Éjszaka a színházban

Art Limes | 2018-09-27

Október 4-én harmadik alkalommal szervezi meg a nagyváradi Szigligeti Színház az Éjszaka a színházban elnevezésű programsorozatot. A nyílt nap alkalmával kiállításmegnyitóra, felolvasószínházi eseményre, nyílt próbára, performanszokra, illetve rendhagyó kulisszajárásra is sort kerítenek a szervezők.

A Szigligeti Színház 2016-ban indította útjára nagysikerű, évadhirdető rendezvényét, az Éjszaka a színházban című nyílt, napot, amely a magyarországi színházéjszakához hasonlóan, rendhagyó keretek között nyújt betekintést a színház világába.

Az október 4-ei eseménysorozat a Szigligeti Társulat egykori vezető színművésze-társulatvezetője, Gábor József születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékkiállítás megnyitójával veszi kezdetét, 16:30-tól, a páholyszinten. Ezt követően, 17 órától a színház erkélyszintjén egyetemisták számára szervezett színházi különórára kerül sor, amelynek moderátora Novák Eszter, a Szigligeti Társulat Jászai-díjas rendezője, művészeti vezetője lesz. 17.45-től kerül sor a tizedik alkalommal megszervezett Könyvmaraton–HolnapFeszt megnyitójára. A könyvvásárral egybekötött irodalmi és összművészeti eseménysorozat a Várad Kulturális Folyóirat, a Holnap Kulturális Egyesület és a Szigligeti Színház együttműködésében valósul meg október 4–7. között a Szigligeti Stúdióban.

Az Éjszaka a színházban programja 18 órától a Szigligeti Színház nagytermében szervezett nyílt próbával folytatódik, amelynek során az érdeklődők az október 19-én bemutatandó Shakespeare-vígjáték, a Szentivánéji álom alkotóival találkozhatnak és tekinthetnek be az előadás próbafolyamatába.

Az est folytatásában a Lilliput Társulat felnőtteknek (is) szóló felolvasószínházzal várja az érdeklődőket: a társulat tagjai 19 órától, az erkélyszinten Mark Twain Ádám és Éva naplója című humoros és szívszorító esszéjét viszik színre. A Nagyvárad Táncegyüttes rendhagyó túravezetéssel készül a színház szerelmeseinek: a 21 órától kezdődő kulisszajáráson a Szigligeti Stúdió rejtett zugait járhatják körbe az érdeklődők úgy, hogy közben a társulat korábbi és készülődő bemutatóinak dallamai és koreográfiái vezetik majd a nézőket.

Este 22 órától, a színház páholyelőcsarnokában kerül sor arra a performanszra, amelyet a Szigligeti Színház, az Oberon Kulturális Egyesület és az Élő Várad Mozgalom visz színre kolozsvári és marosvásárhelyi színészhallgatók közreműködésével. Az Ars poetica címet viselő performanszot Tasnádi-Sáhy Péter rendezi, az előadás szövegét pedig az Élő Várad Mozgalom szerzői jegyzik.

Az Éjszaka a színházban október 4-ei napját, 23 órától az Ugyanaz hátulról! címet viselő kulisszajárás zárja, amelyben a résztvevők úgy ismerkedhetnek a színház világával, hogy közben kedvenc színészeik sztorijaival ismerkedhetnek meg.

A programokon való részvétel ingyenes. A színházi különórára és az Ugyanaz hátulról! címet viselő kulisszajárásra előzetes regisztráció szükséges. Regisztrálni a színház honlapján, illetve Facebook-oldalán lehetséges, ugyanakkor itt további információk is kaphatók.