Tóleves palacsintával – És most zajkeltésre készül a Westwerk

Ölbei Lívia | 2017-08-09

A Westwerk Alkotóműhely egy éve csobbant bele Szombathely kulturális-képzőművészeti életébe, és ez a csobbanás nagy hullámokat vetett. De nem csak azért, mert az egyesület egy napfényes délután erejéig betűtésztalevest csinált a Csónakázótóból. Ez volt az Openart. Aztán következett a Process Ivanov, a Green – és hamarosan újabb köztéri akció várható. A hívószó ezúttal a hang. Vagy a levegő.

Bár a kezdeményezés forrásait-előképeit természetesen megtalálhatjuk a művészettörténetben, a szombathelyi Westwerk Művészeti Alkotóműhely Kulturális Egyesület (egy levegővel nehéz kimondani, úgyhogy a továbbiakban maradjunk a Westwerknél) működési módja nagy valószínűséggel egyedülállónak mondható.

Westwerk-szecesszió

A Bakucz András építész – és képzőművész – elnökletével működő Westwerk nevében nem pusztán jól hangzó fordulat az „alkotóműhely”: a tíz szombathelyi-vasi kötődésű alkotó – vannak köztük építészek, formatervezők, textil-, fotó-, grafikus-, szobrász- és festőművészek – tényleg a műhelyszerű működésre, a közös munkára esküdött föl, amikor megalapította a sokféle és magas szintű szaktudást, szemlélelet dialógushelyzetbe hozó egyesületet. Az autonóm és az alkalmazott művészet határán, kilépve a hagyományos kiállítótermi keretek közül: a Westwerk a „fehér doboz” helyett a város – ti. Szombathely – köztereit veszi célba, értelmezi át, helyezi új kontextusba, miközben nem mellékesen játékba hívja és minimum heuréka-élménnyel ajándékozza meg a közönséget. A remények – és tapasztalatok - szerint nyilván azokat is, akiket különben nehéz volna rávenni arra, hogy betegyék a lábukat egy-egy (pláne kortárs) kiállításra. (Ráadásul – de ez messzire vezet – Szombathelyen az utóbbi években drasztikusan csökkent a kiállítóhelyek száma.)

Bakucz András azt mondja, ez a fajta működés alkalmas keretként szolgál a manapság a művészetben is megkerülhetetlen interdiszciplinaritás megvalósulásához: „A képzőművészet más tudományoktól - biológia, genetika, társadalomtudományok, matematika, geometria stb. - kölcsönzi a mintáit, módszereit: fontos a kutatás, a kísérletezés, a művészeti ágak fúziója; amely akár egy életművön belül is jelentkezhet”. Mindebből az is következik, hogy a Westwerk működése erős alternatívát kínál „a 19. századi magányos, szenvedő, önmagát kifejező művész erősen rögzült képével szemben egy olyan alkotói alapállásra, ahol az alkotás közösségi folyamat”. A ma egyébként is jellemző „stíluspluralizmust” pedig „az egyesület összetétele eleve magában hordozza”.

Ahogy a Westwerk-alapvetésben olvasható: „Az Egyesület felkutatja és megszólítja azokat a művészet és a kreatív ipar területén tevékenykedő szakembereket, akik a művészetről mint komplex rendszerről gondolkodnak és keresik a társművészetek kapcsolódási lehetőségeit, a határok közötti átjárást. A közös munka célja a szakmai párbeszéd elősegítése, az elszigetelt alkotói lét feloldása, az eltérő művészeti törekvések megértése és az értékek kölcsönös tisztelete, megbecsülése.” A Westwerk „hosszú távú célja a helyi alkotók stabil alapokon nyugvó, széles bázisú integrációja Szombathely város életébe”.

Tóleves

Egy év után viszonylagos biztonsággal kimondható, hogy jó úton járnak. A Westwerk 2016-os beköszönő akciója, az Openart nemcsak pontosan megfogalmazta – mintegy demonstrálta – az egyesület működési elveit és céljait, hanem azonnal megnyerte a közönséget is (volt, aki direkt az akcióért ment ki a tóhoz – már ez nyeremény -; és volt, aki csak úgy belébotlott). Mert az első Westwerk-szecesszió a város zöld szívét, a Csónakázótó környékét és magát a vízfelületet vette birtokba. A negyven körüli (plusz, mínusz néhány éve) Westwerk-tagok számára még eleven, mondhatni nosztalgikus – mindenképpen egy másik kort idéző – emlék az óvodában vagy az iskolai menzán fölszolgált betűtésztaleves. Az áttetsző fóliából szabással-vasalással egyedileg „legyártott” óriási betűket csónakokról engedték bele a Csónakázótóba tavaly augusztusban. Az óriási tál leves – vagy játszótér – mindössze néhány óráig létezett: az akcióról készült dokumentáció akár újabb (mondhatni hagyományos) tárlat alapjául szolgálhat. A betűk végül tényleg „mentek a levesbe”: a Westwerk-tagok egybehangzó döntése szerint. (Lehetetlen lett volna a fóliát megtisztítani, kiszárítani, leengedni, raktározni – esetleg újra fölfújni.) Az egybehangzó döntés viszont fontos – a legfontosabb. Ez a műhelyműködés alapja: az ötletelés, a vita, az érvek és ellenérvek ütköztetése. Itt csak az a projekt kaphat zöld utat, amelyre minden egyes Westwerk-alkotó rábólint. Némiképp „macerás” ez az ügymenet, de csak így érdemes. És működik. Főleg, mert az érvelésben döntő szerepe van a megvalósításnak, a csinálásnak, az „iparosságnak”. Vagyis: a legtetszetősebb ötlet is kizárólag akkor megy át a rostán, ha kiállja a létrehozhatóság próbáját.

