Cinkostársak a közös játékban

21. Puck Nemzetközi Báb- és Marionettszínházak Fesztiválja

Milyen kontextusban találta a fesztivál Kolozsvárt és a Puck Bábszínházat?

Három év telt el azóta, hogy a Puck Bábszínház udvara legutóbb megtelt a bábszínház szerelmeseivel és őrült mecénásaival, akik lehetővé teszik, hogy élvezhessük a bábszínház varázsát. Három év nem rövid idő, főleg ha azokra a változásokra gondolunk, amelyek végbementek ez idő alatt, úgy társadalmi téren, mint az előadóművészetek terén, például a finanszírozás tekintetében, amelynek van némi köze ahhoz, hogy ez az idő három évig tartott. Ami viszont nem változott, az a kíváncsiság. Kíváncsiság egymás munkája iránt, illetve a találkozás öröme, amely már a fesztivál első napjától kezdődően szerves részét képezte napjainknak.

A bábszínház világteremtő ereje alapvetően megalapoz egy újszerűséget, a megszokottól eltérő esztétikát és megvalósítási formákat a megszülető varázslat által. Ehhez a bábszínházi alkotóknak elengedhetetlenül szüksége van új impulzusokra, lehetőségre ahhoz, hogy a különböző kultúrákból inspirálódhassanak. Különösen fontos ez a bábszínház esetében, hiszen életre hívunk/keltünk, ehhez pedig nem árt bővíteni a cilindert, amelyben az a bizonyos varázslat lapul. Szükség van arra, hogy teret adjunk egymás munkájának, hogy láthassuk, hol tartanak a külföldi, a hazai, sőt a szomszédban tevékenykedő kollégák is. Természetesen utóbbiakat nagyobb eséllyel tudjuk figyelemmel kísérni, de talán az egyszerű hétköznapokban nincs mindig lehetőség arra, hogy megoszthassuk egymással a benyomásainkat. Külön öröm volt azt megfigyelni, hogy nem csak a bábosok számára volt találkozások helye a fesztivál, hanem a technikai személyzet számára is. Azért is fontos ez, mert annak a bizonyos varázslatnak elengedhetetlen részét képezik a technikai megoldások.

A 21. Puck Nemzetközi Fesztivál 

Több szempontból is ideális időpontban érte a Puck Bábszínház közösségét annak a lehetősége, hogy egy hét alatt 18 hazai és külföldi előadást láthattunk, néha kilépve a Puck teréből, hiszen több helyszínen zajlottak az előadások. Emellett a kolozsvári közönségnek is fontos tapasztalat lehetett, hiszen egy kis közösség kis bábszínházában könnyű beleesni a repetitívitás csapdájába, illetve az állami finanszírozás is vont maga után bizonyos követelményeket. Nem utolsó sorban pedig azért, mert a vendéglátó ország belpolitikai és társadalmi élete az utóbbi időszakban meglehetősen hektikus volt, az államelnök-választás kapcsán érezhető szorongás és bizonytalanság kihatott a hétköznapokra is. Ilyen körülmények között érkeztek meg június elején a Puck Bábszínház udvarában található szőlőfa árnyékába ismerősök, barátok, kollégák, s reméljük, hogy kicsit inspiráltabban, de legalábbis nem ugyanúgy távoztak, ahogy megérkeztek.

Mitől volt más, érdekes, izgalmas az együtt töltött négy nap?

A fesztivált a berlini Merlin Bábszínház nyitotta meg a Bohócházak (Clown’s houses) című előadásukkal. A 15 éven felüli korosztálynak szóló előadás különböző életterekbe enged betekintést, amelyekben groteszk élethelyzetekben találja magát a néző. A rövid történetek mindenike abszurd tragédiába torkollik, a közönséget egyidejűleg megnevettetve és borzongatva. A helyzetek a hétköznapokból inspirálódnak, a szereplők pedig akár ismerősök, szomszédok is lehetnének, akik saját frusztrációiknak lesznek áldozatai. Mindenki számára érthető és értelmezhető világot teremtenek meg, miközben sajátos vizualitást képviselnek. A két mozgató, Dimitris Stamou és Demy Papada asztali bábokat vonultat fel

