A ZSINÓROS BÁBOKTÓL A BÁB NÉLKÜLI ZSINÓROKIG

A horvát bábművészet százöt éves évfordulójára - 2. rész - a folyamatosság kezdete

A folyamatosság kezdete

A II. világháború legelején az intézményi rendsze­ren kívül jött létre az Ifjúsági Társaság (La Compag­nie des Jeunes), és ezzel új fejezet kezdődött a horvát bábművészetben. A Társaság az ígéretes rendező, Vlado Habunek vezetésével 1939-ben kezdte meg működését. Habunek Nantes-ban, Tours-ban, Párizsban és Londonban tanult, Párizs­ban megismerkedett a guignollal és Gaston Baty (1885–1952) munkásságával, akivel személyesen is találkozott. 1939-ben, a háború kitörésekor Ha­bunek visszatért Zágrábba, hogy francia nyelvet ta­nítson a Francia Intézetben. Célul tűzte ki, hogy „francia söprűvel kisöpörje a német befolyást Zág­rábból.” Az Intézet köré csoportosuló fiatalokkal megalapította színházi társulatát. Az Ifjúsági Tár­saság tagjai közt volt az író Radovan Ivšić (1921–2009) is. Amikor a Társaság nyilvános mű­ködését ellehetetlenítették, „zárt ajtók mögött”, Ha­bunek lakásán folytatták a munkát. Érdeklődésük három területre összpontosult: hagyományos szín­ház, szavalókórus és bábszínház. A háború végén a Társaság újra a nyilvánosság elé állt. Főleg Ra­dovan Ivšić darabjait és néhány egyfelvonásos Csehov-darabot játszottak, kesztyűs bábokkal. A szocialista realizmus idején Ivšić darabjait már nem fogadta el a hatalom, az Ifjúsági Társaság működését felforgatónak bélyegezték és a ható­ságok betiltották további ténykedését. A Szovjetu­nió példája azonban arra ösztönözte az Oktatási Minisztérium Kulturális és Művészeti Osztályát, hogy az Ifjúsági Társaság bábszínházának, mint „magán művészi társulatnak” működési engedélyt adjon. 1948-ban tehát hivatásos bábszínházzá váltak, és átkeresztelték magukat Nemzeti Báb­színházzá, később pedig Zágrábi Bábszínházzá.

1945 és 1960 között öt városban alapítottak báb­színházat: Splitben (1945), Zágrábban (1948), Za­darban (1952), Eszéken (1958) és Rijekában (1960). A horvát bábművészet ezekben a városokban vi­rágkorát élte az 1960-as, ’70-es és ’80-as években. Az öt színház mindegyike ma is aktív, és működé­sükben számos közös pont található: az állami tá­mogatás, a saját játszóhely, az állandó társulat, a gyerekeknek szóló repertoár; és ami a bábtech­nikákat illeti: kezdetben többnyire kesztyűs bábo­kat, valamint botos bábokat használtak, manapság pedig az asztali bábok kerültek túlsúlyba.

A Spliti Városi Bábszínház

Horvátország legrégebbi bábszínházát Pionír Báb­színház néven 1945-ben alapították. Az 1960-as évek elejéig a színház kizárólag marionett darabo­kat mutatott be. 1962-ben már élő színészek is megjelentek a bábszínpadon, és előadásaikban ve­gyes bábtechnikát alkalmaztak. A botos bábok, kesztyűs bábok, a rövid zsinóros marionettek és a különböző kevert típusok mellett az országban ez a színház használta leghosszabb ideig a mari­onett technikát. 2007-ben, a felújított épület ünne­pélyes átadásakor megszervezhették a 21. SLUK² fesztivált, amit ekkor rendeztek először Splitben. 2008 óta rendszeresen megrendezik a Mali Marulić Horvát Gyermekdráma Fesztivált.³

A Zágrábi Bábszínház

Az Ifjúsági Társaságból létrejött zágrábi bábszín­ház 1948-ban vált hivatásossá. Működésének kezdeti szakaszát még a Társaság eszményei ha­tározták meg: a közös alkotás, a folyamatos kö­zösségi létezés, valamint a társulat azon vágya, hogy magasabb művészi mesterségbeli tudást szerezzen. Fontos megjegyezni, hogy ez a báb­színház vált az első horvát bábművészeti iskolává. A háború utáni első felnőtt előadásukban, Méri­mée az Ördög az asszony, avagy Szent Antal megkísértésében kesztyűs bábok helyett botos bábokkal játszottak – bár igazából a darab a két technika vegyítésével készült.

