Sakk a piros szalonban

Nyári Konyhás Karanténunkban szerzőnk esszéregényén is dolgozik. Új kötetében barátságról, barátságokról és könyvekről ír, címe: Szerencsés vesztes. A teniszszabályok szerint a selejtező döntőjéből kiesett játékos, visszalépés esetén felkerülhet a verseny főtáblájára, angolul az ő elnevezése a lucky loser. A rövid részletnek helytörténeti vonatkozása is lehet.

„Író-olvasó találkozó volt a Népházban. A Népház a bánya művelődési háza, a Bányász Irodalmi Színpad otthona, máshol igazi színháznak is beillene. Ma itt játszik a Jászai Mari Színház. Kis közönség hallgatta, főleg fiatalok, egészen fiatalok, innen a húszon. Az este véget ért, ültek a nézőtéren, valamire vártak – Szóval, te vagy, akit idehoztak?! – kérdezte ellenségesen egy hosszú hajú fiú. Híre kelt hát, hogy Somogyból ideérkeztem, s ők, e tizennyolc éves fiúk, akik már legalább egy esztendeje verset írnak, feldühödtek azon, hogy a megye idegen költőt hoz a nyakukra. Nem is értettem, mi a méltatlankodás oka, ezek a hosszú hajú gyerekek valóban fel vannak háborodva, vagy csak színjátékot adnak elő. Lássuk, mit tudtok! Kértem tőlük műveket, s előkerültek a kéziratok. Lecsöndesedtek, s én éveken át olvastam újabb, meg újabb verseiket. Volt, aki abbahagyta, van, aki még ma is rendületlenül ír. Freisinger Ede ma már Faludi Ádám néven jelenteti meg verseit, novelláit, regényeit. Elmúlt hatvanéves, annál sokkal komolyabban veszi az irodalmat, minthogy egyetlen rezdülése szoborrá merevedjen. Ahhoz a nemzedékhez tartozik, amely a beatköltészeten, az amerikai irodalmon nőtt fel, a rockzenén. És írt egy nagyon szép könyvet, Hogyan teremtettem a világot címmel, a falusi gyerekkoráról. A megyei könyvtárban afféle alkotókört szervezetem nekik, minden hónapban kiadtunk, persze csak kezdetleges módon, fénymásolatban, egy kis füzetes gyűjteményt. Kakuk Tamás hamarosan messzebb jutott a többinél: verseit 1976-ban bemutatta az Új Forrás, az Alföld, szerepelt az Új Írás Ady-emlékszámában; a Mozgó Világ, a Kortárs is közölte. Azután elhallgatott, de jó ideje újra ír: a Vigíliában, a Műhelyben, a Bárkában, a Praeben, a Ligetben lehet a verseit olvasni, sőt prózai kötetet is kiadott.” – így emlékezik Győri László Tatabányára és ránk.

Győri László, a szerző, Györe Balázs és Schneider Zoltán az Írók Boltjában

Nem vagyok ott a Népházban a hosszúhajúak lázadásán. A József Attila Megyei Könyvtár sápadt fényű folyóirat olvasójában ismerkedem meg ifjúkorom barátjával, mentorommal. Később elköltözik Tébából, azután évtizedekig hűtlenül nem keresem meg, nem tartom vele a kapcsolatot. „Ifjúmunkás utcai lakásunkban a piros tapétás szobába sokszor eljöttek; Kakukkal sakkoztam, és mindig veszítettem. Györe Balázs éppen Tatán dolgozott, ő is gyakran ellátogatott hozzánk, Hamvas Béláról és feleségéről, Kemény Katalinról mesélt.” Balázst munkába lépésekor, a megyei moziüzemi vállalat főnöksége körbeviszi a nagyobb mozikba. Így találkozom vele a Turul Filmszínházban, ahol propagandistaként dolgozom. A pártzsargonból átvett kifejezés, a sok talpalással járó közönségszervezést takarja. Esélytelenként pályázok a lakatosműhelyből a megyei újságban megjelent álláshirdetésre. Valami isteni szerencse folytán, mégis én leszek a befutó a tizenegy jelölt közül. A gyári munka után élvezem a viszonylagos szabadságot, a délelőtti csatangolásokat az utcákon. Iskolákat, intézményeket, hivatalokat keresek fel, hogy becsábítsam a tanulókat, az alkalmazottakat a kevésbé népszerű filmekre. A Turul mozi a Kő-hegyen lévő millenniumi emlékműről kapta a nevét, a bronz turulmadár látszólag időtlen idők óta ott magasodik a hegyen. Tavasszal az emberek sokasága kaptat fel a sáros szerpentinen hóvirágot szedni. A mozi megnyitásakor mindenkinek tetszik a modern vasbeton épület, a tágas, színes mozaikokkal díszített előcsarnok, a félezer embert befogadó süllyesztett nézőtér. Telt házakkal megy az elsőnek vetített film, A Rocco és fivérei.

