Könyvzabálók

Szebb karácsonyi ajándékot nem is adhatott volna a Mesebolt és a Ziránó Színház, mint az Ágoston, avagy egér a felhők között című Veres András-mese bemutatóját, Kovács Géza rendezésében, Varga Péter és Pfeifer Zsófia előadásában. Pedig nincsen benne se kimondott ünnepvárás, se pelyhes fehér hó, se szárnyas angyalok. Vagy mégis?

(Óda a Gutenberg-labirintushoz) Mindenesetre az a rengeteg kisebb-nagyobb - vagy éppen óriási - könyv mintha nem is a meseboltos kamaraterem színpadán, hanem egy óriási, láthatatlan karácsonyfa alatt várná, hogy minél előbb és minél többen föllapozzák (itt egy szép könyv, ott egy labda; nem, labda most nincs – inkább repülő). Pedig a könyvekben tényleg minden benne van, ahogyan az Ágoston-meséhez fűzött Szabó Balázs-nóta – mint az előadás „esszenciája” - mondja. Könyv az egész világ, olvasó benne minden (leendő) férfi és nő: minden kisfiú és kislány. Az Ágoston-mese szemérmes-játékos óda a Gutenberg-galaxishoz, amely csak azért se tűnik el, legfeljebb tágul, gyarapodik, sokszorozódik; mert az egerek falják ugyan a könyvet, de „nem úgy”. Talán helyesebb is volna úgy hívni, hogy Gutenberg-labirintus. (Az se baj, ha oda az alliteráció.) Az előadás láttán nem az a kérdés, hogy ment-e a könyvek által a világ elébb. Hogyne ment volna. Az Ágoston-mese újabb fontos bizonyíték arra, hogy a jó bábszínházak mostanában emberségünk, erkölcsi érzékünk nélkülözhetetlen mentsvárai.

(Összehangzások) A zalaegerszegi Griff Bábszínházban nemrég volt A 3 emeletes mesekönyv bemutatója – és most itt egy újabb könyvmutatvány: a Mesebolt és a Ziránó Színház koprodukciójában. Az indíttatás hasonló (emberség, erkölcsi érzék, esztétikai érzék stb.), a megvalósítás nagyon különbözik; a különbségek az „alapanyagok” különbözőségének következményei. A 3 emeletes mesekönyvbe Darvasi László a könyv megírásának folyamatát is belefoglalja: történet ez a történetben, miközben a mesélés helyszíne (kint-e vagy bent) legalábbis kérdésessé válik. Vagyis a Darvasi-regényen alapuló Griff-előadás tervezője és rendezője jól döntött, amikor nem hozta be a színpadra a könyv(test)et magát: kizárták ezzel az illusztratív jelleget, a túl direkt megfeleltetést, viszont helyzetbe hozták a fantáziát. Egészen más rugóra jár Veres András Ágoston-meséje (ő a szerző, ő a dramaturg is): Kovács Gézának és Grosschmid Eriknek itt a könyvek között otthonos egerek világát – egyúttal a könyvekben megbújó, vonzó és sokszínű nagyvilágot (a nagyvilág illúzióját) kellett megteremtenie. Megjeleníteni, illetve inkább igazolni a mese alaptételét, hogy a könyvekben benne van az egész világ. A rendezői és tervezői fantázia, arányérzék (ismét) jól működött: működik az Ágoston-mese színpadi világa is.

(Falni a könyvet) Közben nem lehet nem észrevenni azt a pici, kuncogó iróniát, amely a „könyvzabálás” kétféle értelmének összecsattintásából fakad. Elvégre a könyvtárban otthonos egerek tényleg falják-eszik-zabálják-fogyasztják a könyvet: ilyen a rágcsálók természete. Ezt a helyzetet „metaforizálja”, emeli el, csavarja meg Veres András, amikor a könyvet egészen másképpen zabáló kisegeret, Ágostont teszi meg főszereplőnek. Vagyis most nemcsak az ember olvas, hanem az egér is. Majdnem a szenvedélye lesz a veszte: nélkülözhetetlen könyvet keres, ezért kési le Ágoston a macskátlan és egérfogótlan, vagyis békés, boldog, napsütötte Újvilágba induló hajót – a fedélzeten távolodnak a barátai, Otília és Jonatán. És miközben a hoppon maradt Ágoston folyton menekül a leginkább régivágású detektívnek látszó macska elől, elkészül - Rozi, a szárnyas egér, avagy a talpraesett denevérlány hathatós közreműködésével - az óceán fölött könnyedén átrepülni képes kis piros repülőgép is. Rozi pont olyan bátor, mint példaképe és rajongásának tárgya: Batman. De mi van a Macskanővel?

(Szárnyat igéz) És most jött el az ideje, hogy levegyük a polcról azokat a kincsként őrzött régi mesekönyveket. Kicsit viharvertek már (ötven év – az ötven év: 1967-ben adták ki valamennyit, méghozzá a jelzet szerint Csehszlovákiában), de működnek még. A Hófehérke-kötet borítója mögött „pótlap”: ha elfordítod, üres a tükör – a hét törpe ilyenkor szomorú. Ha visszaforgatod, Hófehérke megjelenik – a törpék arca is földerül. De az igazi csodák lapozás közben lépnek működésbe: két szemközti oldal egyetlen háromdimenziós színpadképpé változik; mint amikor kinyílik a legyező. A mostoha tükörbe néz, erdei tisztás, Hófehérke alszik a törpék házában, megérkezik az almával a boszorkány, Hófehérke és a herceg fehér lovon hazatér. (Ilyen a Hamupipőke és a Csipkerózsika is.)

Így aztán az újdonság ereje a gyerekkor emlékeivel keveredik a hasonlóképpen háromdimenziós színpadképeket rejtő könyveket lapozgató Ágoston-előadás láttán, és nagyon jól van ez így. De Veres András nemcsak a saját gyerekkorunkhoz vezet vissza minket (a jócskán felnőtt nézőket legalábbis), hanem végigvezet a repülés és a magasba vágyakozás történetén is: a szárnyas őslényektől Leonardo Da Vinci szárnyas emberén át egészen egy bizonyos szárnyas malacig. Szárnyas malac, ugye, elvileg nincsen – hacsak úgy nem, hogy „szárnyat igéz” rá valaki. (Titkos hódolat Bóbita tündérnek, fedőnevén Weöres Sándornak.) Íme, a kultúra – amit féllábbal már a 21. században annak gondolunk, beleértve Batmant is. És bár a könyvekben minden benne van, valami még kell: a tapasztalat. És Ágoston mindent kipróbál, mindent megtapasztal, mindent ellenőriz.

(Élnek a bábok) Sokszor örültünk már a Ziránó Színház – Pfeifer Zsófia és Varga Péter – közvetlenségének, természetességének, magától értetődő kapcsolat- és hangulatteremtő képességének. Csak nagyon összecsiszolódott, egymás legkisebb rezdüléseit is jól ismerő, fölismerő és állandóan érzékelő bábszínészek tudnak úgy együttműködni, ahogyan ők ketten az Ágoston-előadást végigjátsszák. Illetve nem is ők, hanem a bábok: ez a lényeg.

A nyitóképben (amíg a nézőtéren is mindenki kényelmesen elhelyezkedik) egyikük itt, a másikuk ott veti otthonosan a hátát egy-egy nagy könyvnek: mindketten olvasásba merülnek. Aztán a kézibábok megjelenésével a játékosok – egymáshoz való viszonyukban – voltaképpen megszűnnek létezni: nem ők beszélgetnek, nem ők lépnek kapcsolatba, akcióba egymással, hanem csakis a mese szereplői. A két színész a nyílt színen kizárólag a bábok által érintkezik. Különben egy gesztus, egy pillantásváltás nem sok, annyit se engednek meg maguknak. Mégis: mintha még akkor is látnák a másikat, amikor éppen másfelé fordulnak. És mintha akár behunyt szemmel is pontosan ismernék a járást a labirintusban, ahol könyvek nyílnak, könyvek csukódnak – világok csukódnak, új világok nyílnak. Két könyvmutatványos, amint szárnyat igéz.

Fotó: Trifusz Ádám

Tovább a galériába

Ágoston, avagy egér a felhők között – a Mesebolt Bábszínház és a Ziránó Színház közös produkciója

Tervezte: Grosschmid Erik

Zene: Szabó Balázs

Író-dramaturg: Veres András

Rendezte: Kovács Géza

Játsszák: Varga Péter, Pfeifer Zsófia

Bemutató: 2017. december 17-én a szombathelyi Meseboltban

További képek