A fekete füzet a döntő pillanatban elveszett

Ölbei Lívia | 2018-10-31

Frida Kahlo minden bizonnyal azok közé a klasszikusok közé emelkedett, akiknek a nevét azok is hallották, akiket az életműve nem érint meg. De mondjuk egy regényt szívesen elolvasnak róla.

Bár ha kimondjuk, hogy Frida Kahlo életműve, azonnal elbizonytalanodunk. Ez az életmű – amelynek jelentős darabjai néhány hétig még itt lesznek a közelünkben, Budapesten – elválaszthatatlan a mexikói művész életétől, személyiségétől; önmagában talán nem is szemlélhető. Frida márkanév, Frida életérzés – bár nyilván mindannak a szenvedésnek, fájdalomnak a meggondolása nélkül, amelyben Frida Kahlónak része volt. Könnyebb sokszorosított virágdíszt vagy nyakláncot ölteni, mint igazán megnézni egy-egy Frida Kahlo-képet, amelynek különös, borzongató, szürreális világa a kimondhatatlan ingoványos terepére vezet. A Márai-kutató Lőrinczy Huba tanár úr szokta mondani, hogy esze ágában sincsen elutazni Kassára. Nem, nem akarja látni „élőben” a dómot, se a Márai-szobát – se semmit, ami kassai jellegzetesség. Így is, úgy is csalódás lenne. Az ő Kassája – az igazi – Márai Sándor könyveiben lakik: mindenekelőtt az Egy polgár vallomásaiban. Mint minden hasonlat, ez is sántít (méghozzá talán erősen), mégis: vajon kell-e látnunk ebben a rendkívüli felfokozottságban a Frida Kahlo-kiállítást ahhoz, hogy igazi, külön bejáratú Frida- élményünk legyen? Kell, nyilván.

Az biztos, hogy mondjuk egy életrajzi regény közelebb visz hozzá? A Frida füveskönyve nem is most jelent meg (de megnőtt az ázsiója), szerzője F. G. Hagenbeck. A 2009-es mexikói kiadás alapján Kepes János fordította magyarra, megjelent 2012-ben a Librinél. Frida elveszett feljegyzéseinek bemutatásával kezdődik. Hogy állítólag volt Fridának egy fekete füzete, amelyben recepteket gyűjtött, és ő maga nevezte füveskönyvnek. És éppen akkor veszett nyoma, amikor egy kiállításon be akarták mutatni a közönségnek. Hogy aztán ez a szerző posztmodern játéka az olvasóval (például Umberto Eco és A rózsa neve nyomán) – vagy valami más, nem tudni. Mindegy is. Mert az viszont biztos, hogy nem regényként, nem a regény (mint „jó könyv”) kedvéért olvassuk ezt a könyvet, hanem Frida Kahlo miatt. Aki a számunkra egzotikus Mexikóban, a varázslatos, forrongó múlt századfordulón magához vonzza a világot, amelyet közben ő maga is alakít. (Most mondjuk azt, hogy azt szeretné: szebb és jobb legyen?)

Egy élénk, okos fiatal lány (a róla készült játékfilm ilyennek mutatja), aki végzetes balesetet szenved: magára marad önmagával. Ágy, tükör, festék. Közben Chavela Vargas énekel. A Frida-regény pedig tényleg tele van mexikói receptekkel: Diego Rivera kedvéért.

 

Főkép: Frida Kahlo with Olmec figurine, 1939. Photograph Nickolas Muray. © Nickolas Muray Photo Archives