Van-e rá szó? – Rossz titkok az eltüntetős ládából a Meseboltban
Sűrű, mégis áttetsző előadás született a szombathelyi Mesebolt Bábszínházban a Lili és a bátorság című regény alapján. Nyelvet kerestek a kimondhatatlan tapasztalatok kimondására.
A regényben a gyerekbántalmazás – a szexuális abúzus – tabutémáját dolgozza fel Paulik Móni és Vincze Zsuzsi. A színpadi átiratot Veres András jegyzi, a rendező Somogyi Tamás – aki az elsősorban kisiskolásoknak szánt bemutatót megelőző sajtótájékoztatón elmondta: a regény olvastán azonnal egyértelmű volt számára, hogy dramaturgiája alkalmassá teszi a bábszínpadi megjelenítésre. De a sajtótájékoztató talán legfontosabb rendezői mondata úgy hangzott, hogy a Lili és a bátorság – bár témája rendkívül érzékeny, rendkívüli érzékenységet kívánt a próbafolyamat a társulattól is – bábszínházi előadás, amelynek ebben a kontextusban, ebben a minőségben (vagyis művészeti produktumként) kell önmagáért helyt- és jótállnia. Ezen pedig az sem változtat, hogy a bemutató (ahogyan a regény) létrejöttét gyermekjogi szakértőként dr. Gyurkó Szilvia segítette. A meseboltos Lili és a bátorság-bemutatóhoz hangos háttérzajként szolgált az éppen ezekben a hetekben nagy hullámokat verő „Kaleta-ügy”, amelyben egy tisztes polgári életet élő közéleti szereplőről nyert bizonyosságot, hogy súlyos pedofil bűncselekmények elkövetője. Dr. Gyurkó Szilvia ezzel összefüggésben is többször megszólalt. Abban reménykedik (reménykedett), hogy az indulatokon képes felülkerekedni a higgadtság – és a minden tekintetben kiszolgáltatott gyerekeket kísérő szeretetteljes figyelem.
Ne felejtsük el a triviális tényt: a kisgyerekeket bábszínházba is a felnőttek „hozzák”.
Van-e rá szó?
„Fájdalmas, nehezen kimondható élményeket hordoznak ezek az életszakaszok, de nagy kérdése ennek a memoárnak, hogy miért éppen ezen a ponton marad félbe az emlékek megidézése. Az utolsó oldalakon szinte érzékelhető az a küzdelem, amely a kimondhatatlan kimondásáért folyik” – írja Séllei Nóra az Egy jó házból való úrilány címmel Virginia Woolf önéletrajzi írásait összegyűjtő kötet (Csokonai Kiadó, 1999) bevezetőjében. „Vajon lehetséges-e igazán, nem pedig csak előadás-csattanóként kimondani azt, hogy mi is történt? Van-e rá szó? Vagy másfajta jelrendszer kellene hozzá? (…) Lehet, hogy a George-hoz fűződő tapasztalatok elmondhatatlansága miatt szakadt félbe a memoár? (…)” George Duckworth Virginia féltestvére, aki – az idézett Woolf-előadás csattanója szerint – „nemcsak apja és anyja, bátyja és nővére volt azoknak a szegény Stephen lányoknak, hanem a szeretője is”. A bevezető szerzője természetesen nem ad egyértelmű választ: nem tudhatjuk, miért szakadt félbe a memoár éppen azon a ponton – nem sokkal Woolf öngyilkossága előtt. De a kérdésfeltevés is erős: lehetséges, hogy a nyelvben, a nyelv által létező írót most az egyszer cserbenhagyta a nyelv? Képtelen volt szavakba önteni gyerekkori tapasztalatait?
A Mesebolt a Lili és a bátorsággal saját színpadi szavakat keresett a kimondhatatlan kimondásához.
