SOLTI ANDRÁS ANGYALFÖLDI KASSÁK LAJOS-SZOBRA

„Éltem, bár nem akarták hogy éljek.
Dolgoztam bár nem hagyták hogy dolgozzak.
Meghaltam. Mi mást tehettem volna.
Bocsássátok meg minden jóságomat.”

E meglehetősen szomorú, szarkasztikus életút-jellemző sorok a Vilt Tibor által megformált, 1977-ben állított Kassák Lajos-síremléken olvashatók a budapesti Farkasréti temetőben. A költői leltár pesszimizmusának, keserű hangvételének eredőire az Érsekújváron 1887-ben született, Budapesten 1967-ben elhunyt nagy formátumú alkotó küzdelmes, fordulatos, csalódásokkal és érthetetlen kudarcokkal terhes, de fantasztikus művészeti vívmányokban, új kezdeményezésekben is gazdag pályájának áttekintése során bukkanhatunk. Az európai rangú költői, írói, szerkesztői, teoretikusi, festőművészi életmű hatalmas, szerteágazó, összetett. Kassák kivételes jelentőségű, nagyszabású munkásságát tanúsítja, hogy a XX. századi magyar szellemi, kulturális szféra azon szűk alkotóinak körében jelölhető meg helye, tárgyalható szerepvállalása, akiknek működését, teljesítményét mind az irodalmi, mind a művészeti lexikonok is hosszú címszavakban tárgyalják. Az 1994-ben kiadott Új magyar irodalmi lexikon megállapításai szerint „Számos műfajban alkotott maradandót: író és költő, teoretikus és kritikus, szerkesztő és mozgalmi vezér, festő és tipográfus, aki alkalmanként szakértelemmel szól zenéről, színházról, építészetről, filmről, reklámról, fotóról. Folyóiratai modern művészetünknek az európai kultúrával egyenrangú teremtő fórumai. A szocialista művészetek terjesztésére és a munkásművelődésre szánt lapjai – az ideológiai ellentmondásaik ellenére – kritikus történelmi időkben őrizték és gyarapították a progresszív társadalmi és művészeti szellem alapvető értékeit. Műhelyei indítottak el számos fiatal tehetséget, nemegyszer világhírűvé lett alkotókat. Pályájának különös színt ad autodidakta indulása, kemény jelleme és szellemi fölemelkedésének éthosza.”

A 2000-ben kiadott Kortárs Magyar Művészeti Lexikon összegzése szerint Kassák Lajos „az 1910-es évektől a 30-as évek fordulójáig, majd rövid ideig 1945 után a magyar avantgárd főalakja, költő, író, szerkesztő, lapalapító, mozgalomszervező, ideológus: a vizuális művészetek sokféle ágában, műfajában dolgozott a tipográfiától a festett fareliefekig készített grafikákat, kollázsokat, fotómontázsokat és festményeket. Itthon a fiatal művészek körében a tiszta szellemiség idolja lett.”  

Legendák és költői művek övezték 1909-es gyalogosan megtett párizsi útját, az avantgárd alapműveit dokumentálták az általa alapított folyóiratok, a TETT és a MA, új képi kifejezési formát teremtett képarchitektúráival, és mindeközben regényeket, versesköteteket adott közre. Aztán 1949-től belső emigrációba vonult, amelynek feloldása után a hatvanas években, a párizsi dadaista kiállításon újra a nemzetközi színtérre lépett, de a közvetlenül a halála előtt idehaza megrendezett önálló tárlatát a kultúrpolitikusok a tűrt kategóriába sorolták és csak önköltséges formában engedélyezték bemutatását: arra kényszerítették a nyolcvan éves mestert, hogy fizesse ki az állami kiállító intézmény terembérét.

Kassák Lajos már életében – a hivatalos művészetpolitika által jobbára mellőzött – irodalmi és művészeti ikonná vált. Alakja számos művészeti alkotáson megjelent: többek között Nemes Lampérth József, Tihanyi Lajos, Bortnyik Sándor kompozícióira hivatkozhatunk.  De utóélete, szellemiségének napjaink művészetében való jelenléte is figyelemre méltó: emlékeztethetünk a jelenkori modern művészet azon Kassák-hommage-aira, amelyek Bak Imre, Jovánovics György, Fajó János, Dargay Lajos, és a Magyar Műhely című, Párizsban megjelenő folyóirat szerzőinek, művészeinek alkotásai révén születtek és születnek meg. Érdekes jelenség, hogy a Kassák-alak, a Kassák-jelenség szobrászati recepciója mindeddig rendkívül szerény volt: a szülővárosban álló, az érsekújvári egészalakos portrén, és a XIII. kerület Borsos Miklós által mintázott domborműves emléktábláján túl tudomásunk szerint hazánkban ez az első, e XX. századi kimagasló jelentőségű alkotót megidéző köztéri plasztika.

Az alkotó a Magyar Képzőművészeti Egyetemen 2020-ban végzett Solti András szobrászművész, akinek munkásságát a portrék és az állatszobrok karakterizálják: hallatlan igényességgel és szakmai felkészültséggel, mesteri gondossággal megformált és kivitelezett kompozíciói a figurális tradíció legszebb törekvéseinek továbbvivői. Solti András Kassák-portréja félalakként jeleníti meg a fején széles karimájú kalapot viselő költőt. Karakteres, portréhűséggel megformált, enyhén elforduló, a kalap karimája alól kissé felfelé tekintő a figura. A posztamens nem szabályos, hanem élein elmetszett olyan, a konstruktivista szellemet idéző hasáb, amelyen Kassák-költemények szövege olvasható. A Kassák-alak arcának, öltözetének, kalapjának rendkívül finom plasztikai kidolgozása, a jellegzetes vonások hangsúlyozása általi egyéniség-teremtés, a kifejező, Kassák határozottságát és szuverén gondolkodását, alkotói szemléletét sejtető-tükröztető megformálás révén egy jelentőségteljes, értékes alkotás született, amely az egykor közöttünk, az egykor itt élt költőt állítja elénk. A szobrász nem idealizál: alkotásán a költő-festő bölcs rezignációval tekint vissza emberi és művészeti küzdelmeire. A mű harmonikusan, finom mozgalmasságú elemként illeszkedik az angyalföldi modern városrész e magas épületekkel körülvett, csupán a gyalogosok számára megnyíló térségéhez.

Solti András szobrászművész Kassák-portréjának avatóján.

Az 1909-es párizsi út nyomán az 1922-ben született A ló meghal, a madarak kirepülnek című nagyszabású Kassák-vers a következő sorokkal zárul:

…

bizonyos hogy a költő vagy épít magának valamit amiben

kedve telik

vagy bátran elmehet szivarvégszedőnek

vagy

vagy

madarak lenyelték a hangot

a fák azonban tovább énekelnek

ez már az öregség jele

de nem jelent semmit

én KASSÁK LAJOS vagyok

s fejünk fölött elrepül a nikkel szamovár.

 

Ez a szobor arra is emlékeztet, hogy a nikkel szamovár Kassák Lajos üzeneteként – és a progresszív, az újító szellemű modern művészet jelképeként – immár több mint száz éve kitartón járja a fejünk felett nagyívű égi röppályáját.

(Elhangzott 2025. április 11-én a szobor avatóünnepségén, Budapesten, a XIII. kerületi Kassák Lajos utcában.)

                                                                                              Wehner Tibor

Fotó: Göröntsér Vera, wing.hu

További képek