AZ IDŐ NYOMÁBAN – Márai és a természet bölcsessége

Pro Symposion kiállítása a budapesti Várnegyed Galériában.

 „…[E]z a könyv szeretne őszinte lenni.” – így hangzik Márai Sándor Füves könyvének első mondata. Az idő őszinte az emberhez; és az őszinteség tud kíméletlen lenni; ahogy az idő is. Még akkor is, ha az idő csak az ember számára létezik, ha abszolút szubjektív, és valóságosan nincsen léte, vagyis a racionalitáson alapuló, objektivitásra törekvő tudomány szerint nem létezik. Még, amikor Bergson szubjektív és objektív időt említ, akkor sem tudja megkerülni az idő és az ember(i) összekapcsolását. De a művészet számára az emberi elsődleges. Mert nemcsak a szubjektivitáshoz vagy

 

 

 

 

 

 

 

 

Bergsonhoz, de Szent Ágoston időszemlélete is ezt erősíti meg: „Mi hát az idő? Ha senki sem kérdezi, tudom; ha kérdik tőlem, s meg akarom magyarázni, nem tudom.”[¹] Mutatis mutandis kérdezhetnénk: mi hát a művészet? Ha senki nem kérdezi, tudom, ha kérdik tőlem, és meg akarom magyarázni, nem tudom. És a művészet számára ez evidencia (kell, hogy legyen): mert nem kell megmagyaráznia létezését és létezésének jogosultságát: egyszerűen létezéséből eredően jogosult arra, hogy legyen, és olyan módon és formában, amilyenben meg akar jelenni. Másrészt pedig az idő és az őszinteség objektív kíméletlenségéből eredő szubjektív fájdalom megszelídítésére a művészet az egyik leghatékonyabb létező.   

 

 

 

 

 

 

 

Vélhetően ilyen kiindulásból lehetne Az idő nyomában – Márai és a természet bölcsessége című kiállítás a lényegét megközelíteni, és a huszonhét kiállító művész különböző alkotásainak közös vonásaira rátalálni. Annál is inkább, mert a képzőművészeti műfajok, a megközelítésmódok is változatosak, széleskörűek ezen a kiállításon, és általában a Pro Symposion kiállításain, hiszen a symposionnak, a művésztelepnek éppen ez a sajátossága: az alkotást, a létrehozást középpontba helyezni, és teremteni valami addig még nem létezőt. A platóni értelemben vett poieszisz teremtő erejét mozgásba hozni, és különféle módon anyaggá vagy virtuális megjelenéssé alakítani. A poieszisz szót Platón általános

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

értelemben használja,[²] minden alkotásban ezt a poietikus energeia-t feltételezi, a szó később szűkül a művészeti majd a költői alkotások megnevezésére. De a művészeti ágak kialakulása és szétszabdalódása ellenére (vagy vele együtt), mégis csak megőrződik ez a poetikus jelleg a művészet szinte minden műfajában, ágában. Az ilyen értelemben vett, platóni poieszisz – szeretettel teremtés – nyomán szándékozik értelmezési mezőt létrehozni ez az írás Az idő nyomában – Márai és a természet bölcsessége című kiállítás műalkotásai számára. A symposion karakterisztikus vonása tovább hangsúlyozódik a különböző korosztályokkal, iskolákkal és más művésztelepekkel való művészeti programokban, a közösségben-teremtésben is.[³]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A műfajokat tekintve, a hagyományosnak tekintett képzőművészeti műfajoktól az egészen új technikai alkalmazással készült művek is részei a kiállításnak: konceptuális művészkönyv, festmények, fotók, videók, elektrográfia- és textilalkotások, installációk, animációk, digitális nyomatok, a színeket nézve a fekete-fehér és a színek széles spektrumát bemutató művek, szemléletüket látva a témát átgondolt kreativitással és belső megérzéssel jelenítik meg. A változás, a mozgás-elmozdulás is – ami a természetet és az emberi életet is jellemzi -, fő vagy rejtettebb vonásként szinte mindegyik alkotásban megjelenik. Hasonlóan a téma absztrakt/abb bemutatása is karakterisztikus vonásként mutatkozik meg: legyen az akár egy-egy felvillanó, éles vonalakkal mozgó képsor, egy színekkel már-már kaotikusnak látszó, mégis

