Karczagi Endre – Egy neoexpresszionista újrafelfedezése

2025. június 21-én megnyílt „Karczagi 86 Az emberről, az embereknek” c. kiállítás a mosonmagyaróvári Cselley-házban. Karczagi Endre 1962 óta él Mosonmagyaróváron, akinek a művészete azonban országos szinten eddig kevés figyelemben részesült. A kiállítás, amely figyelemfelkeltés céljából jött létre, augusztus 24-ig látogatható.

„A modern cinikus önmaga létét nem úgy tekinti, mint aki gonoszat cselekszik, hanem mint részvételt egy kollektíven csökkentett látásmódban. Azoknak az embereknek álláspontjáról van szó, akik tisztában vannak azzal, hogy a naivitás ideje lejárt. A modern cinikus nem az agorán fellépő passzív kritikus, ellenkezőleg, nagyon is cselekvő ember, aki tökéletesen átlátja saját cselekvéseinek lehetőségeit és korlátait.” Sváby Lajos fent említett szavai szinte egyesen kifejezik azt a vizuális nyelvezetet, amely a hatvanas évek vége és a hetvenes évek eleje között kialakult magyar neoexpresszionizmust jellemezték. Formarombolás és egy torz világ benső regresszióinak kivetülései hétköznapi vagy történelmi-bibliai témák megjelenítésével. Karczagi Endre az egyik legjobb képviselőjének tekinthető ennek a vizuális nyelvezetnek, amelynek kifejlődése a Kádár – rendszer válságos időszakában érte el a csúcspontját és a rendszerváltás után is folytatódott.

A „Karczagi 86 Az emberről, az embereknek” c. tárlat nem a képzőművész legfrissebb alkotásait, hanem egy szigorúan objektív szemmel létrejött válogatást próbál a nézőközönség elé delegálni. Ezek a műalkotások az utóbbi 5 évtized alatt többször is ki lettek állítva a Győr-Moson Sopronmegyei vagy a mosonmagyaróvári kiállításokon, azonban mindvégig raktárban várták, hogy újra felfedezhessék azokat. Ez a felfedezés nem arra törekszik, hogy ismertebbé tegye a képzőművészt, hanem hogy tisztelegjen a műalkotó szakmai eredményei előtt.

Enteriőrkép, I. terem

A műalkotó ahhoz a generációhoz tartozik, amely átélte a Rákosi-rendszer labilitását, az 1956-os forradalom borzalmait, a Kádár-rendszer pragmatizmusát, és a rendszerváltás utáni parlamentáris demokrácia létrejöttét. Sajnos a túljelentkezés miatt nem nyert rögtön felvételt az Országos Magyar Képzőművészeti Főiskolára, s emiatt egy biztos tanári állást vállalt el a nyugat-magyarországi Mosonmagyaróváron. Ettől eltekintve nem veszítette el kötelességtudatát és emiatt döntött úgy, hogy minden évben beadja a városi vagy a megyei tárlatokra műveit annak reményében, hogy országos tárlatokra is bejuthat. Annak ellenére, hogy műveit Budapesten vagy külföldön nem nagyon mutatták be, a hatvanas évektől a kilencvenes évekig itthon állami vagy magángyűjteményekbe kerültek műalkotásaik. Ettől elvonatkoztatva miért tekinthetjük annyira egyedinek Karczagi Endre képzőművészetét?

Enteriőrkép, II. terem

A képzőművész egy sajátos fejlődésen ment keresztül, hogy elérje céljait. Az 1950-es években az Egri Tanárképző Főiskolára járt, ahol Jakuba János festőművész tanítványaként ismerkedett meg a kor művészetét jellemző Szőnyi István -féle poszt-nagybányais szocreál stílussal. A főiskolai évek alatt nemcsak kiállításokra járt, hanem létrehozott egy erős networking-et olyan műalkotókkal együtt, (pl. Duschanek János, Lakatos József, Dohnál Tibor) akikhez még a mai napig szoros barátság köti. Ugyanakkor Egerben néha hozzá tudott férni olyan vizuális forrásanyaghoz, amely szorosan kötődött a nyugat-európai modern művészethez. Mosonmagyaróvárra 1962-ben érkezett meg, ahol rögtön részt vett az

Enteriőrkép, II. terem

Őszi Tárlaton. Ugyanakkor Mosonmagyaróváron a festőművész gyorsan bekapcsolódott a helyi képzőművészeti életbe. Mindemellett nemcsak Budapesten is követte a kiállítási életet, hanem már a hetvenes években végén ki tudott utazni nyugatra, hogy jobban megismerkedjen a modern művészeti stílusirányzatokkal is. Nehéz megállapítani, hogy mikor történt meg nála az a bizonyos dobbantás az életmunkásságán belül. Ettől eltekintve az teljesen biztos, hogy a hetvenes évektől már egyre jobban kezdte megtalálni saját hangját. Az általa képviselt neoexpresszionista stílusirányzat nemcsak egy eszköz lett, hanem egyfajta kommunikációs nyelvezet is. Ez alatt egy modernista szemléletű, ám atavisztikus formákat propagáló vizuális nyelvezetet értünk, amelynek alkotói (pl. Sváby Lajos vagy a Domanovszky Endre -tanítvány Veress Sándor László) tükröt mutattak a Kádár-rendszerbeli kispolgári rétegnek. Ennek következtében a műalkotók a korszak alatti képmutatást próbálták felnagyítani olyan értelemben, hogy egyfajta passzív ellenállást tanúsítottak. Így egyfajta regresszió alakult ki, amelynek kivetülése Karczagi Endre képein az „ego” harcaként nyilvánul meg. A műalkotó így egyfajta standup-os humoristává válik. E kiállítás nem azt a Karczagi Endrét mutatja.

E kiállítás arra figyel oda, hogy milyen témákat dolgozott ki a művész az utóbbi 50 év alatt. Ezek közül nemcsak bibliai vagy történelmi, hanem társadalmi és közéleti problémákat is látunk, melyekkel a művész rendszeresen foglalkozott. Harsány színek, torz figurák, groteszk és abszurd jelenetek nyilvánulnak meg azzal a céllal, hogy megbotránkoztassák a nézőt. A műalkotó így nem esztétizál, hanem provokál. Az általa kihirdetett provokáció nemcsak morális, hanem társadalmi és politikai is egyben.

A kiállítás megnyitója

 

Juhász Bálint

Mosonmagyaróvár, Hansági Múzeum – Cselley–ház, 2025. június 21 – augusztus 24.

Galéria képek: Karczagi Endre: Figurák, 1982, olaj, karton, 90x60 cm, Győr, Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, ltsz. K.85.551.1., Karczagi Endre: Prométheusz 1956, 1997, akril, vászon, 120,5x89,6 cm, Mosonmagyaróvár, Fehérló Közösségi Ház, Karczagi Endre: Danae, 2018, olaj, farost, 96,5x58,2 cm, magántulajdon

További képek