Egy gyűjtemény három helyszín - Tihany-Salföld-Sümeg

Máthé Andrea | 2024-03-17

Válogatás a Böhm-gyűjteményből, 2024

A Böhm-gyűjtemény különböző helyszíneken, rövid időbeli egymásutániságban rendezett kiállításokon lesz látható újra Magyarországon. A bemutatók különlegessége, hogy a válogatás egy része mindhárom térben megjelenik, de mindig más további művek mellett. Így a változatosság mellett nemcsak újabb és újabb kontextusba helyeződnek az egyes műalkotások, a gyűjtemény újabb súlypontjai jelölődnek meg, hanem még több értelmezhetőségre, összehasonlítások és különbözőségek megvilágítására is lehetőség nyílik.

A Böhm-gyűjtemény a klasszikus modern mellett kortárs sík- és plasztikai műalkotásokat foglal magában: a magyarországi alkotók művei mellett egy klasszikus modern erdélyi anyag és egy modern németországi anyag is részét alkotja, amelyek alkotóinak egy része Magyarországról és kelet-európai országokból származó művész.

Böhm József (Josef Böhm) második generációs műgyűjtő, akinek szülei a nagybányai iskola festőinek műveivel kezdték képzőművészeti gyűjteményük  kialakítását, 1997 óta tekinti magát műgyűjtőnek, és érdeklődésének középpontjába fokozatosan került a konstruktivista művészet. Így a három kiállítás az ehhez tartozó képzőművészeti alkotásokra helyezi a hangsúlyt, legyenek azok akár geometrikus vagy lírai absztrakt vagy ú. n. konkrét művek, akár az irányzatok határait átlépő festmények, rajzok, szobrok; ugyanakkor – mindezzel összhangban – a modern más irányzatainak alkotásai is helyet kapnak a kiállításokon Tihanyban, Salföldön és Sümegen.

 

Ékes geometria

Tihany (Égi geometria című kiállítás) után a következő helyszín Salföld, ahol a Káli Fecske kiállítótérben mutatkozik be egy újabb válogatás a Böhm-gyűjtemény anyagából. A Balaton felvidéken – Magyarország számos művészeti magángyűjteménye közül – kettő is megtalálható: az egyik a Szöllősi-Nagy-Nemes gyűjtemény Balatonfüreden, a másik a Vass-gyűjtemény Veszprémben, mindkettő a geometrikus műalkotásokra helyezi a hangsúlyt, ahogy Böhm József gyűjteményének a legutóbbi évtizedekben kibővült művészeti anyaga is.

A salföldi kiállításon a geometrikus vagy konkrét alkotásoké a főszerep egyetlen kivétellel, amely a március 15-i megnyitó, egyben nemzeti ünnep napjára utal: Lakner László Nemzeti dal című kisméretű munkája, amely hasonlóan radikális, mint az azonos című Petőfi vers.   Konceptuális műalkotás, még inkább egy gesztus – utalás 1948. március 15-ére: korabeli nyomtatott Petőfi-vers másolatán Petőfi kézzel írott sorai alatt Lakner László egy mondata, amely a művészi öntudat kifejezése is: „Petőfi versét a festészetnek (legelőször!) meghódította Lakner László, 1984, Budapest.” Ily módon a képzőművészet – a festészet, szobrászat – és a zene (Borbély Mihály kiállításhoz illő zenéje) mellett a költészet is jelen van a salföldi kiállítóteremben. Klasszikus értelemben összművészeti eseményt létrehozva, sőt a filmet sem mellőzve, hiszen a fogadó helyiségben a tihanyi bemutatkozásról látható egy filmösszeállítás, amely az előzményeket eleveníti meg.

A kiállításon közép-európai művészek huszonegy geometrikus festménye és egy szobrász, Ingo Glass három szobra (2010, 2012) látható, amely egy nagyobb sorozatának része. Festett alumínium lemezekből összeállított szobrok, amelyek a három alapszínt alkalmazzák a szintén alap geometriai formákkal – háromszög, négyzet, kör -, mégis különös atmoszférájú változatosságot alakítanak ki, és a festményeknek is hangsúlyt adnak anélkül, hogy elvennék azok karakterisztikus vonásait.

