karakterüket. Ariane Mnouchkine, Robert Wilson, William Kentridge, Peter Schumann és Jeles András munkássága is említésre került. A két előadó jelenléte két különböző látásmódot tükrözött: jómagam a bábos specifikumra koncentráltam az elemzések kapcsán, Csanádi Judit pedig a vizsgált produkciók komplex jelentésére hívta fel a figyelmet.

Ezek után Csepi Alexandra a Győri Balett kulturális dramaturgja tartott előadást a táncprodukciók narratív lehetőségeiről. Előadásában két balett típust emelt ki: a szimfonikus és a narratív balettet. Videók segítségével elemezte saját produkcióikat, azt, ahogyan a táncos teste a kommunikáció szinte kizárólagos eszközévé válik. Ne bánts! című produkciójuk a családon belüli erőszakról szól, a nézői visszajelzésekből pedig megtudták, hogy könnyebb egy ilyen nehéz tematikát a tánc stilizált színházi nyelvén befogadniuk.

Máriás Attila média designer következett az előadók sorában, prezentációjának címe Installációs művészeti technikák az animációs színházban. Nagyívű bemutatójában azt a gondolatkísérletet vitte végig, hogy mi lenne, ha az újmédia technikai vívmányai és a kreatív installációk inspirálnák a bábszínházi tervezőket – természetesen erre már több ízben történt példa. Gondolatébresztő és lélegzetelállító képsorokat vetített, eredeti szándéka - miszerint inspirációt adjon a jelenlévő alkotóknak - biztosan megvalósult.

A nap utolsó előadója Kentaur volt, aki a zenés színházi látvány fejlődéséről beszélt, illetve a filmes szemléletű díszlet-dramaturgia térhódításáról. Előadásában több külföldi alkotót mutatott be, illetve a magyar színházi közönség által kevéssé ismert nyugati színházi működési mechanizmusokat ismertette saját munkatapasztalata révén.

A szakmai nap zárásaként Bodnár Enikő tervező vezetésével kerekasztal-beszélgetés következett, ahol a jelenlévők tovább folytathatták a diskurzust a bábszínházi vizualitás jelentőségéről. Abban minden előadó konszenzusra jutott, hogy a gyerekek számára készített produkciók vizuális nyelve ugyanolyan komplexitást követel, mint a felnőttek számára létrehozott produkcióké. A színpadi vizualitás egy sűrített nyelv alkalmazása, amely során nem szabad különbséget tenni gyermek és felnőtt néző között, de tekintettel kell lenni arra, hogy a befogadásnak milyen lélektani állomásai lehetnek egy fejlődő gyermek esetében. A beszélgetés során közvetlenebb személyes alkotói tapasztalatokat is megosztottak velünk az előadók, jobban megismerhettük az esetleges egyéni preferenciákat.

Székely Andrea néhány gondolatával zárult a konferencia immár kötetlen formációja. Elmondta, a nap során megfogalmazódott az a tény, amely az egész eseményt elindította, hogy a színházi tervezők munkájáról elemző visszajelzés szinte nem létezik, pedig a látvány meghatározza/meghatározhatja/ az előadás stílusát, terét, hangsúlyoz, kiemel, valamint a látványelemeken és fényhatásokon keresztül erőteljes érzelmi hatást gyakorol a nézőre, és mindez kiemelten hangsúlyos a bábszínházi előadások kapcsán. A beszélgetés azt bizonyította, hogy a vizualitásról, a vizualitás dramaturgiájáról érdemes és hasznos közösen gondolkodni. A konferencia számos problémát vetett fel és több olyan irányra is rámutatott, amelyet érdemes továbbgondolni.