„Nincsenek szavak, létezés van” – Trifusz Péter kőszegi kiállításának megnyitóján

Van néha olyan pillanat, amely kilóg az időből – miközben legfőbb jellemzője éppen az idő. Ilyen nagyra nőtt pillanat Trifusz Péter képzőművész Mundus minor – Kozmikus utazások a test körül című kiállításának megnyitója a Kőszegi Várszínház programjában, a Jurisics-vár lovagtermében. Esemény. Csillagképek rezegnek.

Trifusz Péter úgy van jelen, úgy hagy erős nyomokat hosszú évek óta nem csak Kőszeg, nem csak a várszínház egyre nagyobb hatósugarú életében – és mindannyiunkéban, külön-külön –, hogy ő maga szinte sosem látszik; sem testi valójában, sem a virtuális térben. Saját tárlatának megnyitóján is oldalra húzódik a színültig megtelt lovagteremben, de azért magunkon érezzük szelíd mosolyát. Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház igazgatója köszöntőjében fölvillant valamit abból az akár vaskos kötetet is kitevő, sokszálú közös történetből, amely valamikor a múlt század 90-es éveinek elején kezdődött, és amelynek nyilvánvalóan fontos állomása a Mundus minor-kiállítás. Feketén-fehéren. Fű, fa, füst. Fa, vas, akril, grafit.

 

 

 

 

 

És lehet, hogy tényleg nincs se kezdet, se vég, csak folytatás. A kiállítás középpontjában elhelyezett óriási, gyönyörű ujjlenyomat (mint talányos, ezüstös grafitlabirintus – szokott kontextusából kiemelve, elmozdítva, elveszítve, megtalálva, gazdagítva eredeti jelentését) már szerepelt a lovagteremben: a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum 2021-es kőszegi kiállításán, amelyet Gergye Krisztián szentendrei képzőművészeti alkotások – plusz Trifusz Péter és Oroszy Csaba művei -  által inspirált Szinesztézia című előadásához kapcsolódva rendezett meg, fogadott be a várszínház.

Tekinthetjük akár tiszta-szép labirintusnak a Mundus minor kiállítást is, ahol halk és biztos kezű vezetőnk az alkotó. A megnyitón pedig: Binder Károly zongoraművész-zeneszerző, Gergye Krisztián táncos-koreográfus-képzőművész és Oroszy Csaba festőművész.

Nevezzük performansznak (ha már nem tudunk kibújni a megnevezés kényszere alól), ami a megnyitó következő perceiben történik. Eseménynek: itt és most létrejön – és nemcsak nézői, hanem részesei is vagyunk. Nem lehet tudni pontosan, hogy ki diktálja az improvizációt, de nem is kell, szép szimbiózisban, egymásra figyelésben, játékosságban, komolyságban hullámzik, fonódik össze, válik szét előttünk a zene, a szó, a tánc – és a kiállítás (Mundus minor és mundus  maior). Nem törik meg a ritmus, egy pillanatra sem. A Trifusz Péter által műalkotássá fogalmazott részletek (írisz, torzósorozat, ujjlenyomat stb.) nem a „minden egész eltörött” benyomását keltik: a részben megmutatkozik az egész (szinekdoché), az anyagban a transzcendens. A tágra nyílt Íriszt nézhetnénk templomkupolán át égbe tekintő oculusnak. Az „írisz” maga is sokfelé nyit utat: szivárvány-istennő, nőszirom (virág), szivárványhártya – így működik a kiállítás: állandó metamorfózis a növényi léttől az emberi létig és tovább, az összefüggések titkos rendszerében. Szavakat ízlelgetünk. „Ébrény csendben” – mint műcím. Az ébrény – az embrió az első három hónapban az anyagméhben, aztán következik a magzati lét. Ez van itt is: születés. És József Attila Ódájának áhítata. Hogy: „csillagképek rezegnek benned (…)”. Óda Trifusz Péter kiállítása – óda talán a megnyitó is.  

 

 

 

 

 

 

 

„A kozmosz (nagyobb világ) részét képező emberi test (kisebb világ) hosszú évezredeken keresztül szolgált modellként a világmindenség értelmezéséhez. A lent és a fent megfeleltetése lehetőség a világban való eligazodáshoz, lehetőség annak megértésére, hol lehet a helyünk az univerzumban, lehetőség jelentőségünk és jelentéktelenségünk felismerésére. Mindennek a korábban evidensnek számító tudásnak magam nem vagyok birtokában, ám az utazás, amelyben a kozmikus léptékek ki/levetüléseit kezdtem el keresni az emberi testben/testen, elementáris élményekkel gazdagított. Felemelő dolog ebből a nézőpontból vizsgálni a rész és egész harmóniáját, az anyagi és a szellemi szférák átjárhatóságát. Legújabb alkotásaim a síkszerűség és a térbeliség határán egyensúlyoznak, ahol olykor testes matériák találkoznak szubtilis minőségekkel. A ’kozmikus test’ konkrét képi megragadására nem tettem kísérletet – eleve képtelen vállalkozásnak tartanám –, munkáim azokat a rácsodálkozásokat és asszociációkat mutatják fel, melyeket a külső és belső testtájakon tett bolyongások inspiráltak" – fűzi hozzá a kiállításhoz ajánlásképpen maga az alkotó. Oroszy Csaba szerint: „A változások mérleg-tere ez. (...) mérlegeljenek... s járják végig az ünnepi kertet, a lehetséges válaszok után kutatva nyíltszívű rácsodálkozással.”

A tárlatnyitón Gergye Krisztián szó szerint is magával ragadja, mozgatja a közönséget. Arra fordulunk, amerre jár. (Mennyi mindent jelent itt és most ez a tánc, ez a test – a maga szépségében, erejében, törékenységében.) Utat engedünk neki, mintha nyílna szét a tenger. És mikor a táncos két keze a magasban néhány pillanatra nyíló virággá változik, egyszer csak bevillan az a legelső, 2007-es vendégjáték – amikor a kőszegi születésű Gergye Krisztián a társulatával, a Kőszegi Várszínház meghívására táncosként először hazatért –, éppen itt, a lovagteremben, a meggypiros székek között. Mindenhol jó, de a legjobb a paradicsomban. Ott és akkor is az történt, hogy az anyag és a szellem (meg a lélek) összeért. Aztán a 2011-es Trifusz Péter-kiállítás a kőszegi Művészetek Házában, a Testbüfé (lám, a test központi kategória), a megnyitón szintén Gergye Krisztiánnal: a „tárgyiasság” és az elevenség határán. Aztán a közös munkák, egymás inspirációjában, mondjuk a 2020-as Ahol a sötétség című Gergye Krisztián-szóló, Trifusz Péter díszletében, a várszínházban.

Ez mind itt van (és nincs itt) ebben a sűrű, időből kilógó pillanatban, ami a tárlatnyitó – és aminek legfőbb jellemzője az idő. Hogy van, aztán volt (nincs). Hogy így már soha többé.

A kiszakadó taps után mégis kilép elénk Trifusz Péter, és azt mondja, hogy „nincsenek szavak – létezés van, együtt létezés van”.

 

 

 

 

 

 

 

 

(A Mundus minor kiállítás 2025. július 10-én nyílt meg a kőszegi Jurisics-vár lovagtermében. Augusztus végéig nyitva tart.)

Fotó: Büki László/Kőszegi Várszínház

További képek