Művésztelep a Balaton partján


Balatonszemes adott otthont 2024-ben az 1. Karsai Művésztelep alkotóinak. A Karsai Holding Zrt. jóvoltából ideális alkotói körülmények álltak a résztvevő művészek rendelkezésére. A tíz fős csapatot többségében festők alkották, de színesítette a palettát Aknay Tibor költő és fotóművész aktív jelenléte. Ily módon költői szerzői est és bőséges fotódokumentáció gazdagította a Művésztelep életét.
Mindenki teljes művészeti szabadságot élvezett tehát nem volt tartalmi vagy stiláris megkötés. Jellemzően ki-ki a saját alkotói felfogásában a már eddig ismert életművével összhangban dolgozott.
A Karsai Béla mecénás segítségével megvalósult 1. Karsai Művésztelep résztvevői: Dévényi János, Mara Kinga Villő, Sinkó István, Révész Napsugár, Szolnoki Szabolcs, Szegedi Csaba, Aknay Tibor, Bárány T. Rézia, Koppány Attila
A részt vevők névsor szerinti bemutatásakor Bárány T. Rézia festő- és grafikus- művész szervező tevékenységét külön ki kell emelni, nélküle valószínűleg nem jött volna létre a balatonszemesi alkotótábor. Kiállított munkái közvetlenül kapcsolódnak az utóbbi években kimunkált idolok című festmény sorozatához, mintegy annak folytatását jelentik.
Dévényi János festőművész, aki az újgeometrikus festészet concret art felfogásában festi változatos geometrikus kompozícióit most az egyik alapvető geometriai forma, a kör különböző kontextusokban megjeleníthető variációival foglalkozott. Munkái kevés színnel és határozott szerkesztésmóddal tűnnek ki a tárlat anyagából. A geometrikus szerkesztésmódhoz közel áll Koppány Attila festőművész Belváros 15. és 16. képpárja, amelyben stilizált, de valós látványelemeket használt az alkotó.. Az absztrakció egyébként szinte valamennyi alkotó munkáiban jelen van kisebb-nagyobb mértékben...
Koppány Csaba és Szegedi Csaba festőművészek alkotásai
Mara Kinga Villő például a balatoni környetzetre, hangulatra reagáló finoman míves lírai absztrakt alkotásokat hozott létre (Esszencia I-II.). A töredezett kollázs szerű alkotások üde színfoltokkal varázsolják el a szemlélőt.
Réti Ágnes festőművész ezúttal erőteljesen kolorisztikus művekkel jelentkezett. Minkét festményén az intenzív sárgák és zöldek dominálnak, talán éppen a nyitott műtermet szegélyező dús növényzetű kertre asszociálva. Révész Napsugár grafikusművész egységes színvilágú dekoratív pasztell munkákkal jelentkezett ezúttal. Mindkét alkotásán megjelenik a felszálló madár motívum. A „Felszállott a páva…” című műve már a balatonszemesi művésztelep helyi záró kiállításának is kiemelkedő darabja volt.
A kiálítás enteriőrje, előtérben Révész Napsugár grafikusművész pasztellje
Sinkó István festőművész korábbi ablakos sorozatát itt is folytatta az „Ablak a tájra” című képével. A Látomás naplementével” című alkotásával pedig –számomra úgy tűnik – őt is elragadtatta a hely szelleme és ezt színgazdag, enyhén szűrrealisztikus művel tolmácsolta számunkra. Szegedi Csaba festőművész – aki koloristának vallja magát – ezt nem meghazudtolva gyönyörű színharmóniákkal megfogalmazott sorozatot hozott létre „Citrus és hold” címmel. A kortárs figurális festészet újrealista áramlatát legpregnánsabban Szolnoki Szabolcs képviselte a Művésztelepen. Finoman modellált érzékeny felületű festményei a művésztelepi záró kiállítás erősségei.
Mara Kinga Villő és Snkó István festőművészek alkotásai
A Művésztelep záró kiállítás megtekintésekor a közönség is saját szemével meggyőződhet arról, hogy a Karsai Művésztelepen komoly, ihletett alkotó munka folyt és magas színvonalú kortárs művek születtek. Mi más is lehet egy művésztelep célja, mint ez. Hála a nagyvonalú mecénatúrának és a művészek alkotói lelkesedésének, kijelentető, hogy a Művésztelep sikeresen betöltötte hivatását. Nagy reményekkel várjuk a folytatást!
A művésztelep szakmai vezetője Koppány Attila festőművész.
Főkép: Koppány Attila alkotás
Galéria: Fehér Irén és Dévényi János munkái, Szolnoki Szabolcs alkotása és a Bartók 1. Galériában megrendezett kiállítás plakátja
Fotó: Koppány Attila, Aknay Tibor