Takács Mari - a varázsló
Sár, szurok, pók, béka, borsó, bab, lencse, báj, szitok, ármány, átok, bűbáj, orsó, kések, szalagok, hajcsat. Meseország leggaládabb lakójának, a Mostohának spájzában, titokzatos üvegcsékben sorakoznak ezek a bűbáj-kellékek.
Vázlatfüzet, ceruza, radír, festékek, tortapapír, csipke, olló, henger, ragasztó, újságok, szabásminták, humor, mértéktartás, precízség, játékosság, érzékenység, ez Takács Mari kelléktára. Ám a mostohával ellentétben Ő soha nem gonoszkodik.
A tatabányai Kortárs Galéria kiállítására Takács Mari öt mese illusztrációit hozta el. Bagossy László: A Sötétben Látó Tündér, Bátky András: Mirka, Tótfalusi István: Meseország lakói, Kiss Ottó: Régi kincsek című kötetének képeit, valamint a Piroska és a Nagy Mágusét (Papírszínház), mely a Grimm-testvérek meséjének átirata. A könyvek két művész, az író és az illusztrátor összehangolt műhelymunkája, egymás inspirálása révén születtek meg. A képalkotás folyamata magányos műfaj, mégis van egy társ, akinek a gondolatait, a történeteit új dimenziókba helyezi az illusztrátor. Takács Mari e más dimenziókba helyezésnek a tudója.
Alkotásaiban a mondatokat nem tárgyszerű, objektív ábrázolásmóddal közvetíti, hanem a betűtengerből a mesék lényegét emeli ki, gondolja tovább. Az író által rárótt kötöttségeket félreteszi, s könnyed, takácsmaris humorral festi meg képeit. A megszelídített betűk és a friss szemléletű látványvilág a gyermeki életérzést tükrözik. Takács Mari a hazai illusztrátorok között az egyik legsokoldalúbb alkotó. Mesevilágának kivételes atmoszférája, az, ahogy felnagyít pillanatokat, kiemel részleteket, az időről-időre felbukkanó különleges perspektivikus ábrázolás, a már-már szürreális alakok, a különböző technikák egymásra épülése teszi egyedivé műveit. Munkáiban érezhető a szöveg őszinte csodálata, annak jelentőségét szem előtt tartva alkot. Számára a betűk, a szó olvasata kötelező, ezért illusztrációi soha nem tolakodnak a mondanivaló elé. Önálló TM-univerzumot hoz létre, melyben az írások elvont és konkrét jelentéstartalmát erősíti. A mesék, a versek felett lebegő képei megőrzik az író és az illusztrátor alkotói szabadságát, művészi autonómiáját. Markáns, világos határokat épít az írott szöveg és az illusztráció közé, de ezeknek a határoknak az átjárhatósága mindenkor megengedett. Az élet alapvető igazságait úgy fogalmazza meg a képeken, hogy azok a gyermekek számára érthetőek legyenek, és a felnőtt olvasók is felfedezzék benne a kifinomult humort. Tüzes színeinek gazdagsága, kifejező ereje, figuráinak karrakteres vonásai, formavilágának új szemlélete üde szín a hazai illusztrátorok világában.
A kiállításon kiemelt helyet kapott Bagossy László A Sötétben Látó Tündér (Pozsonyi Pagony, 2009) című mesebeszéde. A történetet eredetileg az Örkény Színháznak írta és rendezte Bagossy, látványát Bagossy Levente tervezte meg. A szívmelengető történet számos hazai fesztivál díjazott előadása, melyet Pogány Judittal a főszerepben a mai napig játszanak a színházban. A Pagony Könyvkiadó 2009-ben jelentette meg könyvformában, Takács Mari illusztrációival. E munkájánál, félretéve a rá jellemző groteszk látásmódú ábrázolást, egy tradicionális alak megformálásra törekedett. A mese cselekményében népmesei elemek keverednek az írói képzelettel, az illusztrátor a népi motívumok korszerű megfogalmazására törekedett. Kompozícióiban a perspektivikus megoldások mellett a hangulatok érzékeltetésére különleges képkivágásokat alkalmazott. Bagossy kivételes szövegvilágának költőiségét játékos és művészi illusztrációikkal erősíti. A hatalmas színfoltokba rajzolt egyszerű alakábrázolások kék, okker, narancs, zöld színei szépségesek. A könyv lapjain megjelenő Tündér csodálkozó, nagy szemeiben, középen elválasztott hajában, jellegzetes fejtartásában ráismerhetünk a fiatal Pogány Juditra.