 

 

 

 

 

 

 

 

A festmények közül megemlíteném Hellmut Bruch művét (Függőleges kettős haladás, 2010), amely piros felületével és fluoreszkáló hatásával emelkedik ki, és amely csupán hat párhuzamos vonallal képes mély teret teremteni: mintha egy folyosó húzná be tekintetünket. Nagyon izgalmas Gerhard Frömel fehér felületeket hordozó, narancsos piros vonalazással és hajlításokkal játszó festménye (Hat négyzet, világító sárga, narancssárga, 2021), amely könnyedséget sugároz, mintha papírból lenne, de valójában fémből készült kép, már-már relief.

Az ablakkal szembeni falon bravúros összeállítás látható, középpontjában Kocsis Imre nagyméretű fekete alapú nagyon keskeny aranyszínnel, a Fibonacci-számsor arányait követő cikkcakkos, keskeny csíkozással készült festménye (BXI,1968), mellette Hans Jörg Glattfelder három festménye (1992, 1993, 2010), amelyek formájukban is utalnak egy képzeletbeli horizontra és perspektívára, de formavilágukban és színeikben is harmonizálnak Kocsis Imre festményével, mintha sorozatot alkotnának. Az ablakkal merőleges falak mindegyikén egy-egy kiemelt kékhangsúlyú festmény – Michal Misiak (FR 85, 2022) és Nikola Dimitrov (Ária-improvizációk III, 2013) látható, amely nemcsak címében utal zenei indíttatásra, de képi megfogalmazásának ritmusa és vonalkódszerű megjelenítése is zenei referenciákat tartalmaz. A kékhangsúlyú festményt Jan Pamula kifejezetten élénk színekre épülő és Franz Türtscher kiegyensúlyozott színmezőket mutató festménye mellé helyeztük, hogy így új megvilágításba és értelmezésbe kerüljenek. Az ezzel szembeni oldal alkotásai azt mutatják, hogy teljesen különböző szín- és formavilágú, akár még anyagukban is különböző alkotások, hogyan tudnak szinkronba kerülni, és erősíteni az arányosság és harmónia koncepcióját.  

A képválogatás a kiállítóterem szemközti falai között szintén különlegesen összpontosított művészeti energiamezőt hoznak létre, amelyek egymással is, a szobrokkal is – és remélhetően a látogatókkal is – sajátos és emlékezetes dialógus elindulását teszi lehetővé.

Miért fontos és miért jó, a Böhm-gyűjteményből válogatott művészeti kiállítást megrendezése és bemutatása? Mindez elgondolkodtató, és nem azért, mintha különösebb magyarázatra lenne szükség, hiszen az öröm, amellyel a társkurátorokkal – Pintér Sonja, Gerlóczy Gábor, Petrovics Miklós – együtt készültünk erre a kiállításra és rendeztük el a műtárgyakat, önmagáért beszél, és az is, hogy ezt az örömöt szeretnénk megosztani mindazokkal, akik eljönnek, akik kíváncsiak a művekre. De nem csak a műveket szeretnék látni, hanem a kiállítás légkörére, aurájára, az összhatásra, erre a szép térre – kívül, belül – is kíváncsiak, amelyet Salföld és a Káli Fecske nyújtani tud.

Többféle témáról is lehet beszélni egy kiállítás megnyitón: az elidőzés lehetőségéről az alkotások között; arról, hogy a műalkotások előtt azt tehetjük, ami nem hasznos, vagy nem fűződik érdekünk hozzá, hanem kiszakadhatunk a mindennapi teendők közül; arról is, hogy a műalkotások létre hoznak bennünk egy saját, privát időt, amiben önmagunkkal lehetünk egy kis időre; de találkozási lehetőséget is, amely a kiállításon és a megnyitó találkozásokra és beszélgetésekre ad alkalmat; lehet szólni a művészet értékeiről, megváltoztató erejéről és még sok más ide kapcsolódó témáról, elméletről, gondolatról.

Most mégis egy másik, még általánosabb, de napjaink művészeti – de nemcsak művészeti – életében fontos fogalmat, szeretnék középpontba helyezni: a szépség fogalmát, jelenségét, jelenlétét vagy hiányát. A szépséget egyáltalán nem „up-to-date”, nem trendi emlegetni, talán még idejét múltnak tűnő és kellemetlen is.