 

A berlini Merlin Bábszínház Bohócházak című előadása.

egy olyan rendszerben, amelyben minden mozdulatot, minden technikai elemet pontosan elhelyeztek, és amelyek mindenike az előadást szolgálja. Az univerzális és egyszerű történetek egy olyan világban keltek életre, amely összetéveszthetetlen, és magán hordozza a két művész és társulatuk védjegyét. A fesztivál háromtagú zsűrije – Roxana Croitoru, Alexandra Emma Pedestru és Octavian Szalad – a Mona Marian-díjjal méltatta az előadást.

Az idei fesztivál programjában túlnyomó részben nonverbális előadások szerepeltek, emellett azonban szöveges előadásokat is nézhettünk. A klasszikus szövegek adaptációján és a narratívabb, történetmesélésre építő előadások mellett több olyan produkciót  is láthattunk, amelyeknek valamilyen kortárs szöveg az alapja, vagy éppen olyanokat is, amelyekben a szöveg helyett az előadás valamilyen más elemre épült.

A fesztivál zsűrije, balról jobbra: Roxana Croitoru, színházi kritikus; Octavian Szalad, teatrológus; Alexandra Emma Pedestru, teatrológus. 

A jászvásári Luceafărul Színház előadása a Cami, a kaméleon Tibetbe megy (Cameleonul Cami pleacă în Tibet) izgalmas színfoltja volt a fesztiválnak. A történet egyszerű, a gyerekek mindennapi teendőire, feladataira épít, amelyet apró pálcás bábok mutatnak meg. A játék egy asztalon történik, a figurák síkban mozognak, egyrészt attól válik különlegessé az előadás, hogy a technika szerves részévé válik, ugyanis mindent, ami történik, párhuzamosan látunk kivetítve is. Másrészt pedig a nézők segítsége, részvétele is beépül a történetbe, apró bűvésztrükkökben vesznek részt, vagy éppen pár pillanatra mozgatókká válnak. Számos példát láthattunk már a nézők bevonására a színház és bábszínház több területén, azonban még mindig ritkábbak azok az esetek, amikor ennek valódi tétje van. Ebben az esetben azonban a nézőkön is érezhető volt, hogy az előadás részeseinek érezték magukat. A fesztivál zsűrije is értékelte az előadásnak ezen aspektusát, és Alex Iurașcut, aki egyedüli játszóként volt jelen a színpadon, díjjal tüntették ki az Interaktív játékban nyújtott teljesítményéért.

Alex Iurașcu a Cami, a kaméleon Tibetbe megy című előadásban. 

A klasszikus, narratív előadásoktól eltérőek sorába illeszkedik a Bosznia-Hercegovinából érkezett Banja Luka-i Színház produkciója a Volt egyszer egy oroszlán (Once upon a time, there was a lion).  A nonverbális előadás alapja – elhangzottak rövid szövegrészek, amelyeket megtanultak románul – Duško Radović verse, amely egy nem szokványos oroszlánról, egy furcsa kinézetű, nagyon különleges figuráról szól. Ezt a gondolatot fogalmazták meg a színpadon, a főszereplő, az oroszlán ugyanis különböző színű és formájú anyagokból, tárgyakból épült fel. Hasonlóképpen a többi szereplő is tárgyanimáció segítségével kelt életre, így például a lámpákból halak lettek. A fesztivál zsűrije nekik ítélte a Bábok kivitelezésének találékonyságáért járó díjat. Annyira szimpatikus figurává tudott válni a különc, háromlábú oroszlán, hogy a gyerekek nagy része végigtáncolta az előadást. Ezt segítette elő az élőzene is, amelyet az egyik játszó egy looperrel a helyszínen komponált.

A Banja Lukai Színház Volt egyszer egy oroszlán című előadása.

