Hang-Tér-Kép

„Nézzük már meg, mi van ott!”, mondja a fiatalember a szombathelyi Fő tér sarkában épp a Mc'Donalds-ból kilépő vasárnapi társaságnak. A szökőkút felé mutat, ahol színes léggömbök röpködnek a színpad körül, valami történik. Menjünk, nézzük meg: a Mesebolt Bábszínház szokásos szabadtéri évadnyitójára készül, megharcolva az elemekkel.
De nem is harc ez, hanem inkább szemlélődő, titokban reménykedő várakozás. Mintha játékos kedvében volna az időjárás: a nap hol elbújik, hol kimosolyog a felhők mögül; a felhők meg hol arrébb táncolnak, hol sírdogálnak egy kicsit. A délután kettőre meghirdetett Hang-Tér-Kép – a Mesebolt hagyományos szabadtéri évadnyitója – az első órában elmaradni látszik, aztán győz a napfény, győz a játék. (És az érzékeny technikai berendezéseket is meg lehet szabadítani a nem túl csinos, viszont esőben nélkülözhetetlen nejlon-kollekciótól.) És miközben Kovács Gézáékkal azt latolgatjuk, hogy most már majdnem mindegy, ebben a bizonytalan időben úgyse jön ki senki a térre, szerencsére tévedünk. Vannak, akik tudatosan az évadnyitóra érkeznek gyerekestül, és a „nézzük meg, mi van ott” reflexe is csodálatosan működik. Aki pedig megnézi, mi van a szökőkút körül, biztos a közelben marad egy kicsit: lám, még egy alkalom, amikor nem kell bizonygatni, hogy a bábszínház nem kizárólag gyerekműfaj. Sőt: a Halált például a felnőttnek szeretnék néha úgy istenigazából elagyabugyálni. Az évadnyitós kínálatban most is van kézműves-játék, néptánc, saját előadás és vendégprodukció. A luftballonok a 20 éves (20 éve hivatásos) Meseboltot köszöntik.
De a legszebb talán mégis az a gesztus, hogy az évadnyitó a Kemény Henrik-díjas Mesebolt-igazgató, Kovács Géza réges-régi és mindig vadonatúj Vásártér-játékával kezdődik. Jó tudni, hogy az igazgató úr ezen a módon is tartja még a vándorbábos szabadságot és hagyományt. Jordán Tamás, a Weöres Sándor Színház igazgatója egyszer – Vitray Tamás nyomán - azt mondta, azért játszik, mert meg kell mutatnia időről időre, hogy képes rá: Akela addig vezér, amíg elejti a vadat. Talán ez is benne van Kovács Géza különben ritkán látható, bűvös-bájos produkciójában. Szélfútta szoknyás bábszínpad a hátán (olyan, mint egy szál születésnapi virág), onnan bújnak elő a bábfigurák, mindenekelőtt Vitéz László román rokona, Vasilache: piros sipkában, amely nem tűri a mellébeszélést. (A Vásártér-előadáshoz tartozik az ici-pici bábforgató színpadon bemutatott mese, Az aranyszőrű bárány is. Aki megnevetteti, csakis annak jár a királykisasszony keze és a fele királyság.) Amikor Kovács Géza a Vásártér-előadást játssza - vagy Vitéz László-változatot rendez –, nemcsak az évszázados bábhagyományba lép bele, hanem szeretve tisztelt mestere, Kovács Ildikó szellemiségét is megtölti eleven tartalommal. Ahogy interjúnkban mondta: „Az elmúlt években egyre inkább megértettem, hogy Ildikó miért adott a kezünkbe vásáribáb-figurát, miért szerette volna, hogy mi néhányan – akiket a feladatra alkalmasnak, érdemesnek talált – elmélyedjünk a vásári bábjátékban. Azért, mert ez egy fantasztikus bábszínész-nevelési eszköz és lehetőség: a kesztyűs-bábjátéknak és a közönséggel való kapcsolattartásnak az esszenciája. Egyszerre kell kontrolláltnak és átéltnek lenned, miközben a két kezed különböző ritmusban játszik és akár öt-hat-nyolc figurát jelenítesz meg hangban is. Fantasztikus érzés, amikor ott vagy egyedül – a két kezeden két figurával, akiknek képes vagy átadni a benned lévő erőket, képességeket. Nemcsak velük folytatsz párbeszédet, hanem általuk a közönséggel is. Oda-visszaáramló energiáról és csodáról van szó. Amikor kesztyűsbábbal játszol, annyira szervesen, a lehető legközvetlenebb módon kapcsolódsz a figurához – szó szerint belebújsz -, hogy a véred lüktetését, a szíved ritmusát adod át neki. A bábu sosem hagy cserben, ha törődsz vele. Még a szurtos fenekű ördög és a savanyú leheletű halál sem. Mindig a barátaid maradnak. Erről nem szoktam beszélni, de nekem ezek a bábok – a Vásártér-játékból – tényleg a barátaim, mondhatnám az üzlettársaim. Nagyon jólesik néha elbeszélgetni velük. Megköszönni az előadást, megsimogatni őket kezdés előtt. Volt egy figurasorom Az aranyszőrű bárány-játékhoz (az is a Vásártér része), amelyet Ildikónak ajándékoztam – adtam vissza – a 80. születésnapján. Új garnitúra készült, de fontos volt, hogy az elsőt ő kapja meg. Nagyon szoros a kapcsolat a báb és a játékos között.”
Mindezekért kap szimbolikus árnyalatot, hogy a szombathelyi Mesebolt Bábszínház az intézmény 20. születésnapját ünneplő évadban éppen a Vásártér-játékot kínálta föl elsőként a közönségnek. Mintha az egész évad ennek a csodálatos szoknyás színpadnak a ráncaiból bújt volna ki, ötvözve hagyományt és korszerűséget (vö! Gogol köpönyege). Az őszi bérletes szezonban lesz Kormos-mese (Az égigérő fa), lesz kortárs Farkashas (az a bendő, amelyben eltűnnek egy időre a klasszikus mesehősök), jön Pulcinella – és végre színre kerül a Meseboltban Weöres Sándor világszép igaz meséje, a Holdbeli csónakos is. Amit vágyakozva keresünk, sokszor ott van az orrunk előtt.