 Mégis milyen értelemben is beszélhetünk ma is szépségről? Úgy, hogy a tradicionális jelentéseit elevenítjük meg: a szép arányosság, harmónia és helyénvalóság, „helyen-való-lét” és „helyén-való-lét”, de érvényes lehet Immanuel Kant Az Ítélőerő kritikája című esztétikai művéből ismertté lett érdeknélküliségről, de jelentésében foglalja a klasszikus, az ’első osztályú’, a legjobb, a legmagasabb szintű jelentésmezőt is. Ma a szép megmentésre szorul, ahogy egy nemrég magyarul megjelent könyv[1] címe is fogalmaz, akár a „csúnyaságtól a csúfság jelenségeitől vagy a „rút esztétikájától”, de akár a manapság széles körben megjelenülő „simaság esztétikájától” is, amely pszeudo-szépséget mutat, de valójában élesen elkülönül a széptől és a szépségtől. Nem amiatt, mert a szép csak harmónia, arányosság és ragyogás, hanem éppen azért, mert valóságos problémákat is felvet, hiányt, fájdalmat, szenvedést is megmutat. Épp ezért és ennek révén az etikait is magában hordozza, ami a pszeudo-szépségből teljesen hiányzik.

A szép műalkotás és hatása nem problémamentes: nem csupán harmóniát sugárzó vagy nyomtalanul múló könnyedség. A szép sérülést is tud teremteni bennünk, fájdalmat hoz elő, amikor ráébredünk és tudatosítjuk a valódi és igaz szépséget, amely a teremtett világ szépségéből ered, és a tökéletesség felé mutat. Felkelti bennünk a lét és életünk hiányait, hézagait elégtelenségeit – éppen azzal, hogy megpillanthatjuk a tökéletességet, vagy hogy tudomást szerezhetünk róla.

De ha ezt a sérülékenységet el tudjuk mozdítani azzal, hogy mi magunk is a szépre törekszünk, a szép látvány felismerésére és önmagunkban a szép teremtettség felismerésére, amely elválaszthatatlan a jótól, akkor ez a sérülékenység a javunkra fordítható. Ilyen módon kapcsolódik az etikai és az esztétikai össze a szépségben.

Ez a gondolat még régebbi, mint a XVII. századi esztétika, hiszen már Platón is említi a szép és a jó összetartozását dialógusaiban. Most csak a Phaidrosz[2] című dialógusára utalnék, ahol azt írja le, hogy emeli fel az emberi lelket a szép látványa: Platón a lelket szárnyas fogathoz és kocsisához hasonlítja; „A szárny természetes ereje a súlyosat is magasba emeli, oda, ahol az istenek nemzetsége lakozik… Az isteni pedig szép, bölcs, jó, és minden, ami ezekkel rokon. Ezek táplálják és növesztik a lélek szárnyát, de a rút, a rossz és mindaz, ami az előbbiekkel ellentétes, sorvasztja és pusztítja.” „Amikor az ember meglát valami földi szépet, visszaemlékezik a valódi szépre”[3], felismeri, vágyakozik utána és ezáltal maga is magasabbra emelkedhet lélekben.

Amikor a műalkotásokban felismerjük a szépet, akkor lélekemelő élményben részesülhetünk; és ez a szép legmesszebbre menő és merészkedő jelentése és értelme.

Salföld – 2024. március 15-április 15.

Az írás a Salföldön 2024. március 15-én elhangzott megnyitó szöveg szerkesztett és kiegészített változata.

 


[1] Byung-Chul Han: A szép megmenése, Typotex, Budapest, 2021, Csordás Gábor fordítása;

vagy hasonlóan: Makoto Fujimara: Művészet és hit Az alkotás teológiája, Harmat, Budapest, 2023, Molnár Illés fordítása

[2] Platón: Phaidrosz, Ikon, Budapest, matúra bölcselet, 1994, Kövendy Dénes, Telegdy Zsigmond, Steiger Kornél fordítása

[3] Platón, idézett mű, 246 B,C, E, 249 E

További képek