MITOLÓGIÁIM

Art Limes | 2023-07-25

Simonyi Emő festőművész kiállítása a szeptember 2-án nyílik meg a Galéria Léniában.

SIMONYI EMÖ BEVEZETŐ GONDOLATAI
Hatévesen kerültem Hűvösvölgybe, itt cseperedtem fel és innen kezdtem iskoláimat. Most 80 évesen ismét visszalátogatok ezzel a Galéria Léniában rendezendő kiállítással.
A háború alatt születtem, szüleimmel bevándoroltam az egész országot, a nyugtalan helyváltoztatások a harcok végével sem értek véget. Máig bevésődtek fejembe a tájak, az emberek sürgölődése a napi falat megszerzéséért és politikai átgyurmálásuk… A nyugati határ menti falvakban megforduló szövetségesek rágógumi ajándékaikat és a hidegháború kezdetéig a jenki világ kultúráját is osztogatták a falvak mozitulajdonosainak. Három évesen már nagy élvezettel néztem Walt Disney filmjeit, Mickey és Donald harsogó zűrzavarát...Hűvösvölgyben viszont egyfajta lehűlést éreztem, 1949-et írtak. Még jó, hogy az iskola elkezdődött. Az iskola előtti gazdag élményvilág késztetett a környéket jobban megismerni, mivel a környezetben majdnem minden második szomszéd egy ismert író volt, vagy színházi ember, vagy képzőmüvész, akiknek könyvespolcait a háború erőszakos eseményei nem dúlták szét. Egy kölcsönkönyv egy kincs volt, és egy, a padláson elrejtett Kernstok akt mutogatta magát, mindezek későbbi szellemi kincsesbánya a felcseperedö kisdiáknak. Nemcsak az irodalom, hanem a megmaradt épületek és ezekhez fűződő történetek is segítettek rekonstruálni a világ igazi képét...Példa rá az oroszlános Pulszky villa hellenisztikus szobraival az előkertben, ahol a múlt időben a híres avantgardista ensemble, a Párizsban letelepedett Orosz Balett tagjai gyakran vendégeskedtek. A 19-es évek Bauhaus stílusa frissítette fel az eklektikus és klasszicista környéket. Ezekben az időkben Buda nyugati peremvidéke együtt fejlődött az európai avantgard építészettel. Tanulmányozása tájékozottságot nyúj́tott az 1961-ben megkezdett Müvészeti Akadémiai képzésemhez.
A Képzőművészeti Főiskolán tanáraim voltak Kádár György, Konecsni György és Barcsay Jenö professzorok. Az Akadémia után hat éves budapesti grafikai munka és ötvenhárom éves külföldi alkotói tevékenység, főiskolai oktatás és kiállítások következtek.
2023-ban az Akademie der Künste Berlin Kunstsammlung, bevett gyűjteményébe 43 rajzomat a Carl Einstein műkritikus és író regényéhez készített „Bebuquin, oder die Dilettanten des Wunders“ illuszrációimból. Ezeket a műveket először 1986-ban mutatták be a német nyelvű modern irodalom számára 1945-ben alapított Literatur-Archivban, Sulzbach-Rosenbergben.
A Galéria Lénia a Bebuquin sorozatból 12 rajzot állít ki. Einstein ezzel a művével előfutára volt a későbbi Expresszionizmusnak és Dadaizmusnak. Az expresszív tusrajzok változatos kontraszttal jelenítik meg a regény friss szarkazmusát és váratlan filozófiai abszurd fordulatait.
A hosszú bezártság a covid idökben erős vágyat keltett a „Dél“ után. Ez a sóvárgás ihlette a „Szelfi“ sorozatot, melyben a Mediterránt megtestesítő mitológiai motívumok: félistenek, szatírok, Fauna, Flora jelennek meg, és ezek zaftos, tréfás, archaikus kapcsolatát elevenítik meg.
Munkásságomat végigkísérte a kaktusz motivuma. Csodálkozom, hogy a 19. és 20.-ik század müvészete ilyen mostohán járt el ezzel a kifejezésteli szúrós növénnyel. Társadalmunk tükre a növényvilágban.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A térben álló papírszobrok szigorú archaikus körvonalai, szögletei, lendületes, expresszív festészetet határolnak körül. Első figura Lazióban valósult meg ezt követte Hamburg. Ez a műfaj az 1988-as évtől szerves része festészetemnek.
A kiállított táblaképek társadalmunkat ábrázolják, a közösségünkből való kitaszítottságot, például egy gyógyintézetből. A Lipótmezőről elküldött ápoltakat eleveníti fel két festmény. Egy kis beteg csoport, dunai tutajra helyezve és eltaszítva a parttól… A szimbolikus ábrázolásnak reális háttere a Hűvösvölgyben történt. Az egyik csoportban látható egy Ribera idézet: St. Jeromos megkísértése kompoziciójából...
Róma lakossága a forró nyári hónapokban évente kiköltözik Ostia lávahomokos fekete strandjára; a nagy családi települések központja a hűtőszekrény, ami a szabad ég alatt áll, alkonyatkor feltárva mágikus fényt sugároz a hasában rejlő bőségre. Ostia, végállomás Paolo Pasolini életében. Az ott lakók, mint az oroszlános történetben, a sivatagban eltévedt hegedűművésszel, aki félelmében játszani kezdett az őt nyomon követő vadaknak...az oroszlánok nagyot hallottak és nem ismerték fel az irodalom és muzsika nagyszerűségét, csak a cibot, a felfalni valót látták benne.
A nagyvárosok üres telkei sokszor adnak helyet vadvirágoknak, fáknak kis vadállatoknak és vándorcirkuszoknak. Különösen a cirkusz állatai, varázsos képet és hangulatot keltenek. Tevék, lovak, kutyák...egy ilyen vándorcirkusz pihenő munkáscsoportja a sátor mögött volt modellje képemnek.
Festészetem fundamentuma a Klasszikusok iskolája, a szakma szeret besorolni expresszívnek, de experimentáló kedvem meggyőződéses határátlépő.A figuratíiv ábrázolás családi tradíció. Kiemelkedő alkotók: Simonyi Antal 1821-1892 festö, fotográfus, feltaláló, és apám Simonyi István 1915-1967 iparművész, első tanárom.A festészet és grafika mellett 24 éven át oktattam művészeti anatómiát aMüncheni Kunstakadémián, vendégprofesszorként: Hamburg, Landau, Marburg egyetemein, Festöiskolát alapítottam több vidéken: Bayern, Steiermark és Toszkánában.
 
Fotók:
1/https://www.marburg.de/portal/seiten/emoe-simonyi-portraet-ungewoehnliche-koerperdarstellung-900002410-23001.html
2/ Simonyi Emő [Fotó: Erdel Karlheinz]
3/ Papírszobrok az atelierben (1999, München, Technika: a fekete fehér rajzok kínai tussal, tengeri madarak (Sirály, vagy Albatrosz) tollával rajzoltak és lavírozottak, papírra, 50X70 cm, A színesek (Párizs) tussal rajzolva, színes tintával kolorálva, papírra, 25X35 cm)  http://www.simonyi.net/start_en.htm
Galéria:
1/ Zene az idő végéhez (2013, Tus, papír, 50×70 cm)
2/ Mitológiáim meghívó
3/ Den Betrachter fordern die Bilder von Emö Simonyi heraus, die derzeit in der Galerie 13 zu sehen sind. 1/Foto: Andreas Gebert
 
További műtárgyfotók: http://www.simonyi.net/start_de.htm
 
 

További képek