Dodó-kék

Ölbei Lívia | 2020-11-13

Bár 3D-nyomtatóval megteremtett állatokat-embereket fölvonultató meseregénnyel Pacskovszky Zsolt először jelentkezett, ifjúsági regényeiből sem hiányoznak a létezéshez nélkülözhetetlen csodák.

Dodó – az dodó. Új teremtésmítosz rejtőzik a történetben: Mixi, az alig ezerlelkes Elmeházy-sziget éppen a Hold felé tartó kormányzója különleges 3D nyomtatójával teremti meg a születése pillanatában hároméves Dodót, a több száz éve kihalt – és a mesék birodalmába költöző - bumfordi madár egyetlen új példányát. Mint valami bábjátékos: lelket lehel. (A 3D technológiája pedig nem a felnőtteké, hanem az egyre fiatalabbaké. Az idősebbeknek „csoda”, a fiataloknak már nyilván természetes. Ennyit a „felnőtt” meg az ifjúsági és a gyerekirodalomról. Egykor volt a próbálkozás a homonkulusszal, most jöhet a 3D.)

Dodó az első pillanatban kivívja az olvasó rokonszenvét. Duci, bumfordi, esetlen – más. És ezzel a mássággal el kell tűrnie a többi állat csipkelődését, gúnyolódását (mert a gyerekek szerint „jajdeédes”). A folytonos gúnyolódás párhuzamban van azzal a várakozással, hogy Mixi egyszer mégis hazatér, és beváltja ígéretét: 3D-ben társat nyomtat Dodónak. „Csak azért piszkálnak, mert egyedül vagy, az egy szem dodó a szigeten. Ők meg sokan vannak. (…) Meglátod, ha Mixi teremt még egy dodót, akkor már te sem leszel olyan furcsa senkinek!” – vigasztalja szomszédját Terkaperka, a keselyű, végignézve a lelátón gyülekező, tehénfocimeccsre készülődő keselyűtársain. Ilyen észrevétlen, csöndes kis bölcsességek mélyítik, tágítják, árnyalják a világos és könnyed, áttetszőnek tűnő szöveget. Persze a sokasággal is vigyázni kell. A Mixi életére törő báty, a gonosz Mini kezében spártai harcosokat nyomtat a masina: tökegyformaságuk félelmetes. Az Elmeházy testvérek, Mini és Mixi a nevük alapján mintha valami operettből költöztek volna át, személyiségükben mégis a zsarnokság és a szabadság működik.

Ha egy meseregénynek dodó – sőt: Dodó – a címszereplője, rögtön fölsejlik mögötte egy másik meseregény: Lewis Carroll és a viktoriánus kor klasszikusa (és paródiája), az Alice Csodaországban. Itt nincs álomkeret – itt sziget van: ha Mixi a kormányzója, talán egy kicsit a Négyszögletű Kerek Erdőhöz hasonlít. Ha Mini a kormányzó, akkor nem. Hogy éppen egy szigeten játszódik a Dodó-történet, behív egy másik meseregényt is: a Sziget-kéket. Ráadásul Szabó Magda mesebeli álomszigetén minden élőlénynek ugyanannyi joga van az élethez: „Ofélia akkor elmondta, hogy a hús műhús, mint ahogy a széna is műszéna, a Szigeten mindent vegyi úton állítanak elő, itt senki nem eszi meg egyetlen más állat húsát sem, egyetlen növényt vagy gyümölcsöt sem.” Mixi kormányzósága idején nem esik bántódása egyetlen állatnak sem az Elmeházy-szigeten, ahol emberek és állatok élnek együtt a maguk ügyes-bajos dolgait intézve, és Mixi gépei műhúst is gyártanak. (A vegyi úton előállított étel azért ma már nem hangzik olyan jól. Talán akkor a nyomtatás. Nehéz megtalálni az egyensúlyt.) A hatalmat csellel megszerző és 3D-ben feszítő spártai hadseregével fönntartó Mini bezzeg megrögzött húsevő; kivétel a focista tehenek.

Váratlanul a „madarak voltunk” cigány legendájának változata is áttűnik a dodótörténeten. „Barnília falán ott lóg egy lap egy lexikonból, azon le van írva minden. Az őseid találtak egy szigetet, ahol nem éltek veszélyes ragadozók. Annál több finom falat akadt a földön. Nem volt miért felröppenniük többé. Nem is röppentek fel, és a szárnyuk egyre kisebb lett” – meséli Terkaperka, egészen addig, hogy amikor szükség lett volna rá, a dodók már úgy elnehezedtek, hogy nem is tudtak felröppenni. Aztán véget ért a dodótörténelem.

Akkor jött a szív és ész egységében működő Mixi meg a masinája. Csakhogy Mixi éppen a Holdba tart – ha Minin múlna, ott is marad -, és egyszer csak az is kiderül, hogy miért tűnt el pont akkor a szótagduplázó, szótorzító cégérpingálási hibából keletkezett Nyanyaboltból az összes pillanatragasztó, amikor Mixi útnak indult. Csakhogy Mini szerencsére nem elég okos, úgyhogy Mixi a kellő pillanatban visszatér. Addig egyedüllét ellen jobb híján jól jön a tükör-stádium: Dodó tükörbe néz, a tükörképével beszélget, tükröt tart az olvasónak. Külön jó, hogy a happy end nem mutatja meg a társteremtést.

Oravecz Gergely vidám képregényes illusztrációi belül fekete-fehérek, a keménytáblás könyv fedele azonban ragyogó színekben pompázik: a Noé bárkájára illő tarka sereglet közepén Dodó, a kék madár. És ha a lexikonokon edződött tapír, Barnília barátság-definíciója szólhat úgy, hogy „reflektorfény az éjben”, akkor előfordulhat, hogy Dodó titokban nem más, mint a boldogság kék madara. Csak nem röppen el.

(Pacskovszky Zsolt: Dodó, Móra Könyvkiadó, Budapest 2020. Gyomán nyomtatták 2D-ben.)