Alkotói utak találkozása

Szögi Csaba | 2018-08-05

Zentai Művésztelep – 2018

A szegedi Porta Novum Nonprofit Kft. együttműködve a zentai Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központtal, valamint Magyarkanizsa önkormányzatával a Magyarország–Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében A víz új kultúrája (CULTSTREAM – HUSRB/1602/32/0039) címmel közös szakmai projekt megvalósításába kezdett. Ennek részeként szervezi meg a zentai Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ az idei Zentai Művésztelepet is, mely hétfőn veszi kezdetét, és jövő vasárnapig tart.

Felkerestük Szarka Mándity Krisztinát, a zentai Városi Múzeum művészettörténészét és muzeológusát, az idei rendezvény ötletgazdáját és egyik szervezőjét, aki elmondta, a művésztelep idei témája az utak, amit tovább lehet szűkíteni a vízi utakra, megfelelve ezáltal az IPA-pályázat címének is egyben, illetve a szombati akvarellfestő napnak, melynek egyik fő ihlető forrása szintén a víz. Tavaly született meg az az elképzelés, melyet idén is megvalósítanak, hogy visszanyúlnak az 1952 óta működő művésztelep egyes jelentős mozzanataihoz. Tavaly az Erőt Kölcsönző csoportot hívták meg, és kedden, augusztus 7-én 18.00 órakor a Zentai Alkotóházban meg is nyílik a Zentai Művésztelep 2017. évi munkáját bemutató kiállítás, ahol Csernik Attila, Maurits Ferenc és Benes József alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők, illetve még, a generációk találkozásának jegyében, szerepelni fognak Tóth Klaudia, Sagmaister Laura és Dancsó Andrea munkái is.

Az idei telepen pedig egy pontosan 50 éve lezajlott mozzanathoz kapcsolódnak vissza: 1968. június 15-én happeninget szerveztek a Fő téren. Ács József, Benes József, Guelmino Valéria, Petrik Pál, a Csurgói Ifjúsági Művésztelep tagjai (Bíró Miklós, Magyar János, Petrik Tibor, Siskovszki András, Torok Sándor, Török István) közösen festettek egy hatalmas vászonra, Tolnai Ottó és Domonkos István pedig felolvastak műveikből. Csütörtökön 10.00 órától ismét közös alkotásra kerül sor a Fő téren található pavilonban, rossz idő esetén a múzeumban. Az idei résztvevők fognak együtt alkotni a zEtna kiadó szerzői felolvasásának kíséretében, mely választ adhat a kérdésre, 2018-ban hogyan, milyen formában lehetséges és érdemes a vásznat egymás mellett létező vagy közös művészi kifejezőeszközökkel megtölteni. Szintén csütörtökön, 18.30-kor a Városi Múzeumban beszélgetés kezdődik az 1968-as happening résztvevői közül Magyar Jánossal, Petrik Tiborral és Török Istvánnal.

Az idei Művésztelep meghívott művészei: Ágoston Lóránt, Bakos Anita, Balla Ákos, Barna Kolozsi Valéria, Bicskei Anikó, Csernik Attila, Dancsó Andrea, Gubik Korina, Jasmina Jovančić Vidaković, Kincses Endre, Kókai Eléna, Lázár Tibor, Szabó Kornélia, Szalma Viktória, Torok Melinda és Vajda Emese. A szombati akvarellfestő nap résztvevői: Agócs Nikolett, Bene Obradović Katarina, Butterer Kiss Márta, Cvitkó Beatrix, Đorđe Maravić, Harmos Vilmos, Kocsis Katalin, Kovács P. Emese, Sagmeister Laura, Tallós Kosanić Zsuzsanna és Verebes György.

Fotó/forrás: Bicskei Anikó, Magyar Szó