Fotók a Zsembery gyűjteményben

Dr. Zsembery Dezső magángyűjteményéből nyílt kiállítás az esztergomi Duna Múzeumban. Kovács Lajos dorogi író fotótárlatot megnyitó szövegét lánya, Kovács Klára olvasta fel.

Akik ma ide (ismét) eljöttek, ennyi felé vihetik el immár sokadszor jó hírét egy műgyűjteménynek és tudatos gazdájának, dr. Zsembery Dezsőnek, aki termékeny kórházi gyógyító évtizedei mellett a kereső emberi lélek, az emberi ráció és alkotóképesség annyi XX-XXI. századi értékét halmozta fel maga körül, (körülöttünk), hogy már kiállítás-sorozatról, egyszerre hátra- és előretekintő demonstrációkról beszélhetünk. Dr. Zsembery Dezső képzőművészeti tárgyi kultúrája a Tatabányától Tatán, Komáromon, Nyergesújfalun és számos megjelenés keretében Dorogon, de a legerősebb hatás reményében mindig is Esztergom falai közül keltette a legnagyobb visszhangot. Mindig tudott meglepetést okozni, felfedezni és felfedeztetni, üzenni és emlékeztetni!

A mai megnyitón sem lehet ez másképp. Furcsa talán a jelző: egy régió kultúrájának nagykövete ő, aki mindazok elismerését élvezheti, akiket mi itt bevezetőnkben megszólítottunk. Ezért nyílnak meg előtte a nevezett galériák. Ezért kaptuk reményeink szerint mi dorogiak is a mai bevezetés, a kiállítási sorozatba illesztés nem könnyű feladatát. A Zsembery gyűjtemény fotográfiáit kínáljuk cserébe mindenkinek. Bizonyára többféle csomópontját is megleljük a körülöttünk zajló állandó változásnak, amelynek során a társadalom szemlélete és a fotótechnika lehetőségei több évtizednyi sűrű lenyomatát hagyták ránk a korábrázolásnak.

Az alig másfél évszázadnyi mesterségből, a fényírásból kinőtt művészet kezdetei csakis az esztergomi környezetben jöhettek létre a XIX. században. Fényképészeket letelepíteni, eltartani képes lakosság a török időket követően a megyeszékhelyen jött először létre, ide utazott be a vidéki nemesember, községi vezető, itt talált rendeződő építészeti, természeti hátteret kompozícióihoz a családi fotózás mellé változatosabb megörökítési igényeket álmodó fotográfus. Az etalon, Beszédes Sándor a műteremben ugyanazzal az igényességgel rendezte meg, világította be az egyéni és csoportos beállításokat, mint ahogy a súlyos árvíz hirtelen felkínált, drámai városképei, utcái máig szívet facsaróak a városról, ahol megbénult az élet. Ez az átutazó tehetség itt találta meg önmagát, azt a folytonos fejlődési lehetőséget, amely segítségével fotósorozatot készített a prímási, érseki birtokokról, építkezésekről a dokumentálás szándékával, de hamarosan a korai műtárgyfotózás mesterévé vált a Főszékesegyházi Kincstárral együttműködve. Albumok maradtak utána, kísérletezett a sokszorosítás új technikájának kidolgozásával, kiállította képeit a nagyközönség számára… Elismert, királyi kitüntetésekkel, szabadalmakkal, díszoklevelekkel és érdemérmekkel vívta ki a letelepedettek jogát Esztergomban: a királyi város belvárosi temetőjében pihennek hamvai. Kijelenthetjük: iskolateremtő esztergomi fotóssá emelkedett, akit mesterének, követendő fotósának tekintettek a helyére, örökségére pályázó utódok. Megszilárdul, ugyanakkor igényes fotográfiai központtá válik a XX. század elejére az esztergomi mesterek sora, akik egyszerre versengenek és osztozkodnak is a hírnéven, ellátva immár a várostól távolabbi helyi igényeket. Kaposi Endre fotográfiai összefoglaló munkája tekintélyes számú és minőségű társaságát mutatta ki a két világháború közti évekig a királyvárost és környékét megörökítő műhelyeknek. Kétféle fejlődési eredményt hozott a folyamat: egyrészt a megnőtt dokumentálási igények – például a dorogi szénmedencében is – állandó mesterek foglalkoztatásával járt, akik már Esztergomon kívül is műhelyt nyitottak, másrészt a generációk mesterségbeli tudásának tanításával a mester és tanítvány együttműködésének, sőt fényképész családok továbbélő műhelyeinek értékteremtő stúdiói alakultak ki. Emeljük ki Tvarosek Pál mellett a Sziklai és az Albrecht család, vagy Eitler Gottfried nevét, mert ebben a névsorban bukkan fel a következő kiemelkedő esztergomi fotós, e kiállítás másik központi alakja, aki egyrészt tanítvány, másrészt mester: ő pedig Martsa Alajos, eredetileg könyvkötő tanuló, aki valóságos világutazóként, a modern, avantgard eljárások megismeréséig is eljutott, s hazatérve a már tagadhatatlan művészeti műfaj esztergomi alakjává emelkedett. Alkotó tevékenységének értékelői is sokszínűségét emelik ki, amikor egyenrangú hagyatékot látnak portréiban, művészfotói mellett a műtárgy- és csendéletfotózás terén elért eredményeinek. A portrék pedig a hazai kortárs művészvilág színe javát ragadták meg bensőséges ábrázolásával. Generációk számára lehet ma már kérdés, hogy az itt látható gazdag anyag szereplői kik is voltak tulajdonképpen. A megnyitóra vállalkozva mi is számos távoli emlékbe kapaszkodva gondolunk szeretettel arra a Berda József költőre, aki Esztergom hegyvölgyeinek megfáradt turistájaként be-betért imádott Kis pipa vendéglőjébe a kulináris élvezetek élményeiért, hogy Krúdy Gyula író érzékletesen mámoros írásainak méltó verspárjait írja meg az utolérhetetlen, vagy a tinorúgombának dicséretére. De közös gyökerű elfogultsággal tekinthetünk a közeli Ebed szülöttjének, dr. Buga Lászlónak a portréjára is, aki a hazai tudományos előadók egyik első „sztár” ismeretterjesztője volt a hazai közmédiának, s akiről egy parasztember annakidején így vélekedett: „Buga doktor? Az nincs is, csak ki van találva.”

