EGY ESZTERGOMI MESTER ÉS TANÍTVÁNYAINAK KIÁLLÍTÁSA

A budapesti Széphárom Közösségi Térben (V. Szép utca 1/b..) 2024. október 31-én nyílt meg és november 29-ig látható az esztergomi Magyarász Imre (1905–1972) festőművész és négy egykori tanítványának kiállítása.

ALKOTÓI GONDOLATOK

Magyarász Imre feljegyzései

Tudatosság festés közben

A festő a néző szemével és saját belső látásával alkot. A néző szemével bírálja mindazt, amit önmagából, önmélyéből a felszínre hozott. Miért nem tudott a szocialista realizmus eredményeket, műalkotásokat produkálni? Nem jelentett a néző számára semmit, az értelmen át akart meggyőzni, tehát irodalmi térre csapott át. Azonban annak is sekélyes volt, mert ezerszer hallott és ismert tényeket közölt. Tehát sem festői, sem irodalmi tartalma nem volt, sőt harcolt is ezek ellen: tehát eleve lemondott minden szuggesztióról. Nevetséges ellentmondás: forradalminak nevezte magát akkor, amikor sikerült teljesen nyárspolgárivá válnia. Micsoda hazug játékkal herdáltak el komoly, igazi forradalmi értékeket. Ki felel ezért a dilettantizmusért?

                                                              

A festői tartalom mindennél fontosabb. Azonban a tartalom szuggesztivitása függ attól, hogy a kép mennyire konstruktív, magja mennyire árad szét a képfelületen, mennyire lüktet, sugárzik a képfelület minden pórusán. A mag a szándék, a kép indítéka, a tartalma; nélküle nincs élet a képen, ritmusával benne lüktet minden színfoltban, minden vonalban. A mag az egység, az ütőerő, a kép egyetlen belső és külső motívuma. A mag nélkül nem konstruktív a kép. A szó nem a konstruktivizmust jelenti, mint akadémikus irányzatot, hiszen a konstruktivizmus vegetálni tud a képen a formák egybeépítettsége folytán, amikor egyik forma a másikat építi egymás mellé, vagy egymás alá és fölé, és maga a kép összerakottságot eredményez, valami időrendi egymásutániságot, ami maga képellenes, mert a kép egyetlen pillanatba sűrítve szimultán mond el mindent, ezért nem tűri a spekulatív hatásokat, vagy a  holt területeket, a képnek hatásában meghökkentőnek kell lennie, támadónak, mert a néző egy pillanat alatt felméri a képet.

Végső fokon olyan szintézisről van szó, amely minden idők legnagyobb festői értékeit korszerű tartalomba sűríti. Egyéniség? Minden kor festői nyelve kollektív. Későbbi korok differenciálnak. Gondoljunk a primitívekre, a barokkra, az impresszionistákra, a kubistákra.

A kritika állandóan sablont emlegetett, állandóan zsákutcáról és akadémiáról beszéltek. Ma már látjuk Picasso, Braque, Kandinszkij, Léger, Mondrian elkülönülését.

Minden festő teljes emberi feloldását adja a műben, tehát a művek egyéni jellege evidens. Az egyéniségből nem lehet problémát teremteni. A műre, a belső hangra kell koncentrálnia a művésznek minden idegszálát. Ahogy nincs két egyforma ujjlenyomat, ugyanúgy nincs két egyforma egyéniség sem. Ilyen probléma nincs. Az más kérdés, hogy ki milyen intenzitásban egyén. Más kérdés az is, hogy milyen gátlások lépnek fel alkotás közben.

Az egyén olyan sokrétű, olyan eredmény az ősök szintézisében, és oly kiindulópont egyben a lét áramló folytatásában, hogy nem lehet elég irodalommal megvilágítani, nem lehet annyira megtörni, hogy el ne torzulna, nem lehet annyira megalázni, hogy fel ne lázadna. Ez az ember. A művészet pedig mindig lázadás és mindig kritika. Ez a mű tartalma.

        

***

Szándékom, hogy képeimen a forma nemcsak logikai képlet, hanem ösztönös, érzelmi

világom kifejezője legyen. A kort, amiben élek, a problémákkal terhes XX. századot nemcsak

érteni, hanem megérteni is akarom. A megértéshez csak ösztönös, érzelmi úton juthatok.

Témaköröm az anyagi világ mikrokozmosza. Festés közben a véletlen adta eredményeket a

formaalakítás érdekében, szigorú értelmi kontrollon szűröm át, hogy saját világom érzelmi

geometriáját kialakítsam.

                                       ***

Ismerd meg önmagad!