Tabu és a tabu megtörése
Gyerekhez felnőtt nem közeledhet szexuálisan. Ez fölülírhatatlan tabu. Mégis megtörténik – de beszélni róla: tabu. Ennek a tabunak a megtörésére tesz kísérletet a Mesebolt Bábszínház Lili és a bátorság-előadása: a saját nyelvén, a saját eszközeivel. Törvényszerűnek tűnik, hogy éppen egy bábrendező, egy bábszínházi társulat vállalkozott a feladatra. A báb, talán kizárólag a báb – pontosabban a színész és a báb együtt - képes annak a köztes és természete szerint felszabadító helyzetnek a létrehozására, kifejezésére, fölmutatására, amelyben a „kinn is vagyok, benn is vagyok”, „én vagyok, de mégse én vagyok” folytonos és finom, egyszerre nagyon közel hozó és némiképp elidegenítő, eltávolító hintajátéka lehetővé teszi a legszemélyesebb, legfájdalmasabb titkok, traumák kimondását, (talán) utat nyitva a tisztázásukhoz, föloldásukhoz, elengedésükhöz. A művészeti alkotásoknak (hogy óvatosan nagy szavakat használjunk) különben is ilyesmi volna a dolguk – ha van dolguk egyáltalán. Amit katarzisnak nevezünk, valószínűleg pont az a megtisztító esemény, történés, amely gátakat szakít át, akadályokat gördít el, hozzásegít a tisztábban látáshoz.
Mese, nem mese
A mese – mint struktúra – különösen alkalmas az akadályok elgördítéséhez. A sokszor játékba hívott, kihagyhatatlan Propp ráadásul titokban mintha a mesénél is tovább látott volna, amikor megalkotta a mese morfológiáját: mintha magának a történetnek – ebből következően az embernek – a működését tárta volna föl. A Lili és a bátorság történetében kristálytisztán felfedezhető a mese szerkezete – ezért működőképes a gyerek- és felnőttközönség előtt a színpadon -, és azt a mesei alaptulajdonságot sem nélkülözi, hogy a hibák igenis kiküszöbölhetők, hogy van mód az újabb próbálkozásra, a javításra; és főleg ott a remény, hogy végül minden jóra fordul.
Cirkusz, illúzió, realitás
A történet cirkuszi környezete megalapozza az ámulatot és a jókedvet, de legfőképpen megteremti azt a közeget, amelyben az illúzió és a realitás is új színben tűnik föl. A cirkuszban szinte minden igazi – különben nem történik meg. A kötéltáncosnak végig kell sétálnia („igaziból”) a kifeszített kötélen. A kérdés az, hogy az illuzionista – a bűvész – most mire használja a cirkuszt: a varázsládát. Ha szándékosan összekeveri az illúziót a realitással – ha visszaél az illúzió és a valóság fölött gyakorolt hatalmával -, abból nagy baj lesz.
Megmutat és eltüntet
Boráros Szilárd kis (mint szőnyeg a gyerekszobában) cirkuszi porondra helyezte az előadást. A vörös függöny mögött középen a bűvész „eltüntetős ládája” (Lili mondja így) uralja a teret. Vonzó és taszító egyszerre: a láda – a szekrény – emberi vonásokat visel, nem tudjuk, hogy félnünk kell-e ettől a vásárias fizimiskától. De amikor anya eltűnik, az mindig nagyon rossz érzés – mondja Lili. A kevés szavú, takarékos, ökonomikus előadásban fölragyog és azonnal többletjelentéssel telik meg ez a megjegyzés is. Külön szép, hogy a láda egyfelől tényleg elnyeli, eltakarja a megmutathatatlan akciókat (mint a klasszikus görög dráma színpada az öldöklést), másfelől bizonyos fontos pillanatokban ez a mágikus eltüntetős, sötét láda fénnyel világítódik át, áttetszővé válik: a rossz, a fájdalmas titkoknak napvilágra kell jutniuk.
Visszafogott és óvatos
Az alaphelyzet szerint Lili az anyukája nyomdokaiba lépne éppen: végigsétálna a kötélen, hogy egyszer majd ő legyen a cirkusz kötéltáncos hercegnője. De megretten, ha nézik. A bűvészhez fordul segítségért – aki nagylelkűen még a varázsládába is bebújik vele, hogy a Lilit segítő „bátorságcsíra” biztosan növekedésnek induljon. Rossz leírni is ezeket a mondatokat: megnevezhetetlen rossz érzés kúszik egyre följebb az ember gyomrában.
