Rózsás kedvükben – Egy különlegesen átlagos történet

Ölbei Lívia | 2018-08-23

A Kőszegi Várszínház nagyszínpada látott már különleges kortárs táncelőadásokat. Most viszont „egy különlegesen átlagos történetet” ígér a színlap Hoffmann Adrienn és Fejes Ádám előadásában. Ők hozták létre és ők táncolják el a Karma heroicát. Az életet, amire vágyunk. Nagyon.

Nyugodalmasan lélegző, szép nyári estén – illetve szinte még nappali fényben – érkezik meg a Jurisics-vár belső udvarára a Karma heroica. A színpad szélén, babakocsiban egyéves körüli kisgyerek követel figyelmet magának: hangokkal is jelzi, hogy örül a létezésnek. Lehet, hogy Zombola Péter mellett lesz még egy „zenei közreműködője” a Karma heroicának. Főleg, hogy Hoffmann Adrienn és Fejes Ádám (második) kisgyereke is körülbelül ennyi idős lehet. A babakocsi azonban eltűnik, mire megkezdődik az előadás. Az első pillanatokban eldől, hogy itt valami szép és szeretnivaló következik. Férfi és nő, egy párkapcsolat története – tényleg nincs ennél átlagosabb, sőt: közhelyek és lerágott csontok Szkülláitól és Kharübdiszeitől fenyegetett téma. Bár nincs ennél különlegesebb téma sem: kinek-kinek a magáé. Mindenesetre Hoffmann Adrienn és Fejes Ádám képes annyi invencióval, ötlettel, játékossággal színre vinni, eltáncolni ezt a hegyeket, völgyeket bejáró történetet, hogy benne minden banalitás új – sokszor ironikus, önironikus – fényben ragyog föl. Mintha újraírnák, újra megalkotnák, kiforgatnák-beforgatnák az összes klisét, amely a férfi-nő kapcsolatot kordában tartja időtlen idők óta: az udvarlástól-hódítástól-csábítástól a személyiség védelmén át az odaadásig és a visszavonhatatlan összecsiszolódásig, az esendő feltárulkozásig, a feltétlen bizalomig.

Az út fontos állomása, ahogyan az a groteszk módon óriásira növelt vörös rózsa – amelyet Fejes Ádám vérbeli, egyúttal ironizált „latin szeretőként” a foga közé szorítva hoz be – ezer kis rózsára bomlik: Hoffmann Adrienn úgy veszi el Fejes Ádámtól és úgy dobálja a háta mögé egyiket a másik után az asztalnál ülve, hogy a mozdulatsor rutinos mókuskerékké válik. (Az asztal itt, a történetnek ennek a pontján már hagyományos módon, a négy lábán áll, nem úgy, mint az elején: az oldalára fordítva, szerencsétlenkedve a csúszkáló kávéval és egymással a kapcsolat hajnalán.) Vagy ott van az egyre meredekebb, veszélyesebb székhegyek megmászása: csak azért is eljutni a másikhoz, a másikig (a Nőhöz, a Nőig). Az irónia és a játékosság nem zárja ki a mélységet és magasságot; az irónia és a játékosság engedi meg a nevetős érzelmességet. A táncnak van prózája, lírája és drámája is. Mindehhez a megfelelő – hegyeket, völgyeket bejáró – zenék. (Simon és Garfunkeltől meg a csend hangjaitól egészen addig az orosz dalocskáig, amelyet Hoffmann Adrienn – miközben elszántam rója saját köreit – maga dúdol el.) És ezt az egészet összefogja valami vonzó személyesség, amely a két táncos minden mozdulatában megnyilvánul. (Érdemes figyelni a dőlésekre-megtartásokra.) Valahogy evidens, hogy ők ketten összetartoznak az „életben” is, bár ennek a ténynek voltaképpen nincs jelentősége az előadás szempontjából (nem beszél róla a színlap sem, miért beszélne). Illetve lehet, hogy van jelentősége mégis; hogyne lenne. Ad hozzá valami megfoghatatlan, mégis pontosan érzékelhető „igaziságot” és derűt.

Közben a történet nemcsak „eltáncolódik”, hanem íródik is. A színpad mélyén, szemben a közönséggel óriási plakáthely, amelyre időről időre betűk kerülnek. Társasjáték, kirakós. „TE.” Hát persze. Aztán – mint annyiszor – jön a meglepetés. A „NAPLEMENTE” N-jét Zombola Péter – mint szendvics-reklámember – illeszti a helyére a végén: happy endnek. A gesztus titokban ideidézi azt a nevezetes filozófusi állítást is, miszerint az életet csak előrefelé lehet élni, de csak visszafelé lehet megérteni. Hiszen a színpad szélén helyet foglaló Zombola Péter kezdettől magán viselte azt a nagy „N”-t; csak nem tudtuk még, mire megy ki a játék. Hát erre: ülni szemben a naplementével, kéz a kézben. (Hacsak mégis nem valami öregek otthona-reklám.) Hoffmann Adrienn és Fejes Ádám rózsás kedvükben hozták létre az előadást, az biztos. És rózsás kedvet csináltak a kőszegi közönségnek is.

Utóirat: Tényleg Hoffmann Adrienn és Fejes Ádám kislánya követelt figyelmet magának a nézőtér szélén az előadás előtt. Élet és a művészet így találkozik a kőszegi várudvaron.

(A kortárs táncest pedig negyedórányi szünet után, néhány méterrel arrébb folytatódik: a Karma heroica óriási tűzpiros rózsája a Gergye Krisztián-előadásban koromfekete rózsává változik.)

Képgaléria: MU Terminál Kortárs Táncműhely: Karma heroica

Alkotók/előadók: Hoffmann Adrienn, Fejes Ádám

Zenei közreműködő: Zombola Péter

Fotó: Szendi Péter

Forrás: VAOL