Szabadítsd fel önmagad!

Fejezd ki önmagad!

Tiszta, határozott megfogalmazásban, tiszta vonalakkal, tiszta formában, tiszta színekkel!

Kerüld a bizonytalanságot!

Kerüld a határozatlanságot!

Légy magabiztos!

Így leszel egyéni művedben!

A kép önvallomás, akár akarod, akár nem.

Ötvözete értelmi és érzelmi adottságaidnak!

Egy mód van: légy szuggesztív!

Két dologgal légy azonban tisztában. Mit akarsz és mire vagy képes?

Ezt is vállalnod kell és végső fokon ezt fejezd ki!

Ne légy kozmikus, ne légy mágikus, légy egyszerűen emberi, ez a legmagasabb rangod, mint

alkotónak itt a Földön!

 

MAGYARÁSZ IMRE festőművész

Esztergomban született 1905. március 30-án. Édesapja Magyarász Béla m. kir. adótiszt, állampénztári főtanácsos (Tevel -Tolna megye-, 1881. – Esztergom 1921.), Esztergom tekintélyes, megbecsült polgára volt. Édesanyja Kersch Ferenc zeneszerző (Bartók egyik felfedezője) és Pethes Etelka festőművésznő leánya, Kersch Etelka (Jozefa, Cecilia) (Nagybecskerek, 1884. – Esztergom, 1940.) Szülei 1904. május 7-én kötöttek házasságot. Magyarász Imre egy évre rá született, majd három testvére jött a világra: 1909-ben M. Etelka (Lujza, Margit, Mária), 1913-ban M. Ilona (Aleizia, Matild) és végül 1917-ben M. Ferenc (Béla, József).

A Magyarász családban évszázadokon át jelentős egyházi tisztségviselők is működtek. Pl. Magyarász Ince kegyesrendi atya az önkényuralom idején a római katolikus lyceum könyvtárának a vezetője volt (1850), később a veszprémi piarista gimnázium igazgatója lett (1864– 1874). Magyarász Nándor jáki plébános volt a XX. század elején, Magyarász Ferenc (1869–1943) író, cisztercita szerzetes, feltehetően nagybátyja volt M. Imrének. Ő végezte a családi szertartásokat (esketés, temetés stb.). A Magyarász név helységnév, a Nagyszalontai járásban található a történelmi Magyarország területén.

Magyarász Imre középiskoláinak elvégzése után a budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskolára került, Csók István, majd Vaszary János növendéke volt. A főiskolai tanulmányait 1929-ben fejezte be, majd rövid ideig Esztergomban tanított a reálgimnáziumban, ahonnan baloldali nézetei miatt távoznia kellett. Reklámgrafikákból és tisztviselői munkából tartotta fenn magát. A Kassák Lajos köré csoportosuló aktivista, expresszionista művészek társaságát kereste. Festői tanulmányaival párhuzamosan komoly irodalmi tevékenységet is folytatott. Versei megjelentek nyomtatásban. Baráti szálak fűzték Barcsay Jenőhöz, Gyarmathy Tihamérhoz, Bene Gézához és Gadányi Jenőhöz. 1952 és 1966 között a budapesti Horváth Mihály téri Gyakorló Iskolában tanított.

Szerkezetes, olykor expresszív témájú festményei (csendéletek, figurális kompozíciók, tájképek) elsősorban a kubizmus, később a konstruktivizmus hatását mutatják. Kollázsai (Fekete-fehér kollázs, Vörös-fekete kollázs stb.), ezek variációi, akárcsak a színes fények játékait sajátos térkapcsolatokban idéző, kevert technikájú, papírlemezre festett zománcképek sora, és az utolsó esztendőkben olajjal farostlemezre festett képarchitektúrái egyéni festői felfogását tükrözik. Utolsó éveiben súlyos beteg volt. Színei ekkor visszafogottak lettek, mindent belső világa komor ritmusához igazított.

1972. szeptember 19-én hunyt el Budapesten. Életművét szülővárosára hagyta, a teljes oeuvre az esztergomi Keresztény Múzeumba, majd évek múltán egy szentendrei magángyűjteménybe került. ( Wehner Tibor)

A reprodukciók jegyzéke:

Főkép: Magyarász Imre festőművész portréja (Kecskeméti Kálmán fotója)

Szövegközi képek: Magyarász Imre: Csendélet, Magyarász Imre: Fiatal lány, Magyarász Imre: Csendélet, Magyarász Imre: Portré, Magyarász Imre: Magda

Galéria: Magyarász Imre festőművész portréja (Kecskeméti Kálmán fotója), a kiállítás meghívója

További képek