A Mesebolt társulata Somogyi Tamás vezetésével a lehető legnagyobb óvatossággal, visszafogottsággal és tárgyilagossággal, pontossággal építi föl az előadást. A felnőtt előítéletességre jellemző, hogy a bűvészben - Lukács Gábor - azonnal az ellenszenves vonásokat kutatja, pedig pont az a lényeg, hogy Lili sokáig gyanútlan tud maradni: a bűvész a mindennapokban kedves, nyitott ember; bár egyszer csak kiderül, hogy hosszan, „furcsán” bámulja Lilit. (Milyen tragikus, hogy más kontextusban, a hivatása szerint is a megtévesztés mestere.) Ráadásul egy érzékeny ponton kiderül, hogy esetleg szorosabbra fűzné kapcsolatát Lili édesanyjával – Csató Kata vendégként vesz részt az előadásban -, akinek egyáltalán nincs ellenére ez a kapcsolat. (Szép, ahogy finoman Lilit is bevonja a dolgok alakulásába – még nem tudja, hogy lehetetlent kíván.) Lili édesapja fotó formájában jelenik meg a történetben: Lili elalvás előtt szokott beszélgetni vele.
Báb és színész
És ez az apa-fotó – amely akár síkbábként is értelmezhető - már báb és bábszínész kapcsolatához vezet. Lili az egyetlen háromdimenziós kézibáb, mozgatója Varga Bori (akiben eredendően ott van az okos, öntörvényű, csodálkozó gyerek). Saját nevet is csak ő kapott: Lili, személyesen.
A Lili-báb azonban a kötélen kicsi síkbábként jelenik meg – ez a cirkusz „síkja” az előadásban. A cirkuszi attrakciókat síkbábokkal mutatják be a színészek. A legérzékenyebb jelenetekben a Lili-báb és mozgatója „kettéválik”: a Lili-báb éli át a rosszat a ládába zárva, Varga Bori egyes szám harmadik személyben ad számot Lili tapasztalatairól, érzéseiről. Ezek az előadás legérzékenyebb, legkönnyebben megbillen(t)hető pillanatai. Kötéltánc: egy rossz lépés és –
Aztán maga a Lili-báb is megszólal: az apa-képnek beszél. A képlet tiszta (mesebeli, tehát valószerű): a bűvész az érzelmi zsarolás, a fenyegetés (akkor anyukád örökre eltűnik) eszközeivel igyekszik hallgatásra, titoktartásra bírni a kislányt.
A negyedik szereplő a napsugaras porondmester – a napsugaras Kovács Bálint személyében -, aki pontosan az, akinek/aminek látszik. Összetartja, működteti, vezényli a cirkuszt. Fontos apróság, hogy megcsikizi Lilit. Csikizni szabad.
Lili és az édesanyja alapvetően partneri, de a határokat pontosan kijelölő, az összeszokottság és a bizalom játékos rituáléira épülő kapcsolatában is fontos – és nem gyakori – a szeretetteljes érintés. Az ölelés. Még fontosabb a figyelem: hogy anya észreveszi a jeleket, és amikor Lili veszi a bátorságot a rossz titok kimondására, azonnal és határozottan dönt.
Így lehetséges, hogy Lili végül mindkét értelemben képes végigsétálni a magasban kifeszített kötélen.
„Az élet keskeny járdacsík a szakadék felett” – Virginia Woolf naplóbejegyzése szerint. Kötéltáncosok vagyunk mindannyian. Kifeszített kötélen indult el a Mesebolt is, amikor színre vitte a Lili és a bátorság-előadást. Átért.
Lili és a bátorság – a Mesebolt Bábszínház, a Vojtina Bábszínház és a Kőszegi Várszínház koprodukciós bemutatója a kőszegi Jurisics-várban
Paulik Móni és Vincze Zsuzsi regénye alapján bábszínpadra írta: Veres András
Tervező: Boráros Szilárd
Zene: Sáry Bánk
Zenei vezető: Kiss Dávid
Rendező: Somogyi Tamás
Játsszák: Csató Kata mv., Kovács Bálint, Lukács Gábor, Varga Bori
(A közönség nagy figyelmétől kísért kőszegi premier után a gyerekközönséget két drámapedagógus, Szepes Anna és Balla Richárd kísérte egy kicsit tovább.)
Fotó: Trifusz Ádám