Monostori Imre: Szekfű Gyula a változó időkben

Kakuk Tamás | 2019-03-18

Életmű – fogadtatás – utókor 1913 – 2016

Két hónapos igyekvő szorgalommal a végére értem a "változó időknek", mint a jó könyvek általában, ez a mélyreható, közel hatszáz oldalas monográfia is fokozatosan húzott be magához. A szerző műfaji meghatározása szerint munkája „művelődéstörténeti indíttatású, életelemző és recepciótörténeti elbeszélés”. A történelem és az irodalomtudomány határmezsgyéjén mozgó kötetben fellelhető kronológikus kapcsolódási pontok, eszmetörténeti összevetések váltakozó dinamizmusa meg- és kiköveteli az olvasói figyelmet.

A könyv alcíme „Életmű – fogadtatás – utókor 1913 – 2016” jelzi, hogy milyen széles intervallumban vizsgálódik írója, aki Szekfűnek és az őt támogató vagy vele szembenálló kortársainak pszichológiai rajzát is adja. Monostori Imre könyvének külön érdeme, hogy a Szekfű-életművet ismerők és az írásaival most ismerkedők számára is izgalmas szellemi kalandot jelent. Szekfű Gyula 1913-ban, a romantikus nemzeti fejedelemképpel leszámoló, éles szakmai és politikai vitát kiváltó A száműzött Rákóczi-val tette le névjegyét. Hasonlóan nagy vihar kísérte az 1920-ban, az elveszített világháború és a forradalmak után kiadott Három nemzedék-et, amely sokak szerint szellemi munícióval szolgált a Horthy-rendszer alakuló ideológiájához. A Magyar Szemle című konzervatív folyóirat szerkesztése, a Hóman Bálinttal közösen írt Magyar történet (1929-1934) nyolc kötete a tudományos pálya kiteljesedéséhez tartozik, mint ahogy a kor politikusaival ápolt jó kapcsolatok is, a kultuszminiszter Klebelsberg Kunóval és Szekfű legfőbb mentorával, a miniszterelnök Bethlen Istvánnal. A Három nemzedék 1934-es bővített kiadása, Három nemzedék és ami utána következik azonban már kritikusabb hangot üt meg a fennálló rendszerről, majd később a német szövetségről és a demokráciát nélkülöző politikai jobbra fordulásról. Erről publicistaként fontos gondolatokat fogalmazott meg a Magyar Nemzet 1943-44-es lapszámaiban, a Valahol utat vesztettünk című cikksorozatában. A második világháború utáni tisztségvállalásai, moszkvai nagykövetség, az elnöki tanács tagsága, a Rajk-perben és más ügyekben tanúsított emberi magatartása morális kérdéseket vet fel, mint az 1947-ben közreadott Forradalom után című munkája is.

Monostori Imre irodalomtörténész a Németh László-életmű kutatójaként vállalkozott a történész, történetíró Szekfű Gyula munkásságának összefoglaló feldolgozására, ehhez az indíttatást Németh László pályájának tanulmányozása során kapta, mintegy harminc évvel a mostani monográfia megjelenése előtt. Bevezetőjében ezt írja: „ebben a témakörben – hasonlóan a Németh László-életműhöz és annak fogadtatás történetéhez – meglehetősen éles igenek és éles nemek feszülnek egymásnak”. Értendők ez alatt az életmű körül kialakult pro és kontra viták Szekfű történetírói, publicisztikai szemléletéről: Széchenyi és Kossuth, a Szent István-i állameszme, a kismagyar – nagymagyar ellentétpár, a zsidósághoz és a liberalizmushoz való viszony. Monostori Imre könyve – utaljunk vissza a korábbiakra – gazdag forrásanyagú „recepciótörténeti elbeszélés”, a Horthy-korszak meghatározó szellemi személyiségének, a Rákosi-időkben politikai szerepet vállaló Szekfű Gyula életművének, egyes élethelyzetekben tanúsított magatartásának ellentmondásos kortársi és utókori megítéléséről. Monostori szándékai szerint „ideológiamentes szintézist” kívánt teremteni monográfiájával, ehhez tartja is magát, olvasás közben megtapasztaljuk a szerző minden fontos momentumra és dokumentumra kiterjedő figyelmét, így a föltárt források, azok primer értelmezései biztos pontokat kínálnak a következtetések levonásához. Nem vagyok történész, sem irodalomtörténész, de a vaskos kötet elolvasása után az az érzésem, hogy a Szekfű Gyula a változó időkben körültekintő megközelítései, filológiai bősége, tudományos igényessége okán fontos mérföldkő a Szekfű-életpálya elemzések sorában. (Pro Pannonia Kiadói Alapítvány, Pécs, 2017)

 

Monostori Imre Tatabányán élő és alkotó József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus. Korábban az Új Forrás főszerkesztője (1985-2010), a tatabányai József Attila Megyei Könyvtár igazgatója (1990-2010) volt. Főbb művei: Németh László Tanú-korszakának korabeli fogadatása (Korszakmonográfia, 1989), Minőség, magyarság, értelmiség (Tizenkét fejezet Németh Lászlóról, 1994), “Borul a föld.” Kónya Lajos szerepei és költészete az ötvenes évtizedben, 1998) Közelítések. Tanulmányok és kritikák, 2008-2014, 2015), Válogatott tanulmányok Németh Lászlóról, (2016)

 

Portré: A Vértes Agorája