Az Infinite Dance Festival harmadik napja

Bíró Árpád Levente | 2018-10-25

Hétfőn kezdődött és vasárnapig tart a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese által kezdeményezett Infinite Dance Festival tánc- és összművészeti eseménysorozat. A különböző táncművészeti formákat népszerűsítő, a régióban egyedülálló profillal rendelkező fesztivál harmadik napján kezdetét vette az amatőr tánccsoportokat felvonultató ProDance szekció, ugyanakkor nagyszabású előadást mutatott be a Szegedi Kortárs Balett.

Az Infinite Dance Festival célkitűzésének t­ekinti, hogy a professzionális táncegyüttesek mellett megmutatkozási lehetőséget biztosítson a térség amatőr tánccsoportjainak, illetve a tánc- és mozgásművészeteket magas művészi színvonalon űző pályakezdő tehetségeknek egyaránt. A harmadik alkalommal megszervezett ProDance szekció keretében, a szerdai előadást megelőzően, illetve annak szünetében a többszörös országos és nemzetközi bajnok Unique Dance, a nagyszalontai Infinity Dance, valamint a nagyváradi Angels és Mystique Mazsorettek léptek színpadra a színház előtt felállított téren.

 

 

 

 

 

Az est fénypontjaként a Szegedi Kortárs Balett mutatta be Abszurdia című előadását. A nagyváradi vendégszereplés kapcsán Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója elmondta: „Az Infinite Dance Festival első és második kiadásán is részt vettünk, így visszatérő vendégekként vagyunk jelen itt Nagyváradon. Nagy örömmel tapasztaljuk, hogy mit tesz ez a város és ez a színház a táncművészet népszerűsítéséért. Az Abszurdiával azt szerettük volna kifejezni, hogy nagyon fontos számunkra, hogy táncban is megmutassuk a humort. Ebben az előadásban a humor abszurd, szatirikus humor, amely reflektál a hétköznapjainkra”.

A fesztivál negyedik napján, október 25-én, csütörtökön, 17 órától az Élő Várad Mozgalom performanszára kerül sor a Nagyváradi Vár G épületében, ezt követően 19 órától a Szigligeti Színház nagytermében első alkalommal mutatkozik be a dunaújvárosi Bartók Táncszínház. Az estet 21.30-tól a Nagyvárad Táncegyüttes Idegen című előadásának bemutatója zárja.

Jegyek és bérletek

A fesztiválra jegyek és bérletek már válthatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között), illetve online, a www.biletmaster.ro oldalon. A szervezők ugyanakkor felhívják az érdeklődők figyelmét arra, hogy az öt nagytermi előadásra kedvezményes árú IDF-bérletek is válthatók.

Az előadásokról bővebben a Szigligeti Színház honlapján (www.szigligeti.ro), valamint az idf.szigligeti.ro weblapon és az esemény hivatalos Facebook-oldalán olvashatnak az érdeklődők. A szervezők ugyanakkor a FestivApp mobiltelefonos applikáció révén az okostelefonnal rendelkezők számára is elérhetővé teszik a fesztivál kínálatát, a FestivApp felhasználói pedig valós időben értesülhetnek az esetleges programváltozásokról.

Fotók forrása:  Szigligeti Színház