Báb a fesztiválon - Széman Richárd fotókiállítása az OSZMI-ban

Hutvágner Éva | 2015-11-01

Nemrég nyílt kiállítás az OSZMI Krisztina körúti épületében Bábosok a világ körül címmel. A képeket Széman Richárd fotóművész alkotásaiból válogatták ki az OSZMI Bábtárának munkatársai. A Múzeumok Őszi Fesztiváljának nyitóprogramjaként meghirdetett, igen nagy népszerűségnek örvendő kiállítás januárig tekinthető meg, ingyenesen, nyitva tartási időben.

A fotókiállítás az intézet rendezvényeinek bábos tematikájához és az ugyanezen címmel elnevezett beszélgetéssorozathoz kapcsolódva különleges betekintést nyújt a bábművészet világába. A tárlat a bábjátékos fesztiválok előadóira, a báb és alkotója viszonyára koncentrál. A kiállítás koncepciója erőteljesen épít a Krisztina körúti Áldásy-ház klasszicista jellegű épületének adottságaira: a szubjektív, szinte mesei hangulatú fotók az íves, romantikus fényű lépcsősort övezik – míg a dokumentatív jellegű, fekete-fehér portrék, amelyek ezen a kiállításon kerültek először a nyilvánosság elé, az első emelet folyosójának két oldalán kaptak helyet. A fesztivál, mint a különböző nyelvű és eltérő kulturális környezetből érkező bábosok és közönségük találkozási pontja Széman Richárd fotóművész állandó témáját jelentik.

A fotográfus rendszeresen fényképezi az utcaszínházi produkciókat és az utcaszínházasok különös életét, a nyírbátori Szárnyas Sárkány Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivál hivatalos fotósa, immár huszonkettedik éve. 1989 óta vesz részt egyéni és csoportos kiállításokon képeivel, itthon és külföldön egyaránt. Többek között a Magyar Fotográfiai Múzeumban, valamint a Magyar Fotográfusok Házában (Mai Manó Ház) is megtalálhatók a képei.

A Múzeumok Őszi Fesztiváljához kapcsolódó program a Bábosok a világ körül beszélgetés-sorozat: ennek utolsó alkalma, a Bábtáncoltatás Radzsasztánban november 4-én, szerdán lesz, délután öt és hét óra között. A meghívott vendég Vidák István, akivel Pilári Gábor beszélget.

További képek