 

 

 

 

 

 

 

formákká kibomló kép, egy fény(kép)ben megtalált olyan pillanat, amely érzékelhetővé tesz egy láthatatlan előzményt és következményt is, a természet adta fákkal, kövekkel összeszövött fonalak együttese, a természeti táj belsővé szublimált formáinak konkrétabb vagy utalásszerű megjelenítése, egy tájba helyezett műtárgy vagy képekben megjelenített narratíva, mind, mind sajátos, finomra hangolt elvontságra törekvő, magasabbra emelt horizontot mutat. Emiatt lehetséges az, hogy a széles spektrumot felölelő, számos különböző műalkotást egy térben bemutató kiállítás összetartást és összetartozást tükröz, amelyet a műtárgyak elrendezése, a kiállítás egészének installációja is mutat, és amely Paczona Márta Éva (maga is kiállító művész és a Pro Symposion vezetője) koncepciójának és munkájának eredménye.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ugyanakkor a kiállítás műtárgyai nem nélkülözik a problémafelvetéseket sem, amelyet erősebben hangsúlyoznak a verbalitást, hang(hatások)at is tartalmazó alkotások, de a többi mű is megfogalmaz jelenünkre reflektáló kérdéseket a természet versus civilizáció, a természetes emberi világ versus mesterségesen alakított-alakuló világ, a természettel összhangban álló életterek versus a mesterségesen létrehozott életterek, és mindezek felbomlásának vonatkozásában; és ezek a felvetések önmagukban is hordoznak kritikát, a művészet nyelvén elgondolkodtatóan, megfontolásra késztetően.

 

 

 

 

 

’A „pillangó”, a „gyöngy”, a „szív” – már nem az, ami volt…’ – írja (Kosztolányi tíz legszebb szavára utalva)^_[4] Márai Halotti beszéd című versében; és valóban igaza van, kíméletlen világváltozást láthatunk magunk körül. Mégis, akik emlékeztethetnek arra, melyek azok az erények, amelyeket megtartva-követve érdemes élni, hogy melyek és milyenek az arányos, méltányos, értelemmel és érzelemmel telített szavak és tárgyak, mi az értékük, milyen az emberi méltóság és őszinteség (igazmondás), a láthatón túl létező, az embert kímélettel övező világ, azt a valódi műalkotások képesek megmutatni.

A kiállító művészek: Bodor Zoltán, festmény;  Bornemisza Rozi, digitális (HU, GB); Burian Norbert, installáció; Ferenczi Zsuzsa, digitális; Gábor Éva Mária*, videó; Gyenes Zsolt, videó; HAász Ágnes*, videó; Halász Anna, videó; Hendzsel Ilona, installáció (textil); Hideg Margit, fotó, videó (RO, CA, HU); Horváth Ildikó Mária, installáció (textil); Kenesei Zsolt, fotó; Kresz Dorka, videó; Lichner Barbara, festmény; Lieber Erzsébet*, digitális; Lisányi Endre, festmény; Nógrádi Kiss Magdolna, digitális; Oláh Sándor, digitális; Paczona Márta Éva, digitális; Pataki Tibor*, festmény; Razheva Marina, installáció (RU); R Török Mária, festmény; Ruzsa Dénes, videó; Sebők Alexandra, installáció; Sebők György, dokumentumfilm; Spitzer Fruzsina, videó; Tóth Angéla, festmény. (A *-gal jelölt művészek Munkácsy Mihály-díasok).

További képek