Barátom, Győri Laci első felesége gyakran feltűnik a hétfői művészfilmek vetítésén. Egyedül jön, ilyenkor férje vigyáz a gyerekekre. Ha az esti órákban náluk vagyok, Emma a dolgozószoba egyetlen foteljébe kuporodik. A vastag cigarettafüstben a házigazda orosházi éveinek délibábja is kirajzolódik. Közben a „piros tapétás szoba” íróasztalánál, türelmesen olvasgatja a verseimet. Győri Laci a fényévek távolában megírt emlékei szerint: Balázs első verseskötetében, A Jámbor Pafnutyij apát kezevonásában a harmadik ciklus címe: Babérligetben a fogadó. Mit írt Hamvas Béla a Babérligetben? „A füves domb oldalából gömbölyű szikla bújt ki. Jólesett ráülni. Zsebemből somot szedtem ki, bár félérett volt még csak, azt szopogattam, és a magot messze fricskáztam. A felismerés egészen elfoglalt. Éreztem, hogy döntő perceket élek. Választanom kell. Vagyis már választottam. Nem a cézári életet, nem az agónt, nem a hírt, nem a sikert, nem a nyilvánosságot, hanem az intim és meleg magányt, egyszerűen azért, mert ez a gazdagabb. A több.„ Balázs élete akkori zűrzavarában ezt a magányt keresi a kölcsönkapott visegrádi nyaralóban, ideig-óráig a kényszerű tatai filmtári önkéntes rabságában is. Aztán úgy érzi, elfogyott a levegője, fuldoklik, menekül vissza Budapestre. Újra felkeresi Kemény Katalint, akinél tatai élete előtt is többször járt.

Kemény Katalin

súlyos betegséget jósolt nekem

1977. október 20-án

először látogattam meg

az Erzsébet királyné útján

nem kérdezhetem meg tőle

mire gondolt ez lenne

nem közölhetem vele

2004. január 22-én

először féltem életemben

tizenkét nappal halála után

ne teljesítsd be jóslatod

királynő engedd le jogarod

A Megszakítottam egy regényt című kötetből való a vers, a könyv sokáig nincs a polcomon, az egyetlen, amiből Balázs nem adott dedikált tiszteletpéldányt. Valahogy elfelejtődött, a megjelenése után tizenöt évvel kerül a kezembe. Balázs a vers írásakor a külsejét teljesen megváltoztató betegség lelki feldolgozásával küszködik. Én, néhány éves budapesti kitérő után visszaköltözöm szülővárosomba. Egyre nyilvánvalóbb lesz második házasságom csődje. Másfél évtized múlva, a fővárosi bevásárló központ mosdójában, kézmosás közben dicsérem Balázsnak a verset. A maga szemérmes módján, hallgatással nyugtázza. A tükörbe néz, és ennyit mond: soha nem fogom elfogadni ezt az arcomat. Riadt némasággal szédülök ki vele a pláza nyüzsgő forgatagába.

 

Címlapkép: Anno a Turul mozi (Fortepan)

Fotó: Győri László, a szerző, Györe Balázs és Schneider Zoltán az Írók Boltjában (fotó: Kovács Attila)

Fotó: Annie Girardot és Alain Delon a Rocco és fivéreiben, rendező Luchino Visconti