Ivanov és Anna Karenina a bálban

Ilyen volt a második Westwerk-akció is, amely szintén egy speciális közteret értelmezett át: a Weöres Sándor Színház auláját. Az akkor készülő Ivanov-előadás nyitánya volt a Process Ivanov, amelynek során a tizennyolc kiló lisztben gázolva (vö! Udvaros Dorottya: Hóesés), a lisztet széthordva-szétsöpörve tűnt a szemünkbe a lisztréteg alól kirajzolódó írás; Kassai-tipográfiával: ez Ivanov monológja, amely az akció után is ott maradt; bár most már lassan elkoptatja az idő. A Process Ivanov sűrű, izgalmas jelentéshálót szőtt Csehov kínlódó, célt tévesztett hőse – és konkrétan az előadás köré, amelynek végén Ivanovot lassan betakarja a pilinckázó hóesés. Az akcióról készült fotók pedig hónapokkal az akció után, váratlanul a régi, híres Tolsztoj-bált is megidézik: azt az estét, amikor Anna Karenina és Vronszkij szédítő, végzetes szerelembe esik. Közbevetőleg: A Műcsarnokban megrendezett Nemzeti Szalon kínálatában Kassai Ferenc Ivanov-monológja – mint tértipográfia – önálló alkotásként kapott helyet. Lám, a művészi önállóság azért nem veszhet el. A Westwerkben sűrűsödő minőségre jellemző, hogy az idén az ipar- és tervezőművészetre fókuszáló Nemzeti Szalon-tárlatra több Westwerk-tag munkáját is beválogatták: Bakucz András építészként, Söptei Eszter textiltervezőként tette le névjegyét a kiállításon.

Csicsergő fotelek

Hogy a Westwerk valamire nagyon rátapintott, jelzi: nem csak a szombathelyi önkormányzat figyelt föl azonnal az egyesületre (és lépett elő támogatóvá). A szombathelyi távhőszolgáltató a távhőszolgáltatás napjára „rendelt” alkotást-akciót a Westwerktől: ekkor készült el a Green-projekt, a Fő térre telepített környezetbarát (faaprítékkal bélelt) és barátságos „csicsergő fotelekkel”. Az üldögéléshez lehetett madárhangot választani, a természethatás kedvéért. (Úgy tűnik, ez a kapcsolat is hosszabb távú lesz, mármint a távhő és a Westwerk között.)

Zajkeltés

El ne felejtsük: a közös munkához kell egy hely. Az elvonulásra tökéletesen alkalmas bozsoki Sibrik-kastélyban most már kétszer rendezte meg (és be) a Westwerk a szűk egyhetes Westlabort. Tavaly itt készültek el a betűtésztaleves alkatrészei. Nem kell mondani, hogy egy-egy projekt kitalálása, megszerkesztése, logisztikája (stb., stb.) milyen átgondolt, koncentrált munkát igényel. Ami persze nem zárja ki, hogy mindeközben ne futkossanak kisebb-nagyobb Westwerk-gyerekek az udvaron. És miért ne lehetne, hogy a közös főzés hozza meg a legjobb gondolatokat. Esténként pedig arra is adódott lehetőség, hogy az egyesületi tagok saját, önálló tevékenységükről adjanak összefoglalót a kollégáknak. Az idei (második) bozsoki Westlabort az őszi akció előkészítésére szánták. Egyelőre csak annyit árulhatunk el, hogy a legújabb Westwerk-hívószó a zajkeltés. Hogy hol, mivel és hogyan, hamarosan kiderül.

Annyi biztos, hogy Szombathelyen.

Palacsintás-pudingos

A puding próbája, ugye, az evés. Minden egyes Westwerk-akciót nevezhetünk pudingpróbának is. Mert akármennyire át is gondolták, azért egészen biztosan nem lehetett tudni, hogy például milyen lesz vízre engedni a fölfújt betűket; vagy milyen lesz (majdnem) tizennyolc kiló lisztben – mint puha avarban - gázolni a WSSz-aulában. Jó volt.

És azért majdnem tizennyolc, mert az összes liszt végül nem fogyott el. A maradékból Bakucz Andris a saját kezével sütött palacsintát: fölszolgálta a legközelebbi egyesületi összejövetelen. Vérbeli Westwerk-projekt ez is: csinálós, interaktív, játékos. Úgy maradandó, hogy tűnékeny. A Nyugati Mű kész, de a tíz alkotó sosem pihen.

Fotó: Westwerk

További képek