A fesztivál idei kiadásának külön érdemeként emelhetjük ki azt, hogy számos jó példát láttunk arra, miként lehet és érdemes a közönséggel aktív kapcsolatot fenntartani. Ennek az egyik legjobb példája Jordi Bertran volt a Cirkusz (Circus) című előadásával, amely a marionettek és a bohóc-technikák ötvözete. A spanyolországi bábművész maga készítette az előadásban látható marionetteket, amelyek rendkívül funkcionálisak a nagyon pontosan megtervezett mechanizmusokkal, s amelyek valódi artistaként, bohócként vagy éppen rocksztárként tudnak mozogni. Bár rengeteg bravúrt láttunk, gyönyörű marionetteket, és egyszerű, de vicces és érzékeny történeteket, a művész folyamatos jelenléte a közönséggel kiépített különleges kapcsolat miatt vált igazán izgalmassá. A közönség végig partnerként kísérte őt az előadás alatt, amelynek nem elhanyagolható része volt az is, hogy mindezt úgy érte el, nem beszélt közös nyelvet velünk. Talán éppen ezért sikerült, mert megteremtette a teret egy közös nyelv létrejöttéhez, a közös játékban cinkostársak nyelvét. Azért is fontos, hogy egy ilyesfajta kapcsolódás létrejött, mert nemcsak egy szakmai találkozó célját tudja kidomborítani, hanem mert az a Puck Bábszínház szellemiségének és Kovács Ildikó hagyatékának példája. Az előadást a fesztivál Kovács Ildikó-díjával méltatta a zsűri.

Jordi Bertran Cirkusz című előadása.

Ahogyan az előbbiekből is érezhető volt, nemcsak a színpadi játékban, a mozgatásban  láthattunk különleges megvalósításokat, hanem a felvonultatott figurákban is. Sarkadi Bence marionettművész a Pados mesék (Bench Time Stories) című, felnőtteknek szóló előadásával zárta a fesztivál harmadik napját. Rövid történeteken keresztül mutatta meg azt, hogy mennyi élethelyzet és kapcsolat szerveződhet egy egyszerű pad köré. A történeteket a különleges figurák és a bravúros technikák töltötték meg élettel, amelyeken keresztül a szereplők belső világába leshetett be a néző. Az előadás egyik legizgalmasabb mozzanata a „marionett a marionettben” pillanat volt, hiszen azt láthattuk, hogy a művész által mozgatott marionett egy másik figurát kelt életre. A Fesztivál-díját a Pados mesék című előadásnak ítélte a szakmai zsűri. A megszokott formáktól teljesen eltérő előadásokat is láthattunk.

Ilyen volt a Kockaszínház (Block Theatre) című előadás, amelyben a szószerinti formák különleges szerepet kaptak. Építőkockák kerültek be a térbe, amelyekből egy képfolyamban különböző formákat, alakokat láthattunk megelevenedni. Egyrészt a játszó, Roosa Halme, másrészt az építőkockák, vagyis a szereplők jelentek meg a színpadon; de van az előadásnak egy harmadik résztvevője is: a közönség képzelete. Utóbbi szerves részévé válik a színpadon történő eseményeknek, hiszen az absztrakt formák, bár felismerhető építményekké váltak, mégis a néző képzelőereje tudta megtölteni élettel. Megerősítést nyert ez akkor is, amikor a játszó megnyitotta a közönség felé a találgatást, s ekkor látszott igazán, hogy milyen jól tud ez működni, akár fantáziánk egyfajta tréningjeként. A finnországi Ko-Koo-Mo Társulat és az alkotó Roosa Halme az Előadás kreatív univerzumának díját nyerte el.                                                                                                                            Roosa Halme a Kockaszínház című előadásban.