A Zágrábi Bábszínház második, realista korszakát (1949–1955) annak a Vojmil Rabadannak (1909–1988) a személye határozta meg, aki az akkori repertoár szinte valamennyi darabját rendezte és írta. Abban az időben Željan Markovina (1910–2001) élethű bábok létrehozására törekedett. Ra­dovan Wolfot 1955-ben nevezték ki művészeti vezetőnek és rendezőnek. Tevékenysége társu­latbővítéssel, számos vendégjátékkal, külföldi vendégművészek meghívásával járt. Borislav Mrkšić-tyel (1925–1994) részt vettek az 1957-es prágai UNIMA Kongresszuson. A Pathelin mester bemutatásával kísérletet tettek a felnőtt közönség megszólítására. Itt léptek elő először az Ali Baba és a negyven rabló című darabban a színészek a paraván mögül és jelentek meg a nyílt színen. Az 1960-as években Davor Mladinov (1927) ren­dező és Berislav Deželić (1920–1982) díszletter­vező együttműködése vált a Zágrábi Bábszínház védjegyévé. Deželić teljesen újszerűen közelített a bábszínházi látványhoz. Felszabadította a bábo­kat a részletgazdag kidolgozottság és az élethű­ség kényszere alól, tisztán geometriai alakzatokká redukálta őket. Kísérletezését nem korlátozta a for­mákra, különböző textúrákkal játszott; törekedett arra, hogy egyedi jellegzetességein keresztül az anyag a maga nyelvén szólalhasson meg. Kre­ativitása, eredetisége és ideológiai függetlensége meghatározó a zágrábi bábjátszás új esztétikájá­nak kialakulásában. A Zágrábi Bábszínház nem­zetközi hírnevének megalapozásában Deželić jelentős szerepet töltött be. A bábszínházi íróként ismertté vált Milan Čečuk (1925–1978) tevékeny­sége annak ellenére, hogy rövid ideig dolgozott a színházban, kulcsfontosságú, hiszen szakér­telme révén ő vált a horvát bábművészet egyetlen hiteles bírálójává, történészévé, teoretikusává. Ma a Zágrábi Bábszínház egy nemrégiben felújított épületben, jól felszerelt, korszerű színpadon való­síthatja meg programját.

A Zadari Bábszínház

A színház legelső bemutatóját 1952-ben tartotta, mű­ködésének kezdetét is innen szokás számolni, annak ellenére, hogy hivatásossá csak 1960-ban vált. A szín­ház egy kivételesen tehetséges művészt, Branko Sto­jaković (1937) díszlettervezőt és bábkészítőt szerződtetett. Jellegzetes színpadképei képzőművé­szeti kinyilatkoztatások, fantáziadúsak és funkcioná­lisak. 1971-ben Luko Paljetak (1943) A rút kiskacsa című előadásával csatlakozott a klasszikus bábjáték határait feszegető művészekhez. Az 1978-ban bemu­tatott előadást, A rendíthetetlen ólomkatonát a kor el­ismert kritikusa, Dalibor Foretić (1943–2001) „a horvát bábművészet kopernikuszi fordulatának” nevezte. Ér­tékelésében kiemelte a színpadi látvány filmes kere­teit; a bábok, a mozgatók és a díszlettervezők összmunkáját; a néhány sorra redukált szöveget, ami lehetővé tette a képekkel, a zenével, a mozgással tör­ténő történetmesélést. A színház leszámolt minden olyan előítélettel, mely szerint a bábszínház kizárólag a gyerekeket szólítja meg: Andersen meséjét Luko Paljetak rendezte, a bábokat és a díszletet Branko Stojaković tervezte. A színház felnőtteknek szánt előadásai is nagyon fontosak: Szent Margit próba­tételei (rendezte és színpadra alkalmazta: Wiesław Hejno, 1990), Marulić: Judit (rendezte: Marin Carić, 1991), Bogović: István, Bosznia utolsó királya (ren­dezte és színpadra alkalmazta: Tomislav Durbešić, 1993), Zoranić: Hegyek (rendezte: Marin Carić, 1997), Cervantes: Don Quijote (rendezte: Wiesław Hejno, 1998), stb.

A Branko Mihaljević Gyerekszínház Eszéken

Az Eszéken található Ognjen Prica Gyermekszínház 1958-ban vált hivatásos színházzá. A társulat tör­ténete 1950-re nyúlik vissza, amikor az 1952-ben alapított amatőr bábszínház és az Ognjen Prica Dol­gozói Kulturális és Művészeti Társaság úttörő gye­rekcsoportja egyesült. Az így létrejött társulat elsőként Branko Mihaljević (1931–2005) a Nyuszi, Tücsök és Bárány című zenés gyerekdarabját mu­tatta be, amit Ivan Balog (1926–2000) rendezett. 600 előadásszámával a darab a színház védje­gyévé vált, folyamatosan repertoáron tartják. A cseh és a szlovák bábművészet erős hatást gyakorolt az eszéki bábjátékra. A külföldi rendezők – a ma­gyarországi Kós Lajos mellett – gyakran vendéges­kedtek a horvát színpadon. 2006-ban az Eszéki Gyermekszínház felvette egykori kiváló munkatár­suk, Branko Mihaljević nevét. A színház 1977 óta szervezője és házigazdája a SLUK bábfesztiválnak.