A Zsembery-gyűjtemény értékválasztásában azért kiemelten gazdag és értékes a Martsa-kollekciója, mert darabjai az ember érzékenyen megragadott, kifejező művészábrázolásai. Még számosan élnek közülük ma is ezen a vidéken (Kaposi Endre festőművész, vagy Sárándi József költő), s persze földerengenek a város vonzáskörébe került szellemi óriások (Kollányi Ágoton filmrendező, Barcsay Jenő festőművész), vagy olyan európai értékünk, mint az esztergomi születésű, majd hazatérve a város egyik közterületén nyugalmat talált Vörös Béla szobrászművész.

De Martsa Alajos középponti figurája ennek a fotográfiatörténetnek azért is, mert portréival összekötője a két világháború közti, majd a társadalmi változást követő évtizedek egymással is vitázó, de számos művészeti folyamat egymásra épülését is reprezentáló eredményeinek. Amit a várostól kapott, nemcsak műveiben kamatoztatta, de szakkört, művésztelepet, találkozóhelyként nyitott műtermet működtetve hozzájárult ahhoz, hogy létrejöjjön Esztergom legsikeresebb művészeti ágaként egy fotográfiai alkotó terep és közösség, s ennek hatásait napjainkig érzékeljük. A Zsembery gyűjtemény a legújabb esztergomi törekvésekig tartalmaz helyi, de a város határain túl mutató teljesítményeket is. Így említsük meg azt a Balla Andrást, akinek életműve a 70. születésnap évében egymástól témában is, stílusban is messze elkanyarodó kísérletek önálló tárlataiként bukkantak fel országszerte, a lezárás lehetetlensége és az önmaga elleni megújuló lázadások jegyében. Egyéni arculatot teremtett fotóival a műemléki és műtárgyfotózás szakmai feladata mellett Mudrák Attila bensőséges, intim művészi képalkotási törekvéseinek megjelenése, ahol fotográfiai szemléletét alapvetően a konstruktivitás és a líraiság sajátos ötvözete jellemzi. Kovács Melinda stílusának kialakulására viszont a barokk festészet képviselői voltak nagy hatással, újabban az ő fekete-fehér nyersanyagra készült felvételei utólag kapnak kézi színezést, festést, létrehozva a művészeti műfajok határait áttörő, egymást megtermékenyítő technikáinak szimbiózisát. De a gyűjtő figyelmét nem kerülik el Szamódy Zsolt természetfotói sem, akinek ember és környezet viszonyát boncolgató drámai munkáit, vagy az Adrián és az Atlanti-óceán partján készített képeit több kiállítás kiemelkedő alkotásaiként tartja számon a szakmai figyelem. Az esztergomi műhely ma is fajsúlyos jelenlétét dokumentálja az országos vérkeringésben, a Magyar Fotóművészek Szövetségében elismert eredeti törekvések itt megnevezett művészeinek érett munkássága. Ide kell sorolnunk a sajtófotós Rafael Balázs ellesett művészportréit is, aki a megyetérkép értékei közé emeli napjaink művészeti életének mozzanatait.

A gyűjtemény nem skatulyázható azonban a korábbi szándék, a közvetlen környezet, Esztergom-Dorog és a megye művészeti életének keresztmetszetét adó felmutatásába. (Kitörési pontokat a korábbi kiállítások anyagában is láthattunk.) Ez az Esztergom környéki rajzás a Zsembery gyűjtemény határokat átlépő értékkeresésével válik a több éve tartó kiállítás-sorozat méltó folytatójává.

A mindenkit megszólító és minden alkotói szándékot méltató megnyitó szándék helyére inkább az összegzés szavait kell megkeresnünk a kiállítás szellemiségének méltatásaként. Az értékteremtő művészvilág krónikásainak képeiből a színháztörténet egy nagy megörökítőjének, Keleti Évának emelnénk ki egy, a XX. század második felében keletkezett felvételét, mely ma már a Nemzeti Színház emlékparkjának is emblematikus szoboralkotásaként él tovább. A Színházi Élet képszerkesztője büszkén élte meg, hogy fotografálhatta a „nagy bölényeket”, részt véve a Nemzeti Színház arany korszakában. Hadd legyünk elfogultan merészek! Adjunk ma újabb jelentést Arthur Miller ügynökének a drámai feszültségű felvétellel. Nekünk – éppen a gyűjteményben való jelenléte miatt – ez a hatalmas utazótáskáit elénk ejtő színművész jelentse itt és ma az alkotókat tisztelő, annak értékeit, gazdagságát elénk táró dr. Zsembey Dezső műgyűjtőt.

Esztergom, Duna Múzeum, 2017. augusztus 4.

Tovább a galériába

 

Fotók: Miglinczi Éva és a Zsembery gyűjtemény

További képek