A külföldi résztvevők mellett, akiktől különböző kulturális hatásokat kaphattunk, és akik megannyi bábszínházi iskolát képviseltek, a helyiek jelenléte is fontos részét képezte a fesztiválnak. Különleges vizuális világba nyerhettünk betekintést Gál Orsolya, kolozsvári alkotó, Öt történet az árnyék hűvöséből (Five stories to listen to in the cool of the afternoon) című előadása során. Egy ablakok sokaságára hasonlító szerkezet szolgált az előadás díszleteként, amelyekben a geometriai formák és a különböző fém- és faanyagok kavalkádja teremtett vizuális és auditív élményt. A görög mitológiából és a hagiográfiából merítő történetek inkább érzelmeket közvetítettek, mintsem összefüggő történetet. Ennek ellenére egy lényegében narratív előadást láthattunk, a történetmesélés azonban nem különült el és nem vált központi elemmé, mint ahogy az gyakran megtörténik, sokkal inkább kiegészített, hozzárendelődött ahhoz a vizuális világhoz, amelyet megteremtett. Szintén fontos példa volt ez az alternatíva egy olyan bábszínházi kultúrában, ahol sok esetben a narrációra épülnek az előadások. A zsűri a Vizuális kompozícióért járó díjjal értékelte az előadást.

Gál Orsolya az Öt történet az árnyék hűvöséből című előadásban.  

Egymást látni és láttatni szintén elengedhetetlen része egy ilyen találkozónak. A Puck Bábszínház a Fun fact című előadással vett részt a fesztiválon, amely a román és magyar tagozat koprodukciójaként jött létre. Az előadás témája helyi kötődésű, a kék pillangóknak és vöröshangyáknak a tudomány szempontjából is különleges együttéléséről szól, amely az előadás során kiegészült egy másik réteggel, a két nemzet együttélésére vonatkozóan. Az intézmény 75 évvel ezelőtti megalapításától kezdődően két tagozat működik párhuzamosan a Puck égisze alatt. Így a 75. évforduló alkalmával különleges jelentősége volt annak, hogy ezt az előadást láthatták a fesztivál résztvevői. A Magic Puppet független színházként működik és öt éve rendelkeznek állandó játszóhellyel Kolozsváron. A Túl a pipacsokon (Dincolo de maci) című előadásukkal vettek részt a fesztiválon, amelyet első alkalommal láthatott a közönség. Rendkívül fontos ez az együttműködés, hiszen egy független csapat esetében még nagyobb szükség van arra, hogy láthatóságot kapjon a színház és a társulat.

Mi a realitás az ideák mögött, van-e valódi találkozás alkotó és alkotó között?

A fesztivál ideje alatt érezhető volt a találkozás és a tapasztalatcsere öröme a résztvevőkön. A beszélgetések során kiderült, hogy a legtöbb alkotó elengedhetetlennek tartja a fejlődéshez és a szakmai felfrissüléshez az ilyen típusú szakmai találkozásokat. Sarkadi Bence a helyszínt emelte ki, mint a találkozások egyik fő mozgatórugóját, nem csak Kolozsvárt, hanem a Puck Bábszínház belső udvarát, amely ideális közegként tudott működni a régi barátokkal való találkozásokhoz. De ahhoz is, hogy a még ismeretlen alkotókkal is megszülethessen egy kapcsolat. A berlini Merlin Bábszínház alkotói szerint minden kisebb vagy nagyobb fesztivál szikraként tud funkcionálni a bábművészet számára.

A berlini Merlin Bábszínház Bohócházak című előadása után az alkotók a színpadra hívják a nézőket, ahol lehetőségük van megnézni a díszletet és a bábokat.

Arra is kitértek, hogy fontos számukra a kelet-európai, ex-szocialista bábszínházi hagyománnyal való találkozás, hiszen nagyon nagy hatással volt az utóbbi 50 évben a bábjátszásra, és Európát, illetve az egész világot meghatározza ez az iskola. A találkozások és tapasztalatcserék legfontosabb eredményét a finnországi Roosa Halme fogalmazta meg, azt hogy nagyon nagy élmény volt számára marionetteket látni, hiszen Finnországban nem sokan foglalkoznak sem a technikával, sem pedig marionett-készítéssel. Önmagában is fontos eredmény ez és alátámasztja a fesztivál fontosságát. Mindezek ellenére jogosan fogalmazódik meg a kérdés, hogy az együttléten és a találkozásokon kívül milyen hatást tudunk elérni. Három olyan fontos gondolatot emelnék ki, amelyek a résztvevőkkel folytatott hosszabb beszélgetések során megfogalmazódtak.

