Az utolsó előtti út – szabálytalan nekrológ

Miglinczi Éva | 2017-11-22

In Memoriam KAPOSI ENDRE - aki az Art Limes művészeti folyóirat kiadójának, a Kernstok Károly Művészeti Alapítványnak huszonhárom éven át volt elnöke.

Kivarázsoltad magad az életből. Igaz, hosszan készültél erre a végső mutatványra. Az elmúlásra. Régről tudtad a lét csupán villanás egy másik dimenzióba lépés előtt, de a bizonyosság Tamás halálával érkezett. Ritkán beszéltél róla, akkor is sietősen mormoltad a szavakat.

Hetente, havonta ültünk szobátokban. Szobraidról kérted véleményem, szobraimról kérdeztél. Szabadon áramló őszinteséggel mesélted a régi esztergomi történeteket. Csoóri, Martsa, Sigillum csoport, Zodiákus Klub, Mucsi, Dévényi, Vígh, Bodri, Miltényi, művésztelep, pasztell biennálék. Szavaidat lassan elnyelte a thonet székek recsegése. Fáradtál.

Hét évig halódott monográfiád másnál, míg végre Tibor és Jenő kézbe vette. Fél év alatt összeállították. Sírtál mikor kezedbe vetted, s a könyvbemutatón is elérzékenyültél. Akkor már tudtad, beköltöztök a dorogi kórházba. Rendezni igyekeztetek dolgaitokat. Zsuzsa csendesen vagdosta szét a régi iratokat, Te könyveket, szobrokat akartál adni. Nem fogadtuk el. Búcsúzáskor utánam szóltál: - Barátnőm készítette, Sylvia Plachy drótmaszkja nálad lesz a legjobb helyen. Kezembe adtad.

A test gyötrelme fájóbb, ha a szellem még szárnyal. Az újabb történeteidet kórházi szobátokban sámlin ülve hallgattam. Ritkultak szavaid, rendszerint úti beszámolóink érdekeltek.

Felhívtál: - Csak azt akarom mondani, ha valahol írnak majd rólam, én a művészetemet így definiálom: expresszív….., Tamásé expresszív…… Gyorsan leraktad a telefont.

Újabb költözés. A vártnál könnyebben szálltál át az autóból tolószékedbe. Lassan toltalak át a basaharci intézet ajtaján. Az utolsó előtti utadra mi kísértünk. Betegfelvétel. A jó szándékú ápoló nem érti fanyar humorodat, a felvételi lapot segítséggel tölti ki. Kórházi paradoxon: a beteg értelmezi az űrlapok sorait. A zavarodott beteggondozó érzi a problémát, ettől kissé lekezelő modorban kezd beszélni. Félrehívom, csendesen elmondom neki: Kaposi Endre az esztergomi főiskola nyugalmazott főigazgatója, képzőművész, író, aki Esztergom díszpolgára. A város megkerülhetetlen szellemi sarokpontja, tanító, barát. Talán megértette.

Még néhány látogatás, én tolókocsidban ülve hallgatok.

Újra telefonálsz. Szavaid kásásak. Jenő szerint ez a vég. Pár nap múlva érkezik a hír….

Halálodkor kifeszülnek a szavak. Konok szelídséged nyomot hagy emlékeinkben.

Tibor és Jenő most szerkeszti az Art Limes esztergomi képzőművészeti számát, ebben már Te is címszó leszel.

 

Kaposi Endre - Zalaegerszeg, 1939. január 7. – Esztergom, 2017. november 13.

Fotó: Miglinczi Éva

Főkép: Miglinczi Éva kollázsa Kaposi Endre 70. születésnapjára

 

További képek