A Rijekai Városi Bábszínház

A legfiatalabb professzionális horvátországi bábszín­házat 1960-ban alapították Rijekában, először Do­minó Színház néven vált ismertté. Történetükben az 1963-as év meghatározó, mivel Berislav Brajković (1925–2012) művészeti igazgatóként ekkor csatla­kozott a társulathoz. Brajkovićban egyesült szobrászi szakértelme, tehetsége és a kivételes bábmozgatói és rendezői fantázia. Művészeti igazgatóságának közel 10 évében újító törekvéseinek köszönhetően neve összeforrt a színház minden jelentősebb si­kerével. Ennek kiváló példája a Zenei miniatúrák című előadásban alkalmazott feketeszínházi tech­nika. A tiszta mozgatás és a színpadkép ötletessége (díszlettervező Ladislav Šoštarić) miatt ez a produk­ció fordulópontot jelentett a rijekai társulat életében, de jelentős újításnak számított az egész horvát báb­művészetben. A zenés pantomim akkoriban isme­retlen műfaj volt. Brajković tiszta bábművészet utáni vágyával egy avantgárd irányvonalat adott a horvát­országi bábjátéknak. A színházépületet 1996-ban újították fel, és ugyanebben az esztendőben meg­tartották az első Bábszínházi Szemlét, amit azóta is minden évben megrendeznek. A színház 2004-ben is sikeres házigazdának bizonyult, amikor az UNIMA 19. Világkongresszusa alkalmából Rijekában gyűlt össze a világ összes bábosa.

Bábok az élőszínházakban, a magán, független és amatőr társulatok

A korábban említett öt bábszínházon kívül bábelő­adásokat más állandó, hivatásos színházak (álta­lában gyermekszínházak) és magántársulatok, egyesületek, valamint profi és amatőr bábegyütte­sek is tartanak.

Zlatko Bourek (1929–2018) képzőművész (szobrász, grafikus, karikaturista és animációs filmkészítő) fon­tos szerepet töltött be a horvát bábművészet elis­mertetésében. Bourek kizárólag felnőtteknek rendezett. A saját maga által fejlesztett bábtechni­kák közül az egyiket a hagyományos kesztyűs báb­típus módosításával hozta létre, a másikat pedig a japán kuruma ningyo technika ihlette – ahol a já­tékos egy kerekeken gördülő dobozon ülve mozog a színpadon.⁴ A technikát először a zágrábi Satöbbi Színházban, Tom Stoppard Tizenötperces Hamlet­jénél alkalmazta, mely később hatalmas sikerrel be­járta az egész világot. Bourek produkciói ironikusak, cinikusak, groteszkek, bizarrok, karikaturisztikusak és pikánsak voltak.

Az amatőrök közül külön meg kell említeni Vlasta Pokrivka óvónőt, aki 1974-ben megalapította a zág­rábi Kvak Amatőr Bábszínházat. A napjainkban profi keretek között működő társulat Kvak Bábstúdió néven folytatja tevékenységét. Még mindig ápolja azt a hamisítatlan, fantáziadús tökbáb-hagyományt, ami Horvátországban és külföldön is híressé tette. A pedagógus Mirjana Jelašac vezette Lutonjica To­porko Amatőr Bábszínház Zágráb közelében, Sa­moborban működik. Annak ellenére, hogy Mirjana Jelašac az összes amatőr és professzionális báb­színházi alkotó közül valószínűleg a legmerészebb kutatója és technikai kísérletezője a műfajban rejlő lehetőségeknek, színházát annak 1982-es megala­pítása óta amatőrnek titulálják. Bábjait saját maga tervezte és készítette: először megmunkálatlan fából, aztán más természetes anyagokból, később pedig régi háztartási eszközökből, de mindvégig kí­sérletezett más, korszerűbb anyagokkal is.

A rendező Tamara Kučinović (1984) több, az eszéki Művészeti és Kulturális Egyetemen végzett hallga­tóval megalapította Varasdban a GLLUGL nevű mű­vészeti szervezetet. Nevüket a Gluma – Lutkarstvo – Glazba (Színház – Bábművészet – Zene) szavak­ból összeálló mozaikszó adja. Tagjaik mindhárom terület szakképzett művelői, hagyományoktól füg­getlenül alkotó fiatal és tehetséges művészek, akik koncerteket, színházi előadásokat – bábosokat is – rendeznek gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

² Susret lutkara i lutkarskih kazališta Hrvatske a horvátországi bábosok és bábszínházak találkozója, amelyet 1969 óta két­évente rendeznek meg. [ford.], ³ Horvát gyerekdarabok létrejöttét ösztönző fesztivál. [ford.] ⁴ ,Bourek munkásságáról lásd még: Livija Kroflin: Zlatko Bourek és a fenéken guruló színház. In: Art Limes. Báb-tár VI. Tatabánya. 2008. 118–121.o. vagy Livija Kroflin: Zlatko Bourek – A bábművész (1929–2018). In: Art Limes. Báb-tár XXX. Tatabánya. 2018. 104–113 o.

Főkép: Eszéki Branko Mihaljević Gyerekszínház: A kilencedik bárány. Rendező: Liudmila Fedorova, Díszlet- és bábtervező: Natalia Burnos. Fotó: Ivan Špoljarec

Fordította: Lovas Lilla