Központi eleme volt ezeknek a beszélgetéseknek a nyelv kérdése, pontosabban egy univerziális nyelv kialakításának a fontossága. A berlini Merlin Bábszínház alkotói saját munkájukban nagy hangsúlyt fektettek erre, hiszen nem nemzetiségekben gondolkodnak, hanem emberekben, akik a nézőtérről egy bizonyos vizuális nyelvben megfogalmazott gondolatmenetet, történetet kapnak, amelyben nem jelennek meg nyelvi vagy kulturális korlátok. Már a fesztivál első napján megegyeztünk abban, hogy ez az egyik legfontosabb fókuszpontja lehet a fesztiválnak és a tapasztalatcserének. Ahogy azt ők is megfogalmazták, a vizualitásra építő színházi hagyományuktól eltérő a romániai, amely sokkal inkább szövegcentrikus. Emiatt is elengedhetetlen teret adni annak, hogy ezekről lehetőségünk nyíljon beszélgetni, és megérteni egymás módszereit, amelyeket aztán a saját munkánkba is be tudunk építeni.

Magic Puppet Színház Beyond the poppies című előadása előtt a független színház udvarán várakoznak a nézők.

A közönséggel való kapcsolatteremtés szintén központi eleme volt a beszélgetéseknek, amelynek egy izgalmas aspektusára világított rá Sarkadi Bence. Bár a fesztiválon színházi térben játszotta előadását, nagyon sok tapasztalata van utcai előadásai révén abban, hogy miként lehet a közönséget aktívan bevonni. Izgalmas kiegészítése lehet ez a fajta mentalitás – a nézőt akár mentálisan bevonni az előadásba – a nézőkkel való kapcsolatteremtésben, hiszen nem mindig adatik meg ennek a lehetősége egy beltéri előadás során, főként egy paravános előadás esetében. Bár az utcai előadásoktól eltérően ebben az esetben nem kell megküzdeni – legalábbis nem ugyanolyan mértékben – a néző figyelméért, mégis jó szem előtt tartani a nézők jelenlétét, és a játszót nem feléjük pozícionálni.

Az egyik olyan aspektusa a bábjátszásnak, a bábszínházi létformának, és ezzel a Puck Bábszínház is küzd, hogy kevésbé fogadják el nem kizárólag gyerekeknek szóló műfajként. Ennek a cáfolatára egy nagyon izgalmas példa a Roosa Halme által gyakorolt bábszínházi forma és működés. Arról számolt be beszélgetésünk során, hogy több korosztálynak is létrehozott már Kockaszínház típusú előadásokat, többek között időseknek is játszik. A képzelőerő és az agy éberen tartása nagyon fontos ennél a korcsoportnál, ez az előadás pedig pontosan ezt képes aktiválni, ezáltal pedig nem csak élvezhető a felnőttek számára, de jótékony hatásai is vannak. Nem áll szándékomban megváltóként pozícionálni a bábszínházat, de abban biztos vagyok, hogy számos példával alátámasztható, hogy képes életre kelteni és életben tartani a néző vágyát a játékra. Abban a társadalomban, amelyben az emberek nem veszítik el a játék iránti vágyukat, egy nagyon pici lépéssel közelebb kerül a gondtalanság.

A Puck Bábszínház előtere a fesztivál alatt.

(Kolozsvár, 2025. június 2-5.)

Főkép: a 21. Puck Nemzetközi Fesztivál plakátja és szórólapok

Galéria: a Magic Puppet Színház Beyond the poppies című előadása, szórólapok

Fotók forrása: Puck Bábszínház / Nicu Cherciu - Radu Padurean

További képek