Megismerni és bekerülni

Art Limes | 2018-06-07

Már lehet jelentkezni a második Budapest Art Mentor Képzőművészeti Programra.

2018 őszén útjára indul a 2. Budapest Art Mentor program, amelynek egyedi célja, hogy évente kilenc képzőművésznek lehetőséget teremtsen a hazai és nemzetközi művészeti szcéna megismerésére és az abba való belépésre. A mentorprogramba pályázat útján lehet bekerülni, és a jelentkezők közül egy háromfős kuratórium dönti el, ki vehet részt az ingyenes képzésen. A kuratórium tagjai Ferenczy Bálint művészettörténész, Róka Enikő, a Fővárosi Képtár igazgatója, művészettörténész és Tóth Csaba, az AMC Networks Central Europe ügyvezető igazgatója. Pályázni 2018. július 7-ig lehetséges.

Budapest Art Mentor – képzőművészeti mentorprogram egy két félév időtartamban megvalósuló képzés, mely alapvetően két párhuzamosan futó elemből épül fel: a program képzési része összesen 32 alkalmat ölel fel a két félév alatt, heti egy alkalommal. Ez idő alatt a mentoráltak elsajátítják a szükséges kommunikációs készségeket, pénzügyi és jogi alapokat, megismerik a magyar és a nemzetközi szcéna viszonyrendszerét. Útmutatást és javaslatokat kapnak arra nézve, hogy hogyan prezentálják magukat a célközönségüknek a mindennapi életben és az online világban, hogyan írjanak pályázatot és hol találhatóak a nekik szóló pályázatok. Milyen karrierutak állhatnak előttük és személyiségükből adódóan melyik a számukra megfelelő. Mindezt a tudást a szakmájukban vezető szerepet játszó oktatóktól sajátíthatják el.

Ez egy gyakorlati képzés, mely a művészek egyéni helyzetéből indul ki, az alkalmak interaktív jellegűek. Valós, az ő meglévő és vágyott karrierjükön alapuló gyakorlatokon keresztül építhetik fel az alkotók azt a karriermodellt, ami számukra a legjobban működik.

A program másik eleme a szűkebb értelemben vett mentorprogram, mely a mentoráltak és a mentorok közötti szoros munkán és kapcsolattartáson alapul.

A mentorok: Bérczi Linda, a Budapest Art Week igazgatója, Tóth Pál Sándor, art consultant és Vékony Délia phd, művészettörténész.

A mentoráltak félévkor egy prezentáció formájában, év végén pedig egy csoportos kiállításon mutatkoznak be.

Csak azok jelentkezhetnek a mentorprogramra, akik képzőművészeti diplomával (felsőfokú szakirányú végzettség) rendelkeznek, még nem töltötték be a 40. életévüket és társalgási szinten beszélnek angolul.

A pályázatról részletesebb leírást itt találnak.