A Piroska és a Nagy Mágus (Csimota, 2015) papírszínház-lapjain gazdagon jelenik meg a Takács Marira jellemző szellemesség. Aki már egyszer is használt szabásmintát, az tudhatja, hogy a vonalak dzsungelében könnyű eltévedni. A szabásminta-alapú erdő telitalálat, mint ahogy a kollázs-technika használata is. Az illusztrációkban megjelenő, többségében francia szövegrészlet, mint például a nagymama ágycihájának felirata, a „Magique de beauté”- mely a háztetőn is megjelenik -, Piroska retiküljén a „ruhánk legyen divatos” papírkivágat, vagy a csipkék és azok nyomata a képfelületek minden egyes részletében fontos mondanivalót rejt. A képek olvasata sztoriszerű. Mari rajzos mesélő kedve, vizuális narratívája, a szereplők jellemrajza, a gyöngéd irónia s a szimbolikus gesztusok nyomán áll össze Piroska és a Nagy Mágus története.
Egyéni hangzású, élettel teli színhangzása és formakészlete mindig hangsúlyos elemekből építkezik. A takácsmariságra jellemző szenvedélyes, kavargó colormezők hasonlatosak, mégsem egyhangúak. A grafikai és festészeti elemeket az assemblage technikával új egységbe ötvözi. Illusztrációin a parázsló pontok, fény-árnyék ellentétek, papírkivágások, csipkék, nézőpontok játékosságból alakul ki a láttatás és a verbalitás egyensúlya. A kiállításon bemutatott Mirka, a Meseország lakói, a Régi kincsek illusztrációi is e művészi attitűdöt tükrözik.
A Meseország lakói (General-Press Kiadó, 2008) oldalpárjait néhol teljesen kitöltik a versképek, máshol a főmotívumokat ötletgazdag utalások egészítik ki. A huszonnyolc lakásos mesepanelben Takács Mari a főrajzmester. A néha unalmas, néha mulatságosnak szánt szófolyamot bájos illusztrációk teszik élvezhetővé. A kiállításon felsorakoztatott vasorrú bába, kéményseprő, királyné, halász, hopmester, mostoha, királyfi, táltos, Babszem Jankó figurák – a szöveg ismerete nélkül is legendává nemesítik a versek szereplőit. Mari huncut-vidáman incselkedik akár a sivár szavakkal is, azoknak egymásba hullámzó színekkel, artisztikus megjelenésű figurákkal, szimbolikus rajzolatokkal ad életet. E könyv 2008-ban a Szép Magyar Könyv díját kapta meg.
Kiss Ottó dudorászós versikéiben, a Régi kincsekben (Móra Kiadó, 2011) összeér a költő és az illusztrátor humora. A versek szökdelő jókedvét Takács Mari vidám képei teszik emlékezetessé. Felfejti a szöveg érzésszövetét, s abból teremti meg egy család bensőséges mindennapjait. Igazi karakterábrázolások, meghitt pillanatok, gyermeki vágyódások minden részletre kiterjedő átgondolt kidolgozása teszi bravúrossá Takács Mari művészetét. Ebben a vizuális világmindenségben is a rajzolni, festeni tudás maris tökéletességét fedezhetjük fel.
Anya dadog, anya dadog: anya va-va-va-va-vagyok!
Anya ragyog, anya ragyog: anya leszek, anya vagyok!
Dada-dada, dadog anya, anya vagyok, a-a-anya!
Dada-dada, dadog anya, anya leszek, anya, anya
Hogyan kell szeretni?
Erre a kérdésre keresi a választ a nyolcadik emeleten lakó Mirka (General-Press Kiadó, 2012).
Takács Mari az illusztráció új esztétikai nyelvét „találta fel”. A történetben rejlő áthallások képeiben mindig a helyükre kerülnek. A cselekmény rögzítésén túl kompozícióiban a témára összpontosít. A látószög megreformálásával, a mozgalmas és szenvedélyes képi térkaland megoldásaival, a montázs technika alkalmazásával képes felkelteni-megtartani az olvasók/nézők érdeklődését. A Mirka illusztrációi vidámak, de mégsem teszik komolytalanná a témát, hanem visszavezetik a könyvet lapozgatókat az ősforráshoz, a betűhöz.
„…szeretni olyan sokféleképpen lehet, hogy a szeretetet nem is érdemes vizsgálgatni, magyarázni, osztályozni, hanem elég csak örülni annak, hogy szeretnek.”
Ezt a szeretet fedezhetjük fel Takács Mari munkáiban. Illusztrációiban a mesék lényegét filozofikusan, könnyedén, néhol szarkasztikusan fogalmazza meg. Számára a történetversek minden részlete egyformán fontos. A képrészletek néhol összesimulnak a szavakkal, máshol a vizuális asszociációk elgondolkodtatják nézőket. Korunkban a legkülönfélébb divatirányzatok, stílusok, formák kavarognak, majd eltűnnek, de ő soha nem csábult el, rendületlenül hisz formáinak, színeinek kifejező erejében.