Gergye Krisztián-mágia a titkos kis várudvaron

„Van néha olyan pillanat / mely kilóg az időből”, mondja Weöres Sándor.
Ez Gergye Krisztián új elő-adásának létmódja: az időből kilógó, végtelen pillanat – amely diagnosztizálja a jelent.

A Ha mi árnyak címmel bemutatott – opera? táncjáték? rítus? – legutóbb a Kőszegi Várszínházban kelt életre: és ez mindig egyszeri, különleges, telített alkalom. Gergye Krisztián és Kőszeg – az külön kategória. Kharón ladikja a titkos várudvaron. A Gergye-előadások eleve ezerarcúak, mozgékonyak, többnyire nincsenek lecövekelve egyetlen térbe: mindig alkalmazkodnak a helyszín adta körülményekhez. Nem is alkalmazkodás ez, hanem azonnali, lényegi kommunikáció: kapcsolatba lépés a térrel, a hellyel – most mondjuk azt, hogy a hely szellemével? Az előadás alakítja a teret, a tér alakítja az előadást. De Kőszeg ebből a szempontból is más; és nem csak azért, mert a hely szelleme itt különösen eleven. Ahogyan azt már többször leírtuk: a Kőszegi Várszínház erősen hozzájárult ahhoz, hogy a „tékozló fiú” hazatérhessen, hogy megfogalmazza viszonyát önmagához és a (szülő)városhoz. Az elmúlt, lassan évtizedekké tömörödő években jó volt látni, hogy Kőszegen miképpen születtek meg – vagy ragyogtak föl egészen új fényben Gergye Krisztián előadásai. A kortárs tánc meghatározó – Harangozó Gyula- és Imre Zoltán-díjjal is kitüntetett – figurája, Gergye Krisztián olyan egyedi, műfajilag nehezen behatárolható, viszont mindig pontosan fölismerhető összművészetet művel, amelynek gyökerei talán nem is a múlt századforduló kapcsolatkeresésekben és felfedezésekben égő törekvéseiben, hanem az ókori titkos (meg sosem ismerhető, viszont állandóan fürkészett) rítusokban, misztériumokban keresendők. A fölismerhetőség nemcsak abban a sokfelé elágazó, sokfelől (zene, képzőművészet, irodalom) inspirációt merítő, mégis rendkívül koherens érdeklődésben, problémafölvetésben rejlik, ami Gergye Krisztián sajátja, hanem legfőbb munkaeszközében: a testében is. Gergye Krisztián teste – olyan egyediség, amely (bármilyen furcsán hangzik) kultúratörténeti sort foglal magában: Mürón diszkoszvetőjétől a görög mitológiából a római mitológiába átvándorolt faunfigurákon át Rodin gondolkodójáig. Hogy aztán ez a test milyen kapcsolatban van a lélekkel, szellemmel? Hogy elválasztható-e egyik a másiktól? Hogy mi mozgatja a testet (a héjat, a bábot – mint a Gergye Krisztián számára, úgy tűnik, egyre fontosabb „entitást”)? Ez Gergye Krisztián alkotóművészete.

A Ha mi árnyak-előadást mintha a Jurisics-vár titkos kis oldalsó udvarára teremtették volna. A régi várfalak, a bezártság, az ég megnyíló végtelenje, a bársonyos nyári este – mind a misztérium kellékei. Libasorban megyünk be a térbe (kis titkos társaság), hátunkat a meleget árasztó falaknak vetjük. Jobbra (vagy balra), fönn a torony körül futó folyosón koromfekete, arctalan, katonaszerű lények várakoznak, egyikük jeleket ad. A zászló teszi vagy a vár: mintha keresztes háború volna készülőben. Szemben, a másik torony ablakában mintha néha megvillanna valaki. De lehet, hogy csak az este fényei játszanak. A keskeny, hosszú várudvar fáklyaszerű lámpákkal van körberakva. Középen fekete víz (folyó vagy tenger?): borzongatóan tökéletes illúziót ad a fodrozódó fekete fólia. A fóliatengeren megfeneklett csónak, Kharón ladikja, különös hajóhinta – vagy talán a mitológiai cet csontváza. A fekete katonák leereszkednek, bemasíroznak – egy vezér, két áldozat. (Mennyi, mennyi történelmi előkép: árnyak, árnyak.)

A kettő: Zombola Péter és Philipp György – ha azt mondjuk, egy zenész meg meg egy énekes a „színpad” szélén, az kevés. Mintha nem is tengeren, hanem templomban lennénk, száz évekkel ezelőtt. (Csak a szokásosnál nagyobbra nyílt fölöttünk az oculus.) Vagy a múltnak mélységes mély kútjában ereszkedünk egyre lejjebb. De a bakancs, az erőszak annyira korszerű. A gregoriánra emlékeztető recitativo Áfra János Rítus című verseskötetének szövegeiből válogat. (Ez is egy nagy találkozás: a Rítus és Gergye Krisztián.) A táncos mintha élet és halál, én és és nem-én határán egyensúlyozna. De mikor kerül le a maszk? Mi ez? Requiem? Nyáresti áldozat? A sötétség igéi – táncban elbeszélve? A vége olyan, mint Pompeji – sok évvel a lávakatasztrófa után.

A „Ha mi árnyak” – a cím – Shakespeare-t idézi. Úgyhogy az Athén melletti titkos erdő is itt van most a kis várudvaron. Átmeneti rítus – ez tényleg az volt. Gyönyörű. Lerombol, megépít. A tét az, hogy mi lesz ezután. Közben berepült egy hatalmas, hófehér, verdeső pillangó.

Forrás: VAOL