Osonó Színházműhely - 26. születésnap Budapesten

Art Limes | 2019-02-01

Február 3-án, Budapesten ünnepli születésnapját az Osonó, mivel a csapat ebben az időszakban több projekten dolgozik a magyar fővárosban és egy új előadás próbafolyamatát is itt készíti elő.

Az 1993-as alapítás óta a társulatnak 179 tagja volt és az évek során összesen 22 előadás került bemutatásra, amelyből 6 koprodukcióként készült el thaiföldi, marokkói, budapesti, olaszországi és sepsiszentgyörgyi társulatokkal. A tíz éve új alapokra fektetett önfenntartó színházműhely az előadások játszásán túl, ezernél több oktatási és szociális projektet szervezett fiatalok és felnőttek számára. A 26 év alatt összesen 1.405 előadást tartott a társulat, amelyből 1.140-et az elmúlt tíz évben, független színházként 3 kontinens 28 országának 310 településén. Az Osonó Színházműhely projektjeit és előadásait eddig 53 hazai és nemzetközi díjjal ismerték el.

Ebben az évben az Osonó legfontosabb célja között szerepel azoknak az eszközöknek a továbbgondolása, amelyek által a Színház minél szélesebb réteghez tud eljutni, minél több embert tud megszólítani. A hagyományos-, fórumszínházi- és osztálytermi előadásoktól kezdődően, különböző képzések, táborok, ifjúsági együttműködések és műhelyek képezik a társulat, főként Budapestre fókuszáló idei terveit.

Az Osonó Színházműhely egy olyan független, alternatív színházi kezdeményezés, amely a létrejövő előadásokon túl párbeszédre törekszik a közönséggel, annak érdekében, hogy inspirációt adjon, hogy felelős és kreatív emberként keressék meg helyüket a társadalomban. A színházi, oktatási és szociális projekteken keresztül, az Osonó intenzív élményt biztosítunk a résztvevők számára, hogy saját önismeretük és másokkal való kapcsolataik fejlesztését elősegítse.

Az Osonó kifejezés idézi azt a színházi formát, amelyet a társulat képvisel: közeledni, meghallgatni, meglátni a vándorló ember álmait, félelmeit, szenvedélyeit és örömeit, aztán a megfigyelt valóságokat olyan történetbe helyezni, amely, mint tükör hat a néző számára.

A társulat 2017-ben Európai Tehetségpont minősítést kapott, 2016-ban az Európai Parlament értékelése által az Ifjúsági Nagy-Károly Díj Nemzeti győztese lett, 2015-ben Regisztrált Tehetségponttá vált és 2012-ben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály Közösségi díját vehette át.

Az Osonó alapítója és vezetője 1993- 1998 között Salamon András volt, 1998-tól a társulat vezetője Fazakas Misi.  A társulat egykori tagjainak névsorát itt lehet megtekinteni: https://www.osono.ro/